Hiába rúgták le az általunk bemutatott ügyet a hatóságok, mégis nyomozniuk kell
Vadai Ágnes ellenzéki parlamenti képviselő kérdése nyomán a Budapesti IX. kerületi Ügyészség hatályon kívül helyezte az elutasító határozatot.
Vadai Ágnes ellenzéki parlamenti képviselő kérdése nyomán a Budapesti IX. kerületi Ügyészség hatályon kívül helyezte az elutasító határozatot.
A legfőbb ügyészt Vadai Ágnes ellenzéki képviselő kérdezte a parlamentben az akkugyár évek óta tartó veszélyeztető és környezetszennyező működéséről.
Vadai Ágnes parlamenti képviselő kérdezett, Vargha Tamás államtitkár pedig válaszolt. Érdemi információkat azonban ezúttal sem tudtunk meg.
Legalábbis Fónagy János államtitkár szerint, aki úgy véli: erre a legjobb példa az, hogy az állam visszavásárolta a ferihegyi repülőteret 1200 milliárd forintért.
Pedig csak beszámoltunk a tárgyalásról. Az államtitkár viszont cikkünk mellett a hatósági iratok benyújtására felszólító bírósági döntést is megkérdőjelezte.
Polt Péter feljelentésként értékelte Vadai Ágnes parlamenti képviselő (DK) kérdését, és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó lrodának továbbította azt.
Vadai Ágnes (DK) országgyűlési képviselő az MTK közpénzből épülő Sportparkjának 2 milliárdos drágulásáról érdeklődött, de csak egy reklámszöveget kapott.
Több olyan korrupciógyanús esetet is bemutattunk idén, amelyek valamilyen úton a hatóságoknál landoltak. Nyomozás azonban egyiknél sem lett.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint Ozsváth Kálmánnak csak kommunikációs feladatai vannak, nem dolgozik statisztikai adatokkal.
Vadai Ágnes kérdését feljelentésként értékelte a legfőbb ügyész. Az ellenzéki képviselő cikkünk nyomán érdeklődött a Mészáros M1 Kft. furcsa győzelmeiről.
Nagynak tűnő összeg, de nem az. Az augusztus 20-i ünnepségre például évente 10-15 milliárdot, az űrhajósprogramra pedig 27 milliárdot költ a kormány.