Bezárás
Cikkek

Napfény, tenger, piszkos pénzek: dübörög az offshore-ipar a Seychelle-szigeteken

A Seychelles-szigetek alig több mint 30 év alatt vált türkizkék óceánnal körbevett, fehér homokkal és pálmafákkal borított földi paradicsomból globális adóparadicsommá. Ideális terep azoknak, akik legális úton minél kevesebb adót szeretnének fizetni, de még ideálisabb a maffiának, amely inkább a pénzét mosná tisztára. Az ICIJ.org helyszíni riportja.

2012 őszén két afrikai utazó bukkant fel a Seychelles-szigeteken. A Zen Offshore irodájába tartottak, amely egyike a sziget tucatnyi, vállalkozásalapítással foglalkozó ügynökségének. Az idegenek azt mondták, hogy egy férfit képviselnek, aki a zimbabwei kormány és a gazdag gyémántbányák között közvetít. Bárki, aki tudja, hogyan megy a pénzmosás és a korrupció erőforrásokban gazdag, de gazdaságilag rossz állapotban lévő országokban, az rögtön gyanakodni kezdett volna ennél a pontnál. A Zen Offshore alkalmazottja azonban félbeszakította a látogatókat: „Nem akarjuk tudni, miről van szó”, mondta nevetve. „Ha tudunk róla, akkor azt fel kell tüntetnünk. Szóval az utóbbi néhány percben nem hallottam, mit mondott”.

A hivatalnok ezután elmagyarázta, hogyan kell úgy felépíteni a céget, hogy el tudják rejteni a valódi tulajdonos személyét, mégpedig úgy, hogy „egy cégbe beleraknak egy másik céget, és abba egy harmadikat”. Az új cég egy dominikai cég tulajdonában fog állni, amelynek egy belize-i cég lesz a tulajdonosa és így tovább még több cégen és országon keresztül. „Teljesen lehetetlen, hogy bárki megpróbálna ezek után utánajárni ezeknek az információknak”, tette még hozzá az iroda alkalmazottja, mert a lánc a világ számos pontját fogja érinteni. Bármilyen ígéretesnek is hangzott a cégalapítás, végül nem történt meg. Az érdeklődők ugyanis valójában nem korrupt strómanok voltak, hanem az Al-Jazeera újságírói, akik dokumentumfilmet készítettek az offshore-paradicsomokról.

A Seychelle-szigetekhez több, nemzetközileg ismert offshore ügylet kapcsolódik, olvasható az ICIJ.org riportjában. 2010-ben a kazah kormány elfogatóparancsot adott ki Mukhtar Abljazov bankár ellen, akit azzal vádoltak, hogy seychelles-i cégeken keresztül több milliárd dollárt szivattyúzott ki a kazahsztáni BTA Bankból. Aztán ott van az ausztrál jegybank egyik fiókvállalatának esete, amely több millió dollár kenőpénzt juttatott el egy elítélt fehér galléros bűnözőnek, szintén egy Seychelles-szigeteki cégen keresztül. Két amerikai vállalkozó 2012-ben vallotta be, hogy az illegális gyógyszerforgalmazó cégéből származó pénzt az Indiai-óceánban található szigeten keresztül mosta.

Kiskapuk a nagy csalóknak

Az olyan kisebb adóparadicsomok, mint a Seychelles-szigetek, egy olyan rendszer fenntartását támogatják, amelyben a drogkereskedők, csalók, pénzmosók és nagypályás adócsalók járnak jól, miközben növelik az „onshore” korrupciót és szegénységet. Egyes becslések szerint 32 trillió dollár privátvagyon van elrejtve az offshore cégekben, ez nagyjából az Egyesült Államok, Kína és Japán gazdaságának együttes éves teljesítményének felel meg. 2013-ban az OECD megpróbált nyomást gyakorolni Svájcra, Brit-Virgin szigetekre és más, „európaias” adóparadicsomra. Ennek következtében az orosz és a kelet-európai maffiózók és csalók más irányba indultak, eltávolodva a nyugati politikai mezőtől: Szingapúr, az Egyesült Arab Emirátusok, illetve Mauritius és a Seychelle-szigetek felé.

Persze a Seychelle-szigeteki kormány is észlelte a negatív felhangokat és közölte, hogy tárgyaltak az OECD-vel. 2012-ben Steve Fanny, az offshore ügyleteket felügyelő hivatal vezetője azt írta, hogy az ország mindig is ragaszkodott ahhoz, hogy a nemzetközileg is elfogadott jó gyakorlatokat kövesse, mert nem akarnak pénzmosókat és bűnözőket. Ugyanakkor Fanny azt is hozzátette, hogy boldogan segítenek az ügyfeleknek, hogy minél jobban kihasználják a törvények adta lehetőségeket a minél kevesebb adó fizetésére. Az tény, hogy a helyi lakosok nem járnak rosszul azzal, hogy egy adóparadicsomban élnek: a 89 ezres lakosú Seychelles-szigetek Afrika leggazdagabb országa az egy főre eső bevétel tekintetében (25 ezer dollár évente), és ebben jelentős szerepe van az ideérkező cégalapítóknak.

Rabszolgatelepből szocialista adóparadicsom

A Seychelle-szigetek a 18. század végéig jobbára lakatlan volt, az első telepesek francia kereskedők voltak Mahé-n, a szigetcsoport legnagyobb tagján. A 19. század első felére a szigetek brit kézbe kerültek, 1810-ben a több ezer rabszolga felett egy 317 fős fehér csoport uralkodott. 1971-ben Mahé északkeleti felén repülőtér nyílt, ezt szállodák, kaszinók követték, majd 5 év múlva a Seychelles-szigetek elnyerte a függetlenségét. Az első elnököt, James Manchamot pár hónap múlva megpuccsolta a szocialista miniszterelnök, France-Albert René. Az új elnök sem ülhetett azonban nyugodtan a helyén, ugyanis 1981 novemberében az ellenfelei felbérelték az ír és dél-afrikai „Őrült Mike” Hoare-t, hogy bandájával és néhány AK47-essel távolítsa el helyéről az elnököt. A rögbicsapatként pózoló társaság a sziget fővárosának, Victoriának a repülőterén tűzharcba keveredett, végül elmenekültek. A dél-afrikai kormány 3 millió dollárt fizetett öt elfogott zsoldosért és egy hírszerzőért a seychelles-i kormánynak.

René két segítőtársra támaszkodott a kormányzásban. Az egyikük James Michel pénzügyminiszter és alelnök volt, a másik pedig egy olasz férfi, Giovanni Mario Ricci, bankár és tanácsadó. A kormány 1978-ban Ricci cégével együtt alapította meg az első offshore irodát, a Seychelle Trust Company-t, amelynek exkluzív joga volt offshore cégeket létrehozni, így René és Ricci létrehozta a világ első szocialista adóparadicsomát. 1981-re Ricci átvette az irányítást a cég felett és két tucat másik országra terjesztette ki cégbirodalmát. A férfi diplomataként is dolgozott, a Máltai Kopt Katolikus Lovagrendet képviselte, kihasználva a diplomata útlevéllel járó előnyöket. Később kiderült, hogy ez valójában nem is egy lovagrend volt, hanem csak New Yorkban bejegyzett cég. Ricciről azt feltételezik, hogy az olasz maffiához is kötődött, csalásért 1958-ban el is ítélték Olaszországban, és azután érkezett Seychelles-re, hogy titokzatos körülmények között kiutasították Szomáliából.

Természetesen Magyarország sem marad le a trendekről: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az utóbbi időben több pályázaton is offshore-tulajdonú cégeket preferált. Egy Seychelle-szigeteki céghez köthető, EU-s támogatásból épült diagnosztikai központról ittitt és itt olvashatnak, a frissen miniszternek kinevezett Seszták Miklós ügyleteiről pedig itt.

