OCCRP

Titokzatos építőipari cég tarol az azeri közbeszerzéseken

Az Install Service Azerbajdzsán legújabb építőipari sikervállalata, amelyet „isteni sugallatra” alapítottak és vezetnek, ráadásul olyan, az állam által megpályáztatott építkezéseken dolgozhat, amikre megbízást sem kapott.

Azerbajdzsánban három évvel ezelőtt alakult meg az a 15 dolláros (4200 forint) alaptőkéjű cég, amely története során eddig 16 millió dollárnyi (4,5 milliárd forint) kormánymegbízást nyert el. Nem egyértelmű, hogy ki is áll a cég mögött, vagy az, hogy pontosan mit is csinál a vállalt, de általánosságban elmondható, hogy leginkább az építőiparban tevékenykedik.

Az viszont már kiderült, hogy az állami tisztségviselőknek, az adóhivatalok munkatársainak nincs sok mondanivalójuk az eddig több mint 120 megbízást elnyert cégről. Jól mutatja az azeri közbeszerzések minőségét, hogy olyan cégek alakulhatnak és nyerhetnek tucatnyi állam tendert, amelyeknek a hivatalos, központi irodája gyakorlatilag megtalálhatatlan.

Korábbi cikkeink Azerbajdzsánról

Hét és fél év börtönre ítéltek egy oknyomozó újságírót Azerbajdzsánban

Bankokat vett meg Azerbajdzsánban és luxusvillát vett Londonban az azeri elnöki család

Azerbajdzsán: az elnöki család rublevkai dácsája

Azeri vízumgyáros magyar kapcsolatokkal – a nagykövet előrébb lép?

Keleti nyitás: Papíron egyelőre csak a Közgép profitált az azeri baltás gyilkos elengedéséből

Rácsok mögé került az azeri elnök korrupciós ügyeit vizsgáló újságíró

Azeri média és médiaszabályozás: családban marad

Korrupcióval vádolják a TeliaSonerát Azerbajdzsánban

Így nyomja el a szabad sajtót Azerbajdzsán

Az Install Service-t 2012. február 14-én hozták létre 15 dolláros alaptőkével. Általában a cégeknek Azerbajdzsánban legalább egy évnyi tapasztalatra van szükségük ahhoz a különböző állami tendereken, hogy elég tapasztalatokat szerezzenek, és így képesek legyenek győztes pályázatok megírására. Ugyanakkor az Install Service -t egy héttel azelőtt az előtt alapították, hogy elnyerte a Lerik régió önkormányzata által kiírt 146 ezer dolláros (40,7 millió forint) építőipari megbízását.

Lerik Azerbajdzsán déli, az iráni határ közelében található, hegyekkel tűzdelt területe. 2012 végéig a cég nyolc tendert nyert el összesen 400 ezer dollár (111,4 millió forint) értékben, amelyek mindegyikét az önkormányzat hirdette meg. A megbízások száma és mérete gyorsan nőtt. 2013-ban az Install Service 53 tendert nyert, amik értéke hozzávetőlegesen 10,5 millió dollár (3 milliárd forint), 2014-ben pedig már 70 megbízást 6 millió dollár 8 (1,7 milliárd forint) értékben.

Az OCCRP riportere többet is meg szeretett volna tudni a cég első nyertes tenderéről, amit még a Lerik régió önkormányzata hirdetett meg, ezért egy hivatalos megkeresést küldött az Állami Közbeszerzési Ügynökségnek, hogy megtudja a pályázaton kik voltak az Install Service versenytársai. Az Állami Közbeszerzési Hivatal azonban válasz helyett inkább azt javasolta, hogy a helyi önkormányzattal kell felvenni a kapcsolatot, ha ilyen kérdések merülnek fel.

A Lerik régió önkormányzata ugyanakkor visszautasította az információk kiadását. A telefonos interjúban Atamali Najafov elmondta, hogy magas minőségű felújítási munkálatokról van szó. „Engem nem tájékoztattak arról, hogy mennyi pénz lett elköltve. De is nem emlékszem az Install Service nevére” – nyilatkozta Najafov.

Egy másik korai megbízásuk a bakui gyorsvasúthálózathoz köthető. Ugyanakkor a kérdésre, miszerint mely cégek is versenyeztek a tenderért, a bakui önkormányzat megtagadta az adatok kiadását, és válaszában az információszabadságról szóló törvényre hivatkozott, miszerint csak a szolgáltatásokról, azok árairól és az ezekben bekövetkező változásokról kell adatokat szolgáltatniuk.

