Nem döntetlenre játszanak a csapatok a politikai El Clásico derbyn

A katalán függetlenség vagy szeparatizmus legújabb története arról szól, mi történik, ha az emberek nacionalista frontvonalak mentén befeszülnek és nem hajlandóak engedni saját álláspontjukból. Európa izraeli-palesztin konfliktusa lehet a spanyol-katalán szembenállás. A népszavazás erőszakos megakadályozása elfogadhatatlan. Spanyolország felparcellázása ugyanakkor hiba, és nem segít az ottani emberek hétköznapi problémáin. 

78%

Év végéig még

22 503 995 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Amikor vasárnap a twitteren megláttam az első véres rendőrattakról szóló felvételeket, nem akartam hinni a szememnek, hogy mindez ez abban a városban történik, ahol munkám miatt többször is megfordultam az elmúlt években.

A spanyol rendőrség erőszakkal próbálta megakadályozni az alkotmányellenes népszavazás lebonyolítását Katalóniában. Hajuknál kirángatott emberek, feltartott kezű, fegyvertelen, skandáló polgárok ütlegelése – Magyarországon ilyet utoljára 2006-ban láthattunk, európai viszonylatban a Balkánon vagy Keleten láthattál hasonló erőszakot.

Máris több kommentet olvastam, a barcelonai rendőr attak csak azt mutatja meg, hogy tessék, Nyugat-Európában sem különbek a módszerek, ilyen felvételeket mostanában csak Fehéroroszországban lehetett látni. A cseh Lidovky publicistája egyenesen azt kérdezi: ha Lengyelország ellen az EU eljárást indított a jogállam alapelveinek megsértése miatt, akkor vajon Brüsszelnek vajon hány eljárást kellene, a vasárnapi események után, Madrid ellen indítania? Mindenesetre óvatosan bánnék az ilyen leegyszerűsítésekkel Nyugat-Európáról, emlékezzünk:

Nagy-Britannia például engedte a skót népszavazást, amely a két ország közötti demokratikus fejlettség különbségét is megmutatja.

Egy államalkotó régió egyoldalú függetlenségének kikiáltása olyan helyzetben, amikor az adott régió széleskörű autonómiával rendelkezik, több kérdést is felvet. Mégis, érdemes kicsit jobban megnézni közelebbről a kialakult helyzet okait, mert így jobban megérthetjük a katalán szeparatizmust is.

Katalán liberálisok a függetlenség élén

Bárki, aki azt gondolja, hogy a katalán függetlenség erőltetése kizárólag a helyi nacionalista pártok agendája – téved.

Egy évtizeddel korábban, a neoliberális, de nacionalista húrokat is pengető polgári jobboldali Konvergencia és Unió (CiU) választási koalíció és tömörülés vezető figurája, Artur Mas közgazdász állt az élére annak a mozgalomnak, amely Katalónia kompromisszumok nélküli elszakadását tűzte ki célul Madridtól:

ez a Junts pel Sí (Együtt az igenért) pártszövetség.

Az egyébként több kérdésben is – például: melegek jogai – modern felfogású Mas és mozgalmának legfőbb érve a pénz – Madrid az ország szegényebb régióit dotálja a leggazdagabb országrész, Katalónián keresztül – eszköze pedig a nacionalista légkör felkorbácsolása volt.

Csakhogy a CiU kétpárti szövetsége 2015-ben felbomlott. Mas jobbliberális pártja, az Ep-ben az ALDE frakcióban ülő, Katalónia demokratikus konvergenciája mégis a függetlenségi Együtt az Igenért Mozgalom koalíciójának tagja maradhatott.

Több külső körülmény együttes hatása okozta, hogy a katalán nacionalista vállalkozók pártja – hivatalosan jobbközép liberális párt – összeállt a régió három balközép csoportosulásával – a Katalán Republikánus Baloldal (ERC), a Katalónia Demokratái (DC) és a Baloldali Mozgalom (MES).

Korábban ez elképzelhetetlennek tűnt, hiszen e balos pártok kevésbé nacionalisták és a Katalóniában megtermelt pénz feletti ellenőrzés sem mozgatta meg őket, mint a liberális, jobbközép pártot. De mi vezetett a balos-jobbos összefogásig?

Madrid elfogadhatatlan hangneme

Történt viszont két esemény, ami befolyásolta a történéseket, és az elmúlt években összehozta a katalán jobb-, és baloldalt.

Az egyik a 2008-tól tartó gazdasági válság, amelynek hatására a 2010-es évektől a szavazó emberek körében többségbe kerültek a függetlenedés-pártiak a föderalista elképzeléseket támogatókkal szemben. A másik a 2011-től hatalmon lévő Mariano Rajoy vezette Partido Popular (PP), azaz a spanyol Néppárt kormányzása. Röviden: Madrid megnyirbálta a szociális kiadásokat és beruházásokat is alaposan visszafogta a térségben.

De ami különösen kiverte a biztosítékot Katalóniában az a madridi hangnem volt, ahogy a katalán igényekhez és követelésekhez viszonyult.

Mariano Rajoy miniszterelnök és Néppártja – amely egyébként a Fidesszel közös frakcióban ül az Európai Parlamentben, Orbán Viktor meglehetősen visszafogottan kommentálta az eseményeket – az elmúlt években jottányit sem engedett álláspontjából, de még csak gesztusokat sem tett a katalánok felé. Sőt: kifejezetten ellenszenves hangnemben, uralkodói pozícióból kommunikáltak Barcelonával: az Alkotmány szerint Spanyolország oszthatatlan. Pont. A katalánok nem dönthetnek maguk olyan kérdésekben, amely az egész országot érinthetik. A hangnem és a helyzet megközelítése, Madridből nézve, 2012 óta változatlan.

Katalónia megegyezne, de nincs kivel

A katalán szeparatisták két évvel ezelőtt is még a tárgyalásokban hittek.

Felajánlották a spanyol államadósság harmadának átvételét, noha ismert adat, hogy Katalóniában termelődik a spanyol GDP ötöde. A katalán kérés csak az ellenzéki padsorokban ülő szociáldemokraták soraiban talált részben megértésre: a szocdemek azt javasolták, hogy Spanyolország összes (17) régiójában erősítsék meg a regionális szintű vezetést, amelynek következménye az lehetett volna, hogy az ország szövetségi köztársasággá alakul.

Csakhogy hatalmi pozícióban továbbra is a Néppárt maradt – kérlelhetetlenségével együtt, a mai napig. Katalóniában 2014-ben írták ki az első ún. konzultációs népszavazást, amelynek erdeménye, a spanyol Alkotmánybíróság döntése értelmében, nem kötelező érvényű. Az új regionális választásokat 2015-ben ismételten a naconalista-liberális-balközép blokk nyerte. Az „Együtt az Igenért” választási blokk programja egyértelmű volt: tárgyalásokat kezdeményezni Madriddal, és ha ez nem vezet sehova, akkor nem marad más hátra, mint, népszavazás útján 18 hónapon belül, tehátt 2017-ben, kikiáltani egyoldalóan a katalán függetlenséget.

Ezzel elérkeztünk a mába, azaz a tegnapi naphoz, október elsejéhez.

Mindenesetre vasárnap előtt a számok világosan mutatták: a katalán emberek 70-80 százaléka gondolta úgy, hogy ezt a kérdést egyszer és mindenkorra le kéne zárni népszavazás útján. A katalán függetlenséget az utolsó felmérések szerint amúgy sem támogatta a régió lakosságának többsége, ez a szám évek óta 40 százalék körül mozog. A népszavazás napján élőben követhettünk a twitteren, mi történik Katalónia szavazóhelyiségei előtt. Több, mint 800 sérült az összecsapások eredménye, amely a spanyol rendőrök és a katalán függetlenség-pártiak között robbant ki.

Katalán médiagyőzelem

Hogy a népszavazás milyen eredményt hozott volna, ha minden rendben történik, már soha nem fogjuk megtudni.

A spanyol rendőrség több száz szavazóhelységet zárt be, de a hírek szerint, több mint kétezer helyen szavazhattak az emberek a tartományban. Máshol azt lehetett látni, hogy otthon készült szavazólapokkal szavaztak, de voltak, akik többször is leadták voksukat. Felvételeket lehetett arról is látni, hogy a rendőrök semmisítenek meg szavazatokat. Ilyen körülmények között a szavazás végeredménye másodlagosnak tekinthető.

A vasárnapi események győztese – függetlenül a népszavazás eredményétől – a médiában, a katalán függetlenség hívei.

Még néhány nappal korábban is, az egész ügy nem volt más, mint egy helyi, meglehetősen mérsékelt nemzetközi érdeklődéssel kísért esemény. A katalánok függetlenedési törekvéseiről nem sokat lehetett tudni. Vasárnap után ez megváltozott: hirtelen olyan benyomásunk lehetett, hogy Spanyolország két részre osztódott, a demoktrata katalánokra és az autoriter madridi hatalomra. Természetesen a valóság ettől sokkal komplikáltabb, de azt gyorsértékelésünkben leszögezhetjük:

Marian Rajoy nem tudta jól kezelni a helyzetet.

Mik lehetnek a következmények?

Még mindig meg lehetne tartani a spanyol egységet, de mindkét fél engedne.

A jelek egyelőre nem ebbe az irányba mutatnak. Katalónia egyoldalú függetlenségének kikiáltására készül. Ha Madrid válaszképp beküldi a hadseregét a régióba, kijelenthető: Spanyolország újra a polgárháború szélésre sodródott.

És itt még csak nem is a határellenőrzésre, a valutakezelésre vagy az elektromos hálózatok ellenőrzésére gondolok, hanem arra, hogy katalóniában található, többek között, a Mango textilgyár, a Caixabank és egy Volkswagen üzem is. A régió szükségszerűen össze van kötve az Európai Unió területével, amelyet viszont Spanyolország simán leblokkolhat. De így járthat Barcelona város futballklubbja is: a spanyol liga helyett a katalán ligában próbálkozhat.

A legjobb megoldás az lenne, ha mindkét fél tárgyalóasztalhoz ülne és mindketten engedményeket tennének. Spanyol részről várhatóan ez a kormányfő bukását is jelenthetné, katalán részről pedig a tartomány jogköreinek újratárgyalását lehetne felajánlani, ami azért már ma meglehetősen széles. Harmadik lehetőség lehet még, hogy Madrid megbékél Katalónia elvesztésével, viszont megállapodhatnának több közös területen az együttműködésben. Ilyen lehetne például a labdarúgás is.

Hogyan reagál Európa?

Senki nem védi jobban minden spanyol érdekét, mint Mariano Rajoy,

ezt még múlt hét pénteken mondta Emmanuel Macron francia elnök. Várhatóan ez a nyilatkozat nem lesz sokáig tartható. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy egy kis, 7,5 milliós ország Franciaország és Spanyolország között, Eu tagság nélkül, nem lenne túl életképes. Egy harmadik fél bevonása a megkövesedett frontvonalak közé, pont ez adhatna reményt a konfliktus feloldására.

Erre már csak azért is szükség lenne, mert idpközben őrült pletykákkal tömték tele a populista politikusok a katalánok fejét. Egyik kedvencem, amit Spanyolországban élő barátom mesélt, miszerint Katalónia függetlenségének kikiáltása után elégetheti mindenki a spanyol útlevelét, de aggodalomra nincs ok, mert az ország továbbra is az Eu-n belül marad. Ez természetesen nem igaz állítás, a katalánok esetleges kiválása esetén, akárcsak a skótoknak, újra kellene kezdeni a csatlakozási folyamatot az Eu-val.

Spanyolországban a hétvégén egy politikai tragédia történt.

A katalóniai függetlenséget a helyiek többsége soha nem támogatta, sőt az utóbbi egy-két évben inkább csökkent támogatottsága, mint nőtt. Emlékeztetnék: tíz évvel ezelőtt mindössze a katalánok húsz százaléka tartotta a tartomány leválását Madridról. A populista nacionalista politikusoknak, úgy tűnik, sikerült Spanyolroszágban is kihasználni a gazdasági válság következményeit, és elhitették a lakossággal, hogy a központi hatalom által bevezetett megszorításokra Katalóniában semmi szükség nem lett volna.

Írta: Bőtös Botond