Mi becsületesek vagyunk

A tipikus afrikainak mondható főváros, Victoria főutcáján találhatók azok a nem túl esztétikus épületek, amelyekben az offshore ügyletek zajlanak. Az ügyintézők többnyire ugyanolyan fehér falú irodákban ülnek a mappákkal borított asztaluknál, az ebédjüket valamelyik klubban fogyasztják el, délután pedig fogadják a külföldi ügyfeleket, vagy európai és amerikai ügyvédekkel folytatnak telefonbeszélgetéseket. Az Al Jazeera riportja azért egy egészen kicsit fölkavarta ezt a kellemes állóvizet, Paul Chow, korábbi parlamenti képviselő mondjuk nem lepődött meg mindazon, amit látott. Hozzátette azonban, hogy „az etikátlan tettek büntetés nélkül maradnak vagy egyszerűen a szőnyeg alá söprik őket – csak a szokásos. Mindenki ebben a mocsárban tevékenykedik.”

Korábbi cikkeink az ICIJ Offshore Leaks projektről

Lórúgással az újévbe, itt vannak a kínai offshore-lovagok

A strómanok titokzatos világa

Karibi pénzmosoda ukrán és orosz kuncsaftokkal

Titkos dokumentumgyűjtemény szivárgott ki az offshore világuralmáról

Egy későbbi interjúban Chow ugyan még mindig aggódott a korrupció miatt, de kijelentette, hogy ő és a legtöbb offshore cég nem olyan, ők becsületesen dolgoznak, az Al Jazeera filmjében bemutatott két iroda engedélyét pedig a kormány már visszavonta. Chow üzleti modellje a következő: egy amerikai, európai vagy izraeli ügyvéd vagy könyvelő felhívja egy gazdag ügyfél nevében, Chow létrehoz egy céget a Seychelles-szigeteken, és az ügyfél lesz a részvényes. Chow az ügyintézésért díjat számol fel, bevallása szerint cége a FIFCO Offshore 2013-ban 300 ezer dollár bevételt hozott – ez egy kisebb vagyonnak számít Afrikában. 2016-ban lehet, hogy indul az elnökválasztáson.

Az árral szemben

Azért vannak olyanok, akik ténylegesen próbálnak valamilyen formában küzdeni az ellen, hogy az offshore paradicsom bűnözők menedéke helyen. Jean-Paul Isaac ellenzéki blogger, aki szegényes körülmények között él Mahé szigetén, szenvedélyesen küzd egy „erős, egészséges offshore rendszerért, amely jogkövető befektetéseket vonz. Ellentétben egy olyan szabályozási rendszerrel, amelyet simán ki lehet árusítani és amely páriává válik a nemzetközi pénzügyi világ szemében.” Isaac életmódja éles kontrasztban áll Seychelles többi részével: a harmincas éveiben járó blogger egy cementfalú kunyhóban lakik, a kertjében tyúkok és sovány kutyák szaladgálnak, a ház előtt egy lepukkant Jeep Cherokee áll, miközben a környék tele van menő luxusszállodákkal.

Isaac állítása szerint a legtöbb szigetlakó úgy él, mint ő, nincs pénzük, nincs semmijük, félnek. „Ez a munkájuk, ebből élnek” – mondja a jelenleg regnáló James Alix Michel elnökről és barátairól az ütött-kopott számítógéppel dolgozó aktivista. Nekik az adóparadicsomok tették lehetővé, hogy kitalicskázzák a pénzüket a világ másik végére, „de végeredményben az igazságszolgáltatást árulják pénzért, személyes haszonszerzés céljából.”

A teljes cikk az ICIJ.org honlapján jelent meg Sun and Shadows: How an Island Paradise Became a Haven for Dirty Money címmel, 2014. június 9-én. Szerzők: Matthew Shaer, Michael Hudson és Margot Williams. Fordította D. Kovács Ildikó.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom