2020-ban is dőltek a beruházások útjában álló fák
A fák idén is útban voltak a kiemelt kormányzati-, és a magánberuházásoknak. Magyarországon ma többnyire csak a civil szervezetek és...
A fák idén is útban voltak a kiemelt kormányzati-, és a magánberuházásoknak. Magyarországon ma többnyire csak a civil szervezetek és...
Felzúgtak a láncfűrészek karácsony előtt a budai hegyvidék egyik legértékesebb területén, az egