Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Láncszavazás, szavazatvásárlás, nyílt szavazás – nincs olyan politikai erő, amelyik ne vádolta volna valamely ellenfelét ilyesmivel. Természetéből adódóan azonban a választási visszaélések rendkívül nehezen bizonyíthatók, a jogszabályi környezet és a felderítési hajlandóság pedig távol áll az optimálistól. Az Átlátszó, a K-Monitor, a Political Capital (PC) és a Transparency International Magyarország (TI) közös projektjének keretében ezért két, párhuzamosan futó, egymást segítő módszerrel igyekezett feltérképezni a választási visszaélések kiszolgáltatottságból fakadó természetét: a többek között választási és közfoglalkoztatási adatok statisztikai elemzése segítette a tényfeltáró terepmunkát, a helyi tapasztalatok pedig újabb elemzési szempontokat vetettek fel. Célunk, hogy tanulmányunkkal vitát, további kutatásokat generáljunk, megoldási javaslatok kidolgozását segítsük elő.
A teljes tanulmány innen letölthető (PDF)
A korábbi gyakorlat szerint a közmunkaprogramok legkésőbb decemberben véget értek, és csak kora tavasszal indultak újra, így az érintett családok épp a leghidegebb (januári-februári) hónapokban voltak kénytelenek kizárólag a segélyből megélni. A 2013-2014-es téli közfoglalkoztatási programmal viszont megváltozott az ütemezés: nem volt leállás újévkor, a program egészen április végéig folyamatos volt, a téli programok csak az országgyűlési választást követően futottak ki.A közfoglalkoztatottak többségének a helyi önkormányzat a munkaadója, a közmunkás számára pedig elsődleges cél, hogy minél hosszabb ideig és minél gyakrabban legyen közmunkán. Ez pedig az esetek jelentős többségében a polgármester döntésén múlik. Mindez kellő alapot szolgáltat ahhoz a feltételezéshez, hogy a közmunkaprogramba való bekerülés, illetve bennmaradás feltételéül szabják azt is, hogy a különböző választások során a kiszolgáltatott állampolgárok a megfelelő helyre húzzák az X-et.
A hipotézis igazolása érdekében két módszertan erősítette egymást: a PC elemzői a választási és közfoglalkoztatottsági adatok alapján készítettek kalkulációkat, a kinyert településlisták pedig segítették az Átlátszó oknyomozó terepmunkáját. A helyi tapasztalatok újabb és újabb szempontokat emeltek be az adatelemzési folyamatba.
Kapcsolódó írások
Büntetőfeljelentés: Nyírmadán állítólag tömegesen vásárolták a szavazatokat
Közmunka csak a megfelelő voksért: nyílt szavazás volt Borsodban
Így büntet a polgármester: kirúgták a választási járdát építő közmunkásokat
Az egyszavazókörös településeken előállítottuk a közfoglalkoztatottak arányát, amely azt adja meg, hogy az aktív korban lévő lakosság hány százaléka vett részt a téli közfoglalkoztatási programban; azaz mennyire fontos tényező az adott településen a közfoglalkoztatás. Ezt vetettük össze a 2014 áprilisában országosan 10% fölötti támogatottsággal rendelkező pártlisták települési szintű teljesítményével.
Azokon a településeken, ahol a közfoglalkoztatás a munkavállaló korú népesség jelentős hányadát érinti, 2014 áprilisában jellemzően sokkal jobban szerepelt a Fidesz-KDNP országos listája. Míg a kormánypártok a kistelepülések 38 százalékában értek csak el kiemelkedő (saját országos átlaguknál 30%-kal erősebb) eredményt, addig a közfoglalkoztatás által leginkább érintett kistelepülések kétharmadában is kiugróan szerepeltek.
A Jobbiknál épp ellentétes a trend. A Fidesz-KDNP-hez hasonlóan a szélsőjobboldali párt is jóval átlagon felül teljesített tavasszal a kistelepüléseken, amennyiben viszont a közfoglalkoztatottak aránya szerint vizsgálódunk, kiderül, hogy a Jobbik a közfoglalkoztatás által hangsúlyosan érintett településeken szerepelt gyengébben.
Az ötpárti baloldali lista ugyanakkor kimondottan gyengén szerepelt az egyszavazókörös helységekben 2014 áprilisában. Ezen települések 88 százalékában a listára leadott szavazatok aránya elmaradt az országos átlaguktól, míg mindössze 3 százalékukban értek el kiemelkedő eredményt. A közfoglalkoztatás által leginkább érintett kistelepülések körében ugyanakkor érdemben magasabb volt azok részaránya, ahol a pártlista kiemelkedően szerepelt.
A 2014. őszi önkormányzati választás megyei listás eredményeit vizsgálva is megállapíthatjuk, hogy a közfoglalkoztatás szerepének erősödésével megnő az esélye annak, hogy a Fidesz-KDNP kiugróan jól teljesítsen. A Jobbik megyei közgyűlési listás szavazatai és a közfoglalkoztatási adatok között nincs trendszerű összefüggés, az MSZP-lista tekintetében pedig alig vannak eltérések a különböző településcsoportok között.
A pártválasztást természetesen számtalan tényező befolyásolja, melyek közül csak egy a közfoglalkoztatás. Ennek hatását a többi tényező el is nyomja ott, ahol a közmunka szerepe marginális. Korrelációs számításaink megerősítik azonban, hogy azokon a településeken, ahol a közfoglalkoztatás jelentős, a közmunka szavazásra gyakorolt hatása erőteljesebb.
A közmunka és a kormánypártok jó teljesítménye közötti összefüggés nem feltétlenül a csalás jele. Elképzelhető, hogy sokan valóban elégedettek a közfoglalkoztatotti státusukkal, és ebből logikusan következik a Fidesz-KDNP-re adott szavazat. Az sem kizárható, hogy a közmunkaprogram a jóléti sovinizmus miatt népszerű a többi választó körében. A közfoglalkoztatottsági adatok és bizonyos politikai erők (zömében a kormánypártok, de helyenként a Jobbik és a baloldali pártok) kiugró teljesítménye közötti együtt járás azonban mindezzel együtt is felveti az esetleges visszaélések gyanúját, amely kiindulási alappal szolgált a több hullámban történt terepmunkához.
2014 októberében az inkumbens polgármesterek 88%-a újraindult posztjáért, és ezek 83 százaléka sikeresen is vette az akadályt. Figyelemreméltó ugyanakkor, hogy a közfoglalkoztatás által kiemelten érintett településeken érdemben magasabb, majdnem 98%-os az újraindulási arány.
Közvetlenül a választások után a Heves megyei Tarnabodon, a szabolcsi Nyírmadán és a borsodi Forrón találtunk először olyan megszólalókat, akik arccal, névvel vállalták a választási visszaélésekkel kapcsolatos nyilatkozatot. Interjúalanyaink részletesen leírták azt a gyakorlatot, ahogy a hátrányos helyzetű kistérségek településein – esetenként a helyi kisebbségi vezetők közvetítésével – a polgármesterek manipulálták a választókat a közmunkában való részvétel lehetőségével. Összességében a térségben szerzett tapasztalataink arra utalnak, hogy ez a gyakorlat, ha nem is általános, de meglehetősen elterjedt volt. Ezt a megállapítást részben árnyalták, részben megerősítették a későbbi tereptapasztalatok.
A teljes tanulmány innen letölthető (PDF)
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.
Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból
Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!