Hiába ültetünk fát, ha közben kivágjuk az erdőt – interjú a WWF Magyarország erdővédelmi szakértőjével

Tiszaugnál árvízvédelmi intézkedésekre hivatkozva januárban tarvágást végzett az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A területről a napokban hozott nyilvánosságra apokaliptikus fotókat a WWF Magyarország. A természetvédelmi szervezet szerint az irtás illegálisan történt, a főigazgatóság szerint volt engedélyük. Dr. Gálhidy Lászlóval a WWF Magyarország erdő programjának vezetőjével beszélgettünk a hazai erdők helyzetéről, a törvényi szabályozások anomáliáiról, illetve arról, hogy valóban szükséges-e az árvízvédelem miatt a Tisza menti területek drasztikus átalakítása.  

84%

Év végéig még

16 613 194 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A WWF szerint nem volt engedély a Tiszaugnál történt tarvágásra, az OVF szerint viszont volt. Mi történt itt pontosan?

Ehhez tudni kell, hogy az ország területe sokezer erdőrészletből áll, mindegyiknek van neve, száma, amelyek segítségével azonosítani lehet ezeket. Az egyes területek nagyon eltérő adottságúak, vannak köztük öreg erdők, fiatal erdők, hegyvidéki és síkvidéki területek, és nagyon nem mindegy, hogy az adott beavatkozás hol és mikor történik. A most zajlott munkálatok egy nagyobb árvízvédelmi projekt részét képezik, ennek során a Közép-Tisza más területein is további beavatkozásokat terveznek, a koncepció része a növényzet átalakítása, meggyérítése, eltávolítása. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivataltól kapott tájékoztatás szerint az OVF-nek volt engedélye bizonyos erdőrészek termelésére, de a szóban forgó, szomszédos területre nem. Sikerült egy idős ártéri erdőterületet is letarolni. Mondhatni félrement a láncfűrész.

Lehet ebben szándékosság, vagy emberi mulasztás történt?

Hogy ki ebben a hibás, azt nem szeretnénk megállapítani. Akár az is elképzelhető, hogy a fakitermelő brigád ment rossz irányba. Bár ugye az ilyen munkákat felügyelni is szokták. Az engedélyt az OVF számára állították ki, tehát nekik tudni kellett, hogy mely területekről van szó.

Ha jól értem, két dolog történhetett. Ott volt egy szakértő, akinek a munkafolyamatot felügyelnie kellett volna, de nem végezte jól a dolgát, a másik lehetőség, hogy ott sem volt.

Igen, de ezt nem tudjuk.

Azt azért jó tudni, hogy nem engedéllyel taroltak le védett területet. Ugyanakkor az is kiderült, hogy egy másik védett területen viszont engedéllyel vágták a fákat.

Ettől függetlenül mindenképp fontos megemlíteni, hogy Magyarországon jogszabályi keretek között, az erdőrezervátumok magterületeit leszámítva védett, illetve fokozottan védett erdőterületeken is lehet fát termelni, csak bizonyos korlátozásokkal. Például védett területen a vágás utáni felújítás nem történhet idegenhonos fajokkal. Legalábbis papíron.

És nem papíron?

Előfordul, persze.

Azért az problémásnak tűnik, hogy egy terület védett, de termelhető.

Ezt mi is problémának tartjuk. A védett területek egy részén, különösen a nemzeti parkokban, illetve más értékes erdőterületeken szükség lenne olyan foltokra, részterületekre, ahol egyáltalán nincsen hagyományos fakitermelés. Jelenleg is zajlanak az ezzel kapcsolatos egyeztetések a minisztériumon belül is, csakhogy az erdészeti ágazat sokkal hosszabb történetre nyúlik vissza, mint a természetvédelem, így az érdekérvényesítő képessége is nagyobb.

A WWF szerint nem jó irány, hogy árvízvédelemi okokra hivatkozva védett erdőkben drasztikus beavatkozások történhetnek. Mi lenne a jó irány?

Korábban a folyóknak sokkal nagyobb játéktere volt, áradások során kiöntött a környező síkvidékre, mély ártéri területekre, amelyek felfogták a víztömeg nagy részét, a folyókat hatalmas erdőségek, lefűződő holtágak, vizes élőhelyek kísérték. Csakhogy a folyókat beszorítottuk töltések közé, a töltéseken kívül ma zömében szántóföldekkel, lakóterületekkel találkozunk. A folyóknak a vízdinamikája is megváltozott, az áradáskor érkező hatalmas víztömeget ebben a szűk csatornában kellene levezetni, a természetes folyamatok közben zajlanak, lerakódik az üledék, tehát emelni kellene a gátakat, hogy ugyanazt a víztömeget leeresszük. Ehhez a már egyébként is beszorított növényzetet is kipucolják, levágják, gyepterületeket hoznak létre a helyükön, vagy ami gazdasági szempontból is előnyösnek tűnő megoldás, nyárültetvényeket tesznek az ártérbe.  De ha ez marad az alapkoncepció, akkor a még megmaradt ártéri erdők is eltűnnek, amelyek gazdag élővilágnak adnak otthont. Sajnos a legutóbbi 2017-es erdőtörvény lényegében az árvízvédelmet a természetvédelem fölé helyezte, megszorítások nélkül lehetővé teszi, hogy átalakítsák ezeket az erdőket.

De ugye a lakosságot mégiscsak védeni kell?

Területenként változó, hogy éppen mit védenek elsősorban a töltések. Vannak olyan mélyen fekvő részek, ahová a vizet szabályozottan ki lehetne engedni, illetve ahol sok esetben olyan gyenge minőségű mezőgazdasági területek, a belvíz által rendszeresen elöntött szántók találhatók, hogy ott számottevő kár nem keletkezne. A mezőgazdaságban nagyon sok olyan, főleg EU-s támogatást lehet felvenni, amelynek összege sokkal nagyobb, mint annak az értéke, amit az adott területen megtermelnek. Ezzel viszont olyan helyzetet konzerválunk, ami nem előremutató. A jogszabályok és a támogatási rendszerek megfelelő finomhangolásával megoldható lenne, hogy árvíz esetén egy ilyen területtulajdonost ne érjen komoly anyagi kár, illetve megkapja a megfelelő kompenzációt. Az árvíz megfékezése mellett a víz visszatartása a folyó menti területek vízellátását is javítaná, hiszen az árvizek mellett a legnagyobb probléma a síkvidékeinken a szárazodás.

Hogy lehet, hogy 2020-at írunk, és még mindig nem sikerült összeegyeztetni az árvízvédelemi és természetvédelmi szempontokat?

A különböző ágazatoknak eltérő az érdekérvényesítő ereje. Itt van például a nyártermesztő lobbi. Ahol korábban hazai őshonos fákból álló erdőt kellett fenntartani, a jogszabályi változásoknak köszönhetően már ültetvényeket is lehet létesíteni. Ami ugye sokkal jövedelmezőbb.

A nyártermesztők ilyen nagy hatalommal bírnának?

Ez relatív. Az agrárszektorban például több ágazatra elmondható, hogy nem bír különösebben nagy lobbierővel, de néhány érdekcsoport mégiscsak befolyásolni tudja a mezőgazdasági jogszabályok és a támogatási rendszerek alakulását.

Elmondhatjuk, hogy az erdővédelem csak a mezőgazdasági rendszer átalakításával együtt lehetséges?

Az biztos, hogy a két ágazat nem különíthető el teljesen. Sok rossz minőségű agrárterületen például erdőt lehetne létrehozni. Manapság kifejezetten fontos lenne, hogy minél nagyobb ütemben növeljük az erdőterületeket, ehhez képest nagyon lassúak a változások. Jelenleg az ország 21 százaléka erdő, ezt szeretnék feltornászni 27 százalékra. Ehhez több százezer hektár erdőt kellene telepíteni. De hova? Nyilvánvalóban csak már meglévő mezőgazdasági területekre lehet. Ezek közül kellene kiválasztani azokat, ahol nem igazán térül meg, hogy művelik.

Mit jelent ez a 21 százalékos arány, hogy áll Magyarországon az erdők helyzete?

Európai összehasonlításban ez viszonylag alacsony. A nagy európai országok, például Németország, Franciaország, Románia, Lengyelország, mind 30 százalék körül járnak. Szlovéniában 60 százalék az erdők aránya, de ugye ez egy pici és különleges adottságokkal rendelkező ország. Finnország a toplistás 70 százalék fölötti erdősültséggel. Az adatokat árnyalják a földrajzi viszonyok is, Magyarország a klímája szerint is sokkal szárazabb terület, itt valószínűleg már a honfoglalás idején sem volt olyan nagy az erdők aránya. De hogy mennyi erdő van, az csak egy dolog. A másik kérdés, hogy az milyen minőségű. Magyarország azért van lemaradva, mert csak az erdők fele olyan, ami őshonos fafajokból áll, a másik felét faültetvények, kultúrerdők adják, ezek lényegében a nemes nyárasok, akácosok és a telepített fenyvesek, amelyek a szó szoros értelmében nem tekinthetők erdőknek, nincs megfelelő aljnövényzetük, gazdag fajkészletük.

Vagyis a megfelelő erdők száma hazánkban mindössze 10 százalék. De a tendencia is fontos. Azért lassan, de növekszik az arány.

Növekszik az erdők aránya, de az elmondható, hogy ez a magánerdőtulajdonosoknak köszönhető. Az állami erdőterületek már csak minimálisan bővíthetők, nagyon kevés erdősíthető terület van.

Tehát a magántelepítéseket kell támogatni.

És erre van is állami támogatás, leginkább EU-s forrásból, csak nem minden esetben éri meg a földtulajdonosoknak erdőt telepíteni. Ugyanis a szántókra is van támogatás, adott esetben magasabb összegű, ráadásul a termény is hasznot hoz. Ha valaki elültet egy tölgyest, akkor valószínűleg annak már nem fogja látni a hasznát. Ez egyszerű matematika.

Hacsak nem altruista természetvédő, aki a jövő generációira gondol és jótékonykodik.

Hát igen, nem ez a jellemző, de azért vannak ilyen példák is. A megfelelő mértékű támogatással nyilván lehetne ösztönözni az erdőtelepítéseket. Ehhez fontos lenne, hogy ne csak a gazdasági szempontokat vegyék figyelembe, hanem megértsék, hogy az erdőterületek növekedése az egész társadalom javát szolgálja.

A tavalyi évben kitört a faültetési láz. Ebben a nagy egészben milyen szerepet játszhatnak az egyéni kezdeményezések?

Önmagában jó dolognak tartom, hogy egyének részt vállalnak ilyen típusú munkákban, és saját idejükkel, energiájukkal hozzájárulnak a zöldterületek növeléséhez. Más kérdés, hogy ezt alapvetően csak szakszerűen, illetve állami támogatással lehet jól csinálni. A hétköznapi emberek számára nem állnak rendelkezésére a megfelelő eszközök, így rettentő hosszú időt vesz igénybe, mire egyről a kettőre jutnak, közben sokszor ki is fújnak ezek a mozgalmak. Tehát muszáj lenne komolyabb erőket felvonultatni.

Indult egy 10 millió fa elnevezésű mozgalom is.  De lássuk a számokat, mire elég 10 millió fa?

Igen, ez a mozgalom egyébként megy a maga útján, és egyelőre úgy tűnik, hogy az emberek támogatják. Hogy mennyi tízmillió fa? Ha az erdészeti sztenderdeket nézzük, egyetlen hektárra, ami két focipályának felel meg, tízezer darab fát kell elültetni. Akkor, ha jól számolom, a tízmillió fa ezer hektárt jelent. Ez nagyjából akkora, mint a Tihanyi félsziget.

Azért az nem olyan kicsi.

Nem olyan kicsi, de ha ránézünk a térképre, akkor látjuk, hogy nem is túl nagy. Amikor a számokkal megy a dobálózás, mindig megfordul a fejemben, hogy mi lenne, ha a piacon valaki egymillió szem mákot vagy lencsét kérne. Ezt kilóra mérik. Az erdőt is hektárban kell mérni, nem fa egyedszámra. Ha a már említett 27 százalékra szeretnénk felvinni az erdőterületek arányát, akkor több százezer új hektár erdő kellene.

Mindeközben globális szinten évente három Magyarországnyi erdőterület eltűnik. Elég durva szám. Mi a külföldi tendencia?

Jelenleg a Föld harmadát borítják erdők, ami a fele az eredeti erdőtakarónak. Az egyes régiók között elég nagyok az eltérések. Kínában vagy Etiópiában komoly, államilag támogatott erdősítések zajlanak, a megmaradt, értékes erdők egy része számos országban védelem alá kerül. A trópusi területeken, illetve Ausztráliában fogyatkozik hatalmas ütemben az erdőterület. Nagy figyelem irányult nemrégiben Brazíliára az erdőtüzek kapcsán, pedig korábban voltak olyan évek, évtizedek, amikor sokkal rosszabb volt a helyzet, mint az elmúlt időszakban. A trópusokon Brazília mellett a Kongói Demokratikus Köztársaság vagy Indonézia említhető, ahol szintén óriási erdőket vágnak tarra, illetve égetnek le, de a kisebb országokban is hasonló folyamatok zajlanak. Európában már ugyan nem csökken az erdőterület, sőt, a legtöbb országban a statisztikák alapján növekszik, de meg kell említeni, hogy a középkorban és az újkorban ugyanilyen nagyságrendű pusztítás volt nálunk is. A magyar akácültetvények, kukoricatáblák, szőlőtőkék jó részének helyén is erdő volt azelőtt.

Elég visszásnak tűnik számon kérni más, főleg a fejlődő országokat az erdőirtások miatt úgy, hogy mi már letaroltuk, és jelenleg is irtjuk a védett erdeinket.

Valóban, és a szóban forgó országok vezetői ezt rendre fel is emlegetik. Ráadásul ne felejtsük el, hogy például Malajziában és Indonéziában a legtöbb erdő az olajpálma-ültetvények miatt tűnik el, márpedig az olajpálmából származó pálmaolajat mindannyian használjuk. Ugyanakkor nem menthetők fel a felelősség alól a trópusi országok kormányai – erdeik globális természet- és klímavédelmi szempontból is óriási értéket képviselnek, és ma már jóval többet tudunk az élő rendszerek működéséről, mint ötszáz, vagy akár csak száz évvel ezelőtt. A Földön élő ismert fajoknak például a 80 százaléka a területileg csak 6 százalékot kitevő trópusi esőerdőkben él. A megóvásukért értelemszerűen a helyi kormányok tudnak legtöbbet tenni a megfelelő jogszabályok alkalmazásával, de a világ többi részének hozzáállása, például a fogyasztói magatartása is sokat nyomhat a latba.

Tehát előbb nézzünk körül a saját hűtőnkben, a saját áruházaink polcain, mielőtt elmennénk Malajziába fát ültetni vagy az ausztráliai erdőtüzeket oltani?

Az egyértelmű, hogy a veszélyek elhárításakor nekünk ott nincs keresnivalónk. Bennünket is kerestek meg az ausztrál bozóttüzek idején, hogy mennének önkéntesként segíteni. De ilyenkor nem a munkáskezek hiányoznak, az pedig pláne nem, hogy valaki repülőre üljön és megtegye a húszezer kilométeres utat, ezzel is tovább növelve az ökológiai lábnyomát, ott pedig logisztikai problémát okozzon a jelenléte. Visszatérve a hűtőszekrényre, a távoli területek sorsát a fogyasztói szokásainkon keresztül tudjuk leginkább befolyásolni. Sok terméken tanúsítás jelzi, hogy fenntartható forrásból származik. Én például sosem vásárolok dél-afrikai vagy chilei bort, a magyar tökéletesen megfelel.

Akkor a magunk háza táján maradva: hogyan előzhető meg egy újabb tiszaugi eset?

Úgy gondolom, hogy még mindig nagyon szótlanok és elnézők vagyunk az ilyen eseményekkel kapcsolatban. Az embereknek sokkal többet kellene tudniuk a magyarországi erdők állapotáról és jobban oda kellene figyelniük a saját lakókörnyezetükre. Ha problémát tapasztalnak, lehet jelezni a helyi civil szervezeteknek, zöld civileknek, a falusi jegyzőnek, a területi képviselőnek. Sokszor el sem jutnak a döntéshozókhoz a helyben lakók panaszai. Érdekes kivétel ebből a szempontból Budapest. Ha a környező erdőkben bármi történik, azonnal megy a forródrót, izzanak a telefonvonalak, itt az emberek egyszerűen nem tűrik, hogy levágják az erdőt, ahol a családdal sétálnak, futnak vagy kutyát sétáltatnak. Éppen ezért a Pilisi Parkerdő, ami állami erdőgazdálkodás, egészen máshogy kezeli a főváros körüli erdőket. Vidéken és a ritkábban lakott területeken sajnos kevésbé jellemző, hogy az emberek szót emelnek. Fontos, hogy legyen egy olyan társadalmi elvárás, hogy a védett területeken valóban ne legyen fakitermelés, hogy az erdőket, hegyvidékeket nagyjából érintetlen állapotukban megtartsuk – legalább a nemzeti parkok belső részein. És nem csak az élővilág megőrzése miatt, hanem például az erdőben tárolt szén miatt is. Az erdőirtás világszerte közel húsz százalékkal járul hozzá az éghajlatváltozáshoz, mivel az elpusztuló faanyagban tárolt szénmennyiség nagy része azonnal a légkörbe kerül. A folyamat elvben megfordítható az erdők visszatelepítésével, de tudnunk kell, hogy évszázadokra van szükség ahhoz, hogy a levegőbe jutott szenet ismét, az eredeti mennyiségben megkössék a fák. Két-háromszáz év kell ahhoz, hogy egy gazdag szerkezetű, hatalmas fákból álló erdőt kapjunk.

Illetve óriási probléma a biodiverzitás csökkenése. Az erdőkkel az élőhelyek is elpusztulnak, az élőhelyekkel fajok tűnnek el. A mostani irtással például a védett fekete gólyák élőhelyét is felszámolták.

Igen. És ahhoz, hogy fajok vesszenek el, nem kell egy egész területet tönkretenni. Ennek iskolapéldája a kaliforniai eset, ahol úgy felszabdalták az erdőt utakkal, hogy a puma már nem érezte biztonságosnak a környezetet és eltűnt onnan. Csakhogy ahol nincsen nagyragadozó, ott a kisebb ragadozók elszaporodnak, és adott esetben meg tudják tizedelni a madárvilágot, és ha a madárvilágot károk érik, akkor a rovarközösségek is felborulnak. Nem csak az számít tragédiának, ha egy faj örökre eltűnik a bolygóról, bár nyilván az a legnagyobb tragédia, az állatállomány csökkenésének és a lokális kihalásoknak az egész rendszer működése szempontjából ugyanúgy jelentősége van. Tehát jól hangzik, hogy újratelepítjük a letarolt erdőket, erdőrészeket, de ez valójában nem megoldás. A legfontosabb az lenne, hogy a még meglévő erdőket megóvjuk.

Iliás-Nagy Katalin

Induló képünk a szerző montázsa saját, illetve Gálhidy László felvételeiből

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!