Cikkek

EU-támogatásból szépül az Alcsúti Arborétum az Orbán-alapítványnak

A nehéz sorsú futball-tehetségek milliárdos stadionépítéssel spékelt felkarolása mellett a környezetvédelem is kiemelt szerepet kap az Orbán Viktor miniszterelnök által alapított, a Puskás Akadémiát is működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány céljai között: az állami tulajdonú, műemléki és természetvédelmi védettséget egyaránt élvező Alcsúti Arborétumot ugyanis már egy ideje az alapítvány tulajdonában lévő Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia Sport és Wellness Hotel vezetősége „üzemelteti”. Az arborétumra több mint 200 millió forint állami-, és EU-forrást költöttek az elmúlt két évben.

Szerettük volna megismerni az „üzemeltetés” feltételeit, ezért megkerestük a hotel és az arborétum igazgatóját, Hamar Ildikót, aki telefonos megkeresésünkre azt válaszolta, hogy nem kíván válaszolni  semmilyen kérdésünkre.

Sajnos az arborétum vagyonkezelője, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) sem válaszolt az arborétum üzemeltetési feltételeit firtató, írásban többször is feltett kérdéseinkre, és a nemzeti park weboldalán sem találtunk erre vonatkozó információt. Amikor pedig a közhasznú alapítvány székhelyén, a Puskás Akadémia területén próbáltunk a törvény adta lehetőséggel betekintést nyerni az éves beszámolóba, a Puskás Akadémia sajtósa munkatársainkat kidobta az akadémia területéről, arra hivatkozva, hogy az atlatszo.hu „igaztalan, etikátlan…”  dolgokat írt az intézményről. Hívta a biztonsági személyzetet is, de ők épp nem vették fel a telefont. A Puskás Akadémiát ezután írásban is megkerestük, de erre a levelünkre sem érkezett válasz.

Az alapítvány ’”területbővítéséről” egyébként nagyon kevés nyilvánosan elérhető információ van azon kívül, hogy az Alcsúti Arborétum weboldalán az érdeklődőket „ideiglenesen” az alapítvány tulajdonában lévő Sport Hotelhez irányítják, szállást és étkezési lehetőséget is ajánlva. Ezen kívül annyit tudni, hogy a Puskás Akadémia weboldalán megjelenik a botanikus kert logója, illetve a Labdarúgó Akadémia bemutatását az arborétum híres kastélyhomlokzatával illusztrálták. A szövegben egy mondat erejéig utalnak az üzemeltetés átvételére, vicces módon a „társadalmi felelősségvállalás” című bekezdésben: „a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal kötött megállapodás értelmében az Alcsúti Arborétum üzemeltetését is a futballnevelő központ alapítványa végzi.”

A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát működtető alapítvány tulajdonában lévő  „Sport és Wellness Hotel és Étterem” promóciós anyagai az arborétum képeivel illusztrálják az intézményt, mintha utóbbi a szálloda kertjének része lenne, míg az állami tulajdonú botanikus kert tájékoztató anyagainak mindegyikén a futball-akadémia szállodáját reklámozzák.

Az Alcsúti Arborétum

Növényzete a XIX. századi növényhasznosítás eredményeként egy 540 fajból álló fás növény gyűjtemény, melynek származati helyei: Európa, Kisázsia, Kelet-Azsia és Észak-Amerika. Legszebb idős példányai a parknak a platánok, törökmogyorók, tulipánfák, vasfák, vérbükkösök, mocsárciprusok, jegenyefenyők és japánakácok, de értékes a hárs, juhar, tölgy és gesztenyefajok gyűjteménye is. Egyedülállóan különös értékű a 24 törzset nevelő óriástuja, a zuhatagos bükk, a héttörzsű törökmogyoró és a közeli Csaplári erdő 170 éves libanoni cédrusa. (…) Az arborétum ma korlátozott közhasználatú park. Funkciója génbank-gyűjtemény, bemutatóhely, kirándulóhely, rekreációs terület, madárvédelmi és kísérleti telep, történelmi emlékhely, kerttörténeti emlék, kultúrterület. (…) Különleges értéke, hogy eredeti állapotában megmaradt hamisítatlan reformkori kert. Műemléki és természetvédelmi védettséget egyaránt élvez. (DINPI)

A 40 hektáros természetvédelmi terület sorsáért aggódókat – egyéb információ híján – egyedül egy Székesfehérvári Polgár Info nevű weboldal nyugtatja meg arról, hogy a természetvédő futballisták kezében jó helye lesz az újabb állami földnek. A Székesfehérvári Polgár Info  szerint a Nemzeti Park igazgatója, Füri András és a Puskás Akadémia vezetője, Mészáros Lőrinc által 2010 szeptemberében aláírt megállapodás egyértelműen a közjót szolgálja: „A megegyezés fejlesztéseket, új lendületet és munkahelyek megmentését jelenti. Csak első hallásra tűnhet különösnek, hogy a futballakadémiát működtető alapítvány szerepet vállal az arborétum üzemeltetésében, de aki nyomon követte, hogy a Puskás Akadémia miként vállal felelősséget a környék társadalmi ügyeiben, az nem lepődik meg az újabb nagy projekt hallatán. Emlékezetes, hogy a gazdátlanul maradt, kiárusításra ítélt vasútvonalat is megvásárolta az Akadémia Vértesacsától Felcsútig, hogy nagy összeggel járult hozzá a felcsúti Kastély Óvoda bővítéséhez és felújításához, hogy műfüves pályát létesített a felcsúti általános iskolások számára és így tovább.”

„Az alcsúti természeti környezet ápolásában, népszerűsítésében, az idegenforgalom fellendítésében a háromcsillagos Puskás Akadémia Sport Hotel és az újraindítani tervezett vasútvonal révén eddig is érdekelt volt az Akadémia, ezentúl azonban szívügyünk és napi feladatunk lesz az arborétum minél sikeresebb működtetése” – mondta az aláírást követően Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester a Székesfehérvári Polgár Infónak. „A költségvetési intézményeknél bevezetett létszámkorlátozás miatt így sikerül megmenteni négy ember helyét, őket az Akadémia alkalmazza tovább” – tette hozzá Füri András, a DINPI igazgatója.

EU-támogatásból szépül a Puskás Hotelnek

Az Alcsúti Arborétumot több mint 200 millió forint állami-, és EU-támogatásból újították fel  az elmúlt két év során.  Az arborétum növényrekonstrukcióját és dísztó rehabilitációját megcélozva a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság  pályázatot nyújtott be a KEOP „Gyűjteményes növénykertek és védett történeti kertek megőrzése és helyreállítása” c. pályázati felhívásra. A pályázat kivitelezésére a támogatási szerződést a DINPI és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közreműködő Szervezete 2010. július 15-én kötötte meg.

A felújítási munkák egy részét, a dísztó rehabilitációját végző cég, a Duna Aszfalt Kft. versenytársak nélkül nyerte el a munkát (bejelentés PDF, szerződés PDF). Amint arról korában már beszámoltunk, ez a cég nyerte korábban az M43-as autópálya befejező szakaszára kiírt pályázatot, és kapta a Közgép Zrt. után a második legnagyobb hitelkeretet az MFB-től, valamint Esztergomban Meggyes Tamás polgármesterségének idején félmilliárdos munkát végeztek a Közgéppel konzorciumban, és Szolnokon is dolgozhattak.

Két hete írtunk arról is, hogy a köztulajdonban lévő arborétumot üzemeltető hotelt tulajdonló Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt találták a legvonzóbb támogatási célnak azok a vállalkozások, amelyek a társasági adókedvezményt kihasználva támogatják a látványsportágakat. A székesfehérvári Videoton utánpótláscsapataként működő felcsúti együttes a labdarúgócsapatokhoz befolyt összes adókedvezményes támogatás közel ötödét kapta meg, azaz 2,8 milliárd forintot. Felcsúthoz képest elenyésző az egyes élvonalbeli labdarúgó-csapatokhoz beérkezett pénzek nagysága.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy a miniszterelnök által létrehozott alapítvány több százmillió forintért vásárolt földeket Orbán Viktor szülőfalujában, hogy a miniszterelnökhöz személyes szálakon is kötődő pályázók (Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, Flierék és Tiborczék) nyerték a legtöbb állami termőföldbérletet a környéken, és hogy tavaly július óta a miniszterelnök édesapja, Orbán Győző cégének tulajdonában áll az Alcsútdoboz Hatvan pusztai majorság, az egykor az Alcsúti Arborétumot is megalapító József főherceg uradalmának központja.

Horn Gabriella

(Fotók: Halász Áron)

Megosztás