A túlnépesedett Egyiptom a szíriai menekültek utolsó menedéke

A Kairótól 35 kilométerre levő "Little Damascus", ahol főként szíriaiak élnek. Fotó: Sipos Zoltán
A Kairótól 35 kilométerre levő "Little Damascus", ahol főként szíriaiak élnek. Fotó: Sipos Zoltán

 

Mára mintegy 200 ezer menekült él a Nílus alsó folyásán található nagyvárosok nyomornegyedeiben. Kevesen törődnek velük, miután az ország vezetése a küszöbön álló népességrobbanás megfékezésével van elfoglalva. Sipos Zoltán riportja.

 

Társadalmi célú hirdetés

 

Nem kicsit lepődtem meg akkor, amikor egy középkorú férfi pattant elém a kairói repülőtéren, miközben útlevélvizsgálatra vártam. Elkérte az útlevelem, majd intett, kövessem: elvitt ahhoz az ablakhoz ahol a 25 dolláros vízumot kell megvásárolni, saját kezűleg beragasztotta azt az útlevelembe, a határőrnek barátságosan biccentve egy pillanat alatt átvitt az útlevélvizsgálaton, és máris hasított egy taxi fele, közben tört angolsággal ismételgette, hogy ő a kormány alkalmazottja, az a munkája, hogy a külföldiek meg legyenek elégedve mindennel, ezért neki én nem kell borravalót fizessek, de tényleg nem, meg se próbáljam.

Aki járt már Közel-Keleten, az már a borravaló említésekor rosszat sejt – a rossz előérzet pedig veszélyérzetté fokozódott, amikor az idegen férfi semmilyen jelét nem mutatta annak, hogy vissza akarná adni az útlevelem. „You don´t have to pay me! You don´t have to pay me!” – ismételgette, a zsúfolt terminál kijárata fele cikázva –  én hiába lassítottam, magyaráztam, hogy köszönöm, de megtalálom az utat a hotelig, és majd busszal megyek, csak adja vissza az útlevelem. Némi huzavona után aztán visszakaptam az útlevelem, a férfi pedig eltűnt.

Egyiptom, az egyedüli menedék

Kevesen tudják azt, hogy Egyiptom a menekültek egyik fontos célországa: az utóbbi években összesen mintegy 200 ezer menekült – ebből mintegy 120 ezer szíriai – érkezett Egyiptomba, ezzel a térségbeli országok közül az ötödik legnagyobb szír menekült-közösség él itt. A legutóbbi menekülthullám 2016 júliusában indult, ekkortól Libanon, Törökország és Jordánia sem fogadja már a polgárháború elől menekülőket, így Egyiptom maradt az egyedüli menedék.

Jó oka van annak, hogy a Sziszi-kormány semleges hozzáállása, valamint a szíriai menekültek viszonylag pozitív egyiptomi megítélése ellenére eddig Egyiptom nem volt kiemelt célpont a menekülő szíriaiak körében: az ország súlyos gazdasági nehézségekkel küszködik, és ezeket a nehézségeket a túlnépesedés középtávon csak fokozni fogja.

A Sziszi-kormány „no camp”-politikát folytat – ez azt jelenti, hogy az Egyiptomba érkező menekülteket nem a klasszikus menekülttáborokban helyezik el, hanem ki-ki saját maga gondoskodik a szállásáról.

Akinek pénze volt, az már évek óta távozott Szíriából – aki megtehette, az egyszerűen megvette a Damaszkusz-Kairó repülőjegyet, és néhány óra alatt kényelmesen Egyiptomba ért. Az utóbbi időben Egyiptomba érkezett szíriaiak általában szerényebb anyagi erőforrásokkal rendelkeznek, a tipikus útvonal Szudán fővárosán, Khartoumon keresztül vezet – ide repülővel érkeznek, az egyiptomi határt azonban gyalogosan – és sokszor illegálisan – lépik át.

 

Utcakép Alexandria külvárosában. Fotó: Sipos Zoltán
Utcakép Alexandria külvárosában. Fotó: Sipos Zoltán

 

Nyomtalanul felszívódnak a szegénynegyedekben

A menekültek jellemzően a Nílus alsó folyása környékén levő nagyvárosok – Alexandria, Kairó – nyomornegyedeiben kezdik újra az életüket, tudjuk meg az alexandriai UNHCR-iroda vezetőjétől, Aseek Al-Madaientől.

A kiterjedt nyomornegyedek pedig gyakorlatilag nyom nélkül „felszívják” ezeket a családokat – a 90 milliós lakossággal rendelkező Egyiptom számára a pár százezer menekült szinte észre sem vevődik. Bár a menekültek száma folyamatosan emelkedik – idén a január-július periódusban például 50 ezren érkeztek, a tavalyi 45 ezerhez képest – nincsen szó menekültkrízisről, jelenti ki Al-Madaien.

A menekültek pontos számáról nincsenek pontos adatok: a statisztikák csak azokról a menekültekről szólnak, akik regisztrálnak az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságánál. A regisztráció, és az így megszerezhető „sárga/kék kártya” azonban sok utánajárást igényel, előnyei – a rászorulók számára minimális havi pénzjuttatás, az egyiptomi közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint a hatóságok zaklatása elleni viszonylagos védelem – a jobb anyagi helyzetűek számára nem vonzóak.

Az egyiptomi menekülthelyzet nagyon képlékeny: miközben állandóan érkeznek új menekültek, közben sokan el is hagyják Egyiptomot.

Európa azonban már nem jelent akkora vonzerőt a menekültek körében, mint korábban: egyrészt ma már mindeki számára világos, hogy az Európai Unió nem várja tárt karokkal őket, másrészt pedig tudatában vannak annak, hogy egy hajóút Egyiptom partjaitól több, mint 10 napig tartana – egy ennyire hosszú utat az embercsempészek lélekvesztőin csak a legvakmerőbbek vállalnak.

Így míg tavaly az egyiptomi hatóságok 5 ezer illegális határátkelőt tartóztattak le Egyiptom északi részén, idén már csak 136 személyről tudnak. Sokan próbálnak a szomszédos Líbiába átszökni, majd onnan hajózni tovább az olasz partokig. Ez szintén kockázatos – arról nem is beszélve, hogy az egyiptomi hatóságok egy szeptemberi, nagy visszhangot kiváltott hajóbaleset után megszigorították a határok őrizetét.

 

A Földközi-tengerben fürdőző fiatalok Alexandriában. Fotó: Sipos Zoltán
A Földközi-tengerben fürdőző fiatalok Alexandriában. Fotó: Sipos Zoltán

 

Azonban mióta a szíriai harcok csitulóban vannak, és megjelentek az első, viszonylag biztonságosnak mondható vidékek az ország területén, egyre többen próbálnak ingázni Szíria és Egyiptom között. Akármilyen furcsa, menekültként a szíriaiak nem mehetnek haza: az egyiptomi kormány politikája az, hogy aki menekültstátuszt élvez, az nem léphet ki az országból. Így az UNHCR-nél regisztrált menekültek mintegy fele törvénytelenül kel át az egyiptomi-szudáni határon, annak ellenére, hogy elvben könnyen kaphatnának egyiptomi vízumot.

Ha valaki nekem azt mondja, hogy az ENSZ Népesedési Alapjánál (UNFPA) szervezett sajtóbeszélgetés lesz az egyiptomi riportút egyik legerősebb mozzanata, nem hiszem el. Nehéz szavakban leírni az újságíró-kollégák arcát, amint unottan elkezdik lapozni a kiosztott szóróanyagokat, majd a népesedési diagrammok láttán kis híján félrenyelik a kávét.

A fenyegető népesség-robbanás árnyékában

Ugyanis Egyiptom legnagyobb problémáját jelenleg nem annyira a menekültek, hanem a túlnépesedés jelenti – miközben a Nílus völgye mintegy 50 millió ember számára lenne képes biztosítani a vízellátást nemzetközi standardok szerint, a lakosság száma már most is 90 millió.