Az Adóügyi Minisztérium is minden megkeresést visszautasított az Install Service-el kapcsolatban, arra való hivatkozással, hogy az információ kiadásával üzleti titkot sértene a hivatal.

Mivel az államtól nem lehetett adatokhoz hozzájutni a céggel kapcsolatban, az OCCRP a vállalat hivatalos tulajdonosát Eldar Alijev-t kereste meg. Alijev hivatalos címe az észak-kelet bakui, Szabancsu körzetben található a város szélén. Alijev egy ingatlanközvetítő irodát és egy autójavító céget is üzemeltet azon a címen, de építőipari vállalatnak semmi jele.

Ugyanakkor Alijev sem volt hajlandó válaszolni a pénzügyeket firtató kérdésekre az Install Service-ről. Elmondása szerint a cég ,,Isten ajándéka volt” és a legtöbb üzleti döntését is ,,isteni sugallatra” hozza meg.

,,Nem emlékszem, hogy pontosan mikor is alapítottuk az Install Service-t. A vállalat pontos címét sem tudom a városközpontban. Ha szükség van rám a cég küld értem autót. A vállalat mindig informál arról, hogy éppen mit is csinál. Minden helyszínt felkeresek, ahol a cég munkálatokat végzett. A vállalatunk a tengerentúlról szerezte a felszereléseit. 50-60 teherautóval és buldózerrel dolgozunk az útépítkezéseken. Azt tesszük, amit éppen kérnek tőlünk. Ha azt mondják nekünk, hogy tisztítsuk meg a medret, megtisztítjuk, ha azt mondják, hogy készítsünk utakat, akkor elkészítjük. A metróhálózaton is sokat dolgoztunk. De nem vagyok egy számítógép, hogy mindenre emlékezzek.”

Alijev végül kérte, hogy minden további kérdésben Atakishi Muellim-t keressék az érdeklődők. Atakishi a telefonban a cég képviselőjeként mutatkozott be, ugyanakkor visszautasította a személyes találkozót és azt javasolta, hogy a további kérdéseket a cég másik képviselőjének, Elmar Muellminek kellene feltenni.

,,Nem szeretnénk, ha a médiában bármi megjelenne a cégünkről. Az adókat időben és rendben befizetjük. Rendszeresen jönnek és ellenőriznek minket.” -mondta Muellim. Szerinte az állam rendelkezik minden olyan adattal, ami alapján ők érdemesek arra, hogy megnyerjék ezeket a pályázatokat.

A bakui Gazdasági és Szociális Fejlesztési Központ elnöke szerint nem megszokott, hogy egy cég a megalapítása után ilyen hamar tendereket nyerjen. A think-thank vezetője, Vugar Bajramov azon az állásponton van, hogy általában azokat a vállalatok pályáznak sikeresen, akik korábbról is fel tudnak mutatni referenciamunkákat és már tapasztalattal rendelkeznek az adott szakterületen.

,,Ha egy cég mindenfajta előzmény nélkül képes 100.000 dolláros (27,8 millió forint) tenderen nyerni, akkor valami ott nem stimmel. Az új cégeket inkább alvállalkozóként lenne szabad csak bevonni.”

Bajramov szerint az Állami Közbeszerzési Ügynökségnek nyilvánosságra kellene hozni a pályázatokon vesztes cégek nevét is. ,,Különben nem beszélhetünk transzparenciáról.”

Egy másik, neve elhallgatását kérő pályázati szakértő szerint a legtöbb pályázat Azerbajdzsánban csak formalitás, mivel az indulók gyakorlatilag egy cégcsoporthoz tartoznak. Valószínűleg ez az oka annak, hogy az állam nem szeretné azok nevét felfedni, akik vesztettek a tendereken.

Az Install Service jelenleg egy 3.35 millió dolláros (933 millió forintos) megbízáson dolgozik, amely során egy autópályát kell építenie Jamilli és Demircsiler között, a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban. Ugyanakkor a jamilli önkormányzat vezetője Szardar Mammadov és a demirchileri önkormányzat vezetője Rashid Szoltanov még soha nem halottak az Install Service-ről, és az utat szerintük a Tertet Régió saját útépítő vállalata készíti.

Az eredeti cikk 2015. augusztus 25-én jelent meg az OCCRP honlapján “Mystery Company Quickly Wins More Than 120 Tenderscímmel. Szerző: OCCRP. Fordította: Szakács András

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 983 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alaptevékenységünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

4000__ani_6

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42