
Halálra kínozták rabtársukat a szombathelyi börtön lakói, az őrök semmit nem vettek észre
Februárban számoltunk be arról az esetről, ami a szombathelyi börtönben történt. Három rab olyan kegyetlenül kínozta cellatársukat, hogy a férfi...
Egy lapszerkesztőt, a belpolitikai rovatvezetőt és egy főmunkatársat küldtek el – formálisan közös megegyezéssel – hétfőn a kormánypárti szócsővé züllesztett Délmagyarországtól, további két munkatárs pedig felmondott. Úgy tudjuk, mindezt átszervezéssel magyarázták, az elküldött újságíróknak titoktartási nyilatkozatot is alá kellett írniuk.
Több ember is távozik hétfői döntés szerint a kormányközeli szócső Délmagyarországtól – tudta meg az Átlátszó. Információink szerint egymás után hívták be a munkatársakat, mindenkivel elbeszélgettek.
A korábbi gyakorlathoz hasonlóan közös megegyezést ajánlottak a munkatársaknak. Így váltak meg a belpolitikai és közéleti közös rovatvezetőtől, egy főmunkatárstól és egy lapszerkesztőtől is. Emellett egy titoktartási nyilatkozatot is aláírattak velük. Úgy tudjuk, rajtuk kívül önként állt fel két korrektor is.
Hogy miért pont az újabb Fidesz győzelem utánra időzítették a változást, nem tudni.
A Délmagyarország 2017-ben került a NER kezébe, akkor azonnal menesztették a kiadóigazgató-főszerkesztőt és egy közeli munkatársát. Őket követte két újságíró. A lapról megírtuk, egyre kevesebb az előfizetője, februárban pedig új főszerkesztő is érkezett: a hvg.hu cikke szerint Andy Vajna emberét leváltották, és helyére Pósa Árpád került. Bonfiert Gábor – a Fidesz-közeli szegedma.hu egykori tulajdonosa – maradt a Lapcom Zrt.-n belül, a kiadó-igazgatói széket kapta meg.
Információink szerint most átszervezéssel magyarázták a lépést (ténylegesen: leépítést), azzal, hogy a Mediaworkshöz hasonló rendszerben fog a lap tovább működni. Ez már csak azért is izgalmas, a Népszava – a megyei lapok beszántásáról szóló – írását épp központi tartalomként igyekezett tagadni a Mediaworks.
Segesvári Csaba
Fotó: a szerző felvétele
Februárban számoltunk be arról az esetről, ami a szombathelyi börtönben történt. Három rab olyan kegyetlenül kínozta cellatársukat, hogy a férfi...
Huszonegy Colosseumnyi területen terem a magyar mezőgazdasági gépipar színe-java két napig a Mezőfalva melletti szántókon. A harmadik NAK Szántóföldi Napok...
Az ellenzék közös polgármesterjelöltet indít Esztergomban az őszi önkormányzati választáson. Cserép János vállalkozót jól ismerik a városban, ő üzemelteti az...
T. Mészáros András azt állítja, hogy saját zsebből fizette az első választóknak polgármesteri fejléccel kiküldött kampánylevelet. Ám nem ez a...
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.