Ők ráadásul a Nílus völgyében, és deltavidékén található termékeny síkságokon telepedtek le, ezzel tovább csökkentve az ország élelmiszer-termelő kapacitását és növelve az ország ráaszorultságát az import élelmiszerekre.

Ugyanakkor egy nő átlagosan 3,5 gyermeket szül jelenleg – évente ez 2,4 millió fős népességnövekedést jelent. Ezzel a termékenységi arányszámmal 13 éven belül, 2030-ra az ország lakossága 119 millióra duzzad.

Ez várhatóan óriási feszültségeket okoz majd: miközben már most is nagyon magas a munkanélküliség, évente további 800 ezer ember lép be a munkaerőpiacra. Arról nem is beszélve, hogy Egyiptomban már most is nagyon alacsony a közszolgáltatások, az oktatás és az egészségügy színvonala.

Színes infografikákat mutatnak: ahhoz, hogy az ország 2030-ra bekerüljön az emberi fejlettségi index top 30-as országok közé (jelenleg ezen a listán 188 ország közt a 111-edik helyet foglalja el), a jelenlegi orvos-számnak a 4,8-szorosára lenne szükség, a kórházi ágyakat 4,5-szörösére kellene emelni, háromszor annyi osztályteremre és 2,8-szor annyi tanárra lenne szükség.

 

Sajtóbeszélgetés az ENSZ Népesedési Alapjánál (UNFPA). Fotó: Sipos Zoltán
Sajtóbeszélgetés az ENSZ Népesedési Alapjánál (UNFPA). Fotó: Sipos Zoltán

 

Családtervezés helyett női nemiszervcsonkítás

Ez persze lehetetlen, 3,5-ös termékenységi arányszámmal fenntarthatatlan a népesség növekedése – éppen ezért az UNFPA azon dolgozik, hogy a fertilitási rátát 2,4-re csökkentsék.

Az egyiptomi családtervezési program korábban mintaszerűnek számított, azonban ez valamiért az utóbbi 15 évben megszűnt. Ma Egyiptom, a térség utolsó stabilnak mondható országa, népességrobbanás küszöbén áll – így Nihal Said, az UNFPA elemzője, hozzátéve, nemzetközi szervezetként segítik az egyiptomi kormányt a fertilitási ráta csökkentésében, és a népességnövekedés megfékezésében.

A UNFPA másik tevékenységi területe a menekültek integrációjával kapcsolatos – ezen belül a nők elleni erőszak, a szexuális reproduktív egészség valamint a fiatalok a fő tevékenységi területük.

Akármennyire szomorú, nem meglepetés az, hogy a szíriai menekültek körében megugrott a nők elleni erőszak aránya: a hirtelen munka nélkül maradt férfiak erőszakkal próbálják családfői státuszukat fenntartani – erre más menekült-közösségekben is volt példa.

Váratlan fejlemény azonban, hogy fókuszcsoportos beszélgetések során kiderült, hogy szíriaiak körében a női nemiszervcsonkítás szokása felütötte a fejét. A női körülmetélés Egyiptomban mindennapos gyakorlat, a 15-49 közötti korosztály 90 százaléka, a 15-17 éves korosztály 60 százaléka átesett ilyen „beavatkozáson”.

„Ez teljes meglepetés volt számunkra, Szíriában ilyen gyakorlat nem létezik” – tudtuk meg Saidtól. Az elemző szerint ugyan ezt a jelenséget tovább kell kutatni, valószínű, hogy a menekültek az egyiptomi társadalomba való könnyebb beilleszkedés érdekében kezdték a fiatal lányok nemiszervét csonkítani.

Kutatók számára is rejtély, miért annyira elterjedt a női körülmetélés Egyiptomban, Szudánban és Szomáliában. A vallási tanítások közt erre vonatkozó utasítás nincsen, az egyházak is partnerek a női körülmetélés ellen való fellépésben, és az egyiptomi törvények szerint is bűncselekménynek minősül ez a praktika.

Ennek ellenére a kulturális normarendszer – miszerint így, a nemiszerv megcsonkításával lehet „megóvni” a fiatal lányokat – annyira erős, hogy inkább az számít ritkaságnak, ha egy család nem iratkozik fel valamelyik zugorvos magánrendelőjében elvégzett műtétre.

Összefüggő problémák

A női körülmetélés és a korai házasság problémája a születések magas számához is hozzájárul. „A családok megcsonkított nemiszervű lányukat rendszerint hamarabb férjhez adják, ez azonban hosszabb termékenységi időszakot jelent, és egyben azt is, hogy a lánygyermek nem jár iskolába, hozzá kevéssé jutnak el a felvilágosító kampányok. Ezen nők általában több gyermeket szülnek, és mivel szegények, érdekük lesz a lánygyermeket korán férjhez adni, és így a ciklus bezárul” – vázolja a szakértő.

 

Kairónak egyik előkelő negyede, Maadi. Fotó: Sipos Zoltán
Kairó egyik előkelő negyede, Maadi. Fotó: Sipos Zoltán

 

Maadiban, Kairó egyik elegáns negyedében járunk. Maadit első pillantásra az különbözteti meg a város többi, kevésbé gazdag részétől, hogy itt sok a zöld – számos utcát például szorosan összeboruló lombkoronák árnyékolnak, ami életminőség tekintetében egészen más dimenziót jelent az egyhangú, egységesen homokszínű panelekhez és a csiricsáré reklámpannókhoz képest.

Egy „safe space”, vagyis egy bántalmazott nőkkel foglalkozó civil szervezet által működtetett közösségi tér fele tartunk, és félek, hogy bármilyen körültekintően kérdezek majd, egy idegen kultúrából épp csak odacsöppent férfiként elefántként táncolok majd a muszlim nők legféltettebb titkai között.

Mit lehet kérdezni, és mit nem?

A mellettem ülő, UNHCR-nak dolgozó kutatót próbálom faggatni, mégis, mire kellene figyeljek? Hol húzódik a hallgatás határa egy szír nő számára? Nem igazán sikerül kideríteni semmi használhatót – igaz, zavart habogásba fúló gesztikulálásomra valószínűleg nem is lehet érdemben válaszolni.

Érkezés után ráadásul egy pillanatig elbambulok, és mire felocsúdok, az informális beosztás már megtörtént, én pedig egy dán kolléga mellett találom magam – már csak a tolmácsban bízom, hogy kellő tapintattal fordítja majd a két európai férfi kérdéseit.

Első interjúalanyunk aztán pár perc alatt eloszlatja minden félelmemet. Egy törékeny, finom arcú, 30 éves nő – nevezzük Jamalnak – jön be a szobába. A kislányos alkatát ellensúlyozza a szeme, mely egy legalább 20 évvel idősebb asszonyé. Kimérten, szenvetlenül beszélni kezd: Homsz központjában nőtt fel, szülei 13 évesen adták férjhez egy akkor 18 éves fiúhoz. Három gyermekük született – a legidősebb 13 éves, a legfiatalabb 6.

Férje már otthon, Szíriában szemet vetett húgára és anyjára – miután 5 éve Egyiptomba érkeztek, a helyzet rosszabbodott. Ha korábban a férj csak lopva mert a női családtagok körül legyeskedni, Egyiptomban a zaklatás konkrét formát öltött – a férje pedig értésükre adta, hogy a gyermekeik érdekében ezt el kell tűrniük, hiszen a válás egy szíriai családban leginkább csak elméleti lehetőség.

„Nyíltan kijelentette, hogy ezt vagy azt fogja megtenni az anyámmal és a húgommal, és hogy nem tehetek majd semmit, nem fogok tudni elválni tőle” – így Jamal.

Otthon maradni, tűrni

Sokáig a család is arra hajlott, hogy a férfi viselkedése fölött szemet kell húnyni, Jamalnak otthon kell maradnia, és tűrnie kell. Jamal azonban nem hagyta annyiban: az önállósodás első lépése az volt, hogy dolgozni kezdett. „Ne aggódjatok, eltartom magam és a gyermekeimet” – mondta a szüleinek, akik lassan megbarátkozatak annak a gondolatával, hogy a lányuk kilép a házasságból.

Jamal később az UNHCR segítségét kérte – gyermekeivel három éve elköltözött otthonról. A férj bosszúból elkótyavetyélte a lakásban található bútorokat és ruhákat, elvitte az összes pénzt, és Törökországba utazott. Bár a válókereset már be van adva, a perben döntés eddig nem született.

Jamal egyedül találta magát: egyszerre az anya- és az apa szerepét is be kellett töltse a családban, ugyanakkor pedig a család eltartása is teljes egészében rá hárul. „Szerencse, hogy a gyermekeim tisztában vannak a konfliktussal, így a férjem hiányát pozitívan fogják fel” – így Jamal.

Lassan az anyagi helyzetük is jobbra fordult: Jamal 2016 májusa óta az UNHCR által működtetett safe space egyik fizetett önkéntese, és ezzel annyit keres, hogy most azon gondolkozik, tanulnia kellene. Mivel dolgoznia kell, valami olyasmit szeretne választani, amit a munka mellett is képes végezni, így esett a választása egy kereskedelmi főiskolára.

 

A HOPES projektben részt vevő diákokkal találkozunk a British Council kairói épületének az udvarán. Fotó: Sipos Zoltán
A HOPES projektben részt vevő diákokkal találkozunk a British Council kairói épületének az udvarán. Fotó: Sipos Zoltán

 

Építész-diák álma: Homsz újjáépítése

A menekültekkel való munka nem csak traumák feldolgozását, szétesett életek újbóli összerakását jelenti. Fontos az újabb értelmiségi generáció kitermelése – a háború idején ugyanis a tanulás talán a legkevésbé számít prioritásnak.

A kairói British Council egyik tantermében több olyan szíriai diákkal találkozunk, akik a HOPES projekt keretén belül egyetemre járnak. Az ők helyzetük nem egyszerű: sokan nem beszélnek elég jól angolul (az egyiptomi felsőoktatás nagy része angol nyelven folyik), nincsen pénzük eltartani magukat tanulmányaik idején, elvesztették okirataikat, vagy a rendezetlen családi körülményeik miatt nem tudnak huzamosabb időt eltölteni egy városban.

Nabil, egy huszonéves építész-hallgató azonban nem csak dacol az összes körülménnyel. Ő 2008-ban kezdett el építészetet tanulni, azonban nem fejezhette be a tanulmányait, mert 2011 szeptemberében kitört a polgárháború, az egyetemen pedig sokszor szünetelt a tanítás. Ennek ellenére 2013 szeptemberében sikerült befejeznie az alapképzést.

Nyilvánvalóvá vált azonban, hogy Szíriában építészekre még jó ideig nem lesz szükség, így kapott az alkalmon, és 2014-ben Egyiptomba utazott, és egy építészmérnök irodájában kezdett el dolgozni, emellett pedig a kairói Ain Shams Egyetemen kezdett mesterizni.

Azonban közel lehetetlennek bizonyult a tanulmányokat és a munkahelyet összeegyeztetni – ebben volt Nabil segítségére a HOPES program által folyósított ösztöndíj. A diák mesteri diplomamunkáját szülővárosa, a földig rombolt Homsz újjáépítésének szenteli. „Ha majd a körülmények lehetővé teszik, szeretnék részt venni a szülővárosom újjáépítésében” – mondja.

Kapcsolódó cikkeink

Ötven éve menekülő család és ellátatlan sérültek a legzsúfoltabb libanoni menekülttáborban

Amivel Európában riogatnak, az Libanonban a valóság, mégsem uszítanak a földönfutók ellen

A Közel-Kelet már a harmadik világháború hadszíntere – Bese Hozat, a KCK társelnöke

Elveszett lelkek a török-görög határzáron: csempészek, kurvák, lágerek

Sipos Zoltán

Az egyiptomi riportutat az Európai Bizottság Humanitárius Segélyek és Polgári Védelem Főigazgatósága (ECHO) szervezte.

 

tetszett_a_cikk3