Nincs egyszerű dolga a kelet-közép-európai újságíróknak, ha közérdekű adatokhoz akarnak hozzáférni

A közérdekű információkhoz való hozzáférés az újságírók és az állampolgárok számára egyaránt a hatalom egyik legfontosabb fékeként szolgál. Elméletileg minden közép-európai országnak van információszabadságról szóló törvénye, de a gyakorlatban ezek nem mindig érik el céljukat. Az állami intézmények sok esetben ugyanis igyekeznek elkerülni az információk kiadását, ami hosszadalmas perekhez vezet.

Csehországban 1999-ben, Romániában 2001-ben, Lengyelországban pedig 2002-ben vezették be az információszabadságról szóló törvényt. Szlovákiában ugyanerre 2000-ben került sor, Mikuláš Dzurinda első kormánya idején, aki a korábbi autokrata vezető, Vladimír Mečiar helyébe lépett, azzal a céllal, hogy a Szlovák Köztársaságot az euroatlanti integráció felé terelje. A törvényt az átláthatósági reformok részeként fogadták el, világszerte az egyik legjobb információszabadságról szóló törvénynek számított.

Azóta számos kísérlet történt a törvény erejének gyengítésére. Növelni akarták például a kivételek számát, azaz azokat az eseteket, amelyekben az állampolgárok nem kérhetnek tájékoztatást az állami szervek által hozott döntésekről vagy állami és önkormányzati szervek által létrehozott vállalatokra vonatkozó információkról. Szerencsére azonban nem jártak sikerrel, főként a civilek ellenállása miatt.

A jelenlegi magyarországi információszabadságról szóló törvényt 2011-ben fogadták el. Tavaly azonban több ponton módosították, némileg könnyítve a közérdekű információk megszerzését. A törvény módosítása része volt annak a folyamatnak, amelynek során a magyar kormány és az Európai Bizottság megállapodásra jut Magyarország befagyasztott uniós pénzeivel kapcsolatban.

A módosítások között szerepelt a bírósági eljárások lerövidítése, valamint az adatgazdák azon lehetőségeinek korlátozása, hogy költségtérítést kérjenek az adatszolgáltatásért, és a lehetséges összegek csökkentése is.

Minden országban kivételt képeznek az információszabadságról szóló törvény alól a minősített, illetve a nemzetbiztonsággal vagy honvédelemmel kapcsolatos információk. Szintén mentesülnek az üzleti titkok és a magánszemélyek magánéletével kapcsolatos adatok.

A közintézmények azonban gyakran használják az európai adatvédelmi törvényt (GDPR) ürügyként arra, hogy ne adjanak ki információt, annak ellenére, hogy az közérdekű lenne. Romániában például a közintézmények gyakran megtagadják a hozzáférést dokumentumokhoz, arra hivatkozva, hogy az személyes adatokat tartalmaz. Jogilag azonban a személyes adatokkal kapcsolatos információk közérdekűek lehetnek, ha azok befolyásolják valamely közfeladat ellátását.

A közérdekű információkhoz való hozzáférés iránti kérelmekre adott válaszadási határidők igen eltérőek. Szlovákiában ez 8 munkanap, amely 15 munkanapra meghosszabbítható. Csehországban 15 napos határidővel kell számolni, ami bizonyos esetekben további tíz nappal meghosszabbítható. Romániában a hatóságok és intézmények kötelesek tíz napon belül, vagy adott esetben a kérelem nyilvántartásba vételétől számított legfeljebb 30 napon belül válaszolni. Lengyelországban a kérelmeket „indokolatlan késedelem nélkül”, legkésőbb a benyújtástól számított 14 napon belül kell feldolgozni. Ha ez nem történik meg, közölni kell a késedelem okait és azt az időpontot, ameddig az információt az adott intézmény rendelkezésre bocsátja. Ez legfeljebb két hónap lehet.

Magyarországon a közérdekű adatigénylések válaszadási határideje 15 nap, amely további 15 nappal meghosszabbítható. A koronavírus járvány idején a válaszadási határidő nőtt, az állami szerveknek 45 napjuk volt megválaszolni az adatigényléseket, amit egy alkalommal további 45 nappal lehetett hosszabbítani. Ez 2020. novembertől 2022 december végéig volt érvényben, így a közérdekű információk megszerzése rémálommá vált. A határidő meghosszabbítása elméletileg csak akkor lehetséges, ha nagy mennyiségű adatról van szó, vagy a kérés teljesítése jelentős erőfeszítéseket igényel az adatgazda részéről. Sok esetben azonban az volt a tapasztalat, hogy a közérdekű adatigénylések megválaszolását gyakran valódi ok nélkül késleltették.

Ez tehát az elmélet. De mi a helyzet a valóságban? A kelet-közép-európai újságírók többsége ütközött már problémákba a közérdekű információk megszerzésekor.

Változatos módszerekkel trükköznek a kormányok

Szlovákiában legtöbbször olyan problémák merültek fel, amelyek személyes információkat vagy államtitkokat érintettek, illetve olyan ügyekben, amelyekben a rendőrség nyomoz. A közérdekű adatigényléseket néha a szellemi tulajdon védelmére hivatkozva is elutasítják.

Csehországban a törvény betartatása nehézkes, elsősorban azért, mert a hatóság, amelynek felügyelnie kellene, vonakodik ezt megtenni. Mindez azt jelenti, hogy néha csak bírósági úton lehet rávenni egy-egy intézményt az adatok kiadására. A pereskedés pedig akár több évig is elhúzódhat.

A közelmúltban két olyan eset is volt, amikor újságírók sikerrel jártak az állami szervek által eltitkolni igyekezett közérdekű adatok megszerzésében; az egyik a COVID-adatokhoz, a másik pedig a rendőrségi bűnügyi adatbázisokhoz kötődött. 2023 januárjában a lengyel Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a Nemzeti Egészségügyi Információs Rendszer köteles statisztikákat szolgáltatni a nyilvánosság számára a koronavírus fertőzésben elhunytak számáról. A bíróság megjegyezte, hogy általános szabályként az információkat ki kell adni, kivéve, ha súlyos okok szólnak a kérelem elutasítása mellett, ám ezt egyértelműen meg kell indokolni.

2016-ban a rendőrség közel 26 millió cseh koronát (nagyjából 405 millió forintot) kért egy adatújságírótól bűnözéssel kapcsolatos adatok kiadásáért.Az Alkotmánybíróság 2021 júniusában úgy döntött, hogy egy ilyen összeg gyakorlatilag lehetetlenné tenné az információkhoz való hozzáférést. „A kötelezettnek olyan lehetőségeket kell keresnie, amelyekkel maximálisan eleget tehet a benyújtott kérésnek, és nem olyan okokat, amelyekkel megakadályozhatja annak teljesítését” – írta a határozatban az egyik bíró.

A legutóbbi GRECO (az Európa Tanács által létrehozott Korrupció Elleni Államok Csoportja) jelentés szerint a romániai törvényekkel az a legnagyobb probléma, hogy a közérdekű információkat a törvényi előírások ellenére sem teszik elérhetővé az interneten.

Romániában a Context.ro számolt be arról, hogy a román külügyminisztérium megtagadta a választ arra a kérdésre, hogy a kormány használ-e kémprogramokat. A minisztériumot azzal bízták meg, hogy gyűjtse össze a válaszokat arra a kérdéslistára, amelyet az Európai Parlament kémszoftverek európai használatát vizsgáló bizottsága küldött ki. Románia, más államokhoz hasonlóan, megtagadta az együttműködést, és nem válaszolt arra, hogy használt-e kémszoftvereket saját állampolgárai ellen. A Context.ro közérdekű adatigénylést nyújtott be az eredményekért. A minisztérium megtagadta a válaszadást,  Bukaresti Törvényszék pedig később szintén a kormány javára döntött.

A Context.ro azonban hosszas pereskedés után az egészségügyi minisztériumtól megszerzett egy sor, korábban nem nyilvános adatot. A vizsgálatból kiderül, hogy a romániai kórházak intenzív osztályain az elektromos vezetékek fele elavult. Egyes esetekben a hibás vezetékek vagy az elavult elektromos hálózatok okozták azokat a tűzeseteket, amelyek több mint 40 román állampolgár halálához vezettek az elmúlt évtizedben. Az Egészségügyi Minisztérium nem volt hajlandó jelentést tenni az intenzív osztályok elektromos vezetékeinek állapotáról. A Context.ro pert indított, és 532 napig tartó jogi csatározás után megkapta a dokumentumokat. A kapott adatokból a lap egy online adatbázist készített, amely minden romániai kórház intenzív osztályának állapotáról közöl információkat.

Magyarországon az Átlátszó több mint hét hónapja hiába próbálja kideríteni az illetékes hatóságoktól, hogy az elmúlt években hányszor fordult elő hulladéktűz Magyarországon. A Katasztrófavédelem több elutasító válaszában is azt közölte, hogy nem végeznek ilyen adatgyűjtést, annak ellenére, hogy egy nyilvános eseménynaptár található a saját honlapjukon, amely tartalmazza az összes tűzesetet. Az adatbázisban azonban nehéz keresni, ezért külön fájlban kértük az adatokat – hiába.

Időközben kiderült, hogy a Belügyminisztérium egy nagyon hasonló adatállományt kért az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól, és meg is kapták azt. Az Átlátszó mindkét intézménytől megpróbálta megszerezni ezt az adathalmazt: a minisztérium azt állította, hogy nem ők a tulajdonosai az adatoknak, így nem adhatják ki, a főigazgatóság pedig ismét azt állította, hogy „nem gyűjtenek ilyen adatokat”. Végül egy olvasó segítségével sikerült összeszedni az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nyilvános online eseménynaptárában elérhető információkat.

Az Átlátszó a Samsung gödi akkumulátorgyár területén 2018 óta végzett felszín alatti talajvízvizsgálatokról is megpróbált adatokat szerezni. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság azonban semmilyen vizsgálati adatot nem küldött el, ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordultunk, ám a NAIH-vizsgálat sem járt eredménnyel.

Mindezek miatt tavaly nyáron pert indítottunk a vízmonitoring adatokért, amelyet idén év elején nyertünk meg. Az eredmény döbbenetes: a gyár területén lévő monitoring-kútból 2016 óta nem vettek vízmintát, ráadásul a kutat 2018-ban be is temették. Mindez a magyar hatóságok sara, ugyanis a felszín alatti vizekben nem vizsgálják az akkumulátorgyártás során használt veszélyes anyagokat. Mindeközben a gyár közelében lévő kutakban olyan mérgező, magzatkárosító hatású oldószert mutatott ki egy független vizsgálat, amit az akkumulátor-gyártás folyamatában is használnak.

Néha a magyar állami szervek más trükköket is bevetnek: elküldik ugyan az újságíróknak az adatokat, de használhatatlan formában. A pandémia idején, 2022 májusában azt szerettük volna megtudni a Nemzeti Népegészségügyi Központtól, hogy a naponta regisztrált koronavírus-fertőzéses esetek közül hányan kaptak védőoltást, és milyen típusú vakcinával oltották be őket. A hivatal 90 nap elteltével az adatokat táblázat helyett egy pdf-fájl formájában, ömlesztve kaptuk meg, a küldött ábrából pedig pont a lényeg nem derül ki.

Miután cikket írtunk a használhatatlan adatokról, annyit sikerült elérnünk, hogy színesben is elküldték a diagramot.

Lengyelország közintézményei is megtanulták, hogy a törvény kiskapuit kihasználva hogyan késleltessék vagy tagadják meg a közérdekű információk kiadását. Ennek egyik módja, hogy felszólítják a kérelmezőt, hogy bizonyítsa, hogy különösen fontos közérdekről van szó a kért információ esetében. A Frontstory.pl adatigénylését például ilyen ürüggyel utasította el az állami erdészet.

Ha megtagadják a közérdekű adatok kiadását, az igénylőnek jogában áll pert indítani. Ez azonban egy hosszadalmas eljárás, több hónapig vagy akár évekig is eltarthat, ráadásul kimenetele a bíróságok ítélkezési gyakorlatától függ.

A Watchdog Poland Association, amely a közérdekű információkhoz fűződő jogok területére szakosodott, arról számol be, hogy a közérdekű információk kiadásának megtagadásával leggyakrabban az állami tulajdonú vállalatok és alapítványaik esetében találkoznak. Az állami tulajdonú vállalatok és alapítványaik gyakran utasítják el például a marketingkiadásaira vonatkozó adatigénylések megválaszolását. Egy közelmúltbeli példa erre II. János Pál pápára való megemlékezés volt a lengyel állami vasút vonatain. A kalauzok és a vonatvezetők sárga és fehér kitűzőt tűztek a zakójukra, és a PKP Intercity jelvényét a pápai zászlóra cserélték. A legnagyobb érdeklődést azonban az váltotta ki, hogy az utasok között süteményeket osztogattak. Ezek gyártójáról, összetételéről és allergénjeiről, valamint tárolási feltételeiről azonban nem volt nyilvánosan elérhető információ.

Azt sem lehetett tudni, hogy pontosan mennyibe került a sütemények beszerzése. Ráadásul az akció része volt annak a heves közéleti vitának, amely II. János Pál pápa tevékenységéről szóló televíziós műsor sugárzása után kezdődött. Az állami vállalatok felett politikai felügyeletet gyakorló kormánypárt képviselői nyilvánosan bírálták a riport hangvételét.

Az állami vállalatot irányító alapítvány erre úgy reagált, hogy „a PKP Csoport Alapítvány nem köteles nyilvánosságra hozni az ilyen projektek működési részleteiről szóló információkat, amelyek többek között a más szervezetekkel való együttműködés költségeivel kapcsolatosak, ami abból adódik, hogy a az alapítvány nem olyan szervezet, amely köteles nyilvános információkat hozzáférhetővé tenni.”

Árulkodó példa, hogy Jan Kunert lengyel újságírónak több mint három év alatt sikerült megszereznie a Lengyel Nemzeti Alapítvány (Polish National Foundation, PFN) szerződéseit. Az alapítványt 2016-ban hozták létre, azzal a céllal, hogy Lengyelországot népszerűsítse a világban, működéséért pedig állami tulajdonú cégek felelnek. Éves költségvetése működésének kezdetén 100 millió zloty (körülbelül 8,5 milliárd forint) volt. Később elérte a félmilliárd zlotyt, ami közel 43 milliárd forintnak felel meg.

Az újságíró mindezek miatt 2017-ben panaszt nyújtott be a tartományi közigazgatási bírósághoz. A bíróság 2018-ban az újságírónak adott igazat. A Lengyel Nemzeti Alapítvány fellebbezett a döntés ellen a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróságon, ami 2021-ben helybenhagyta a korábbi döntést. A Lengyel Nemzeti Alapítvány úgy vélte, hogy a vállalati titoktartás nem teszi lehetővé a megkötött szerződésekre vonatkozó információk nyilvánosságra hozatalát. Az ítélet szóbeli indoklásában a bíróság hangsúlyozta, hogy „nem lehet azt mondani, hogy az alapítvány rendelkezésére álló pénzeszközök az államháztartási törvény értelmében közpénzek, de ennek ellenére feltételezhető, hogy közvagyont kezel és közfeladatokat lát el”.

Ez a cikk a The Organised Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP) hét oknyomozó újságíró központjának munkája: Investigace.cz (Csehország), Bird.bg (Bulgária), Frontstory.pl (Lengyelország), Rise Project (Románia), Ján Kuciak Oknyomozó Központ – icjk.sk (Szlovákia), Átlátszó (Magyarország), Context Investigative Reporting Project (Románia). Fordította: Szopkó Zita. A címlapkép illusztráció, forrás: unsplash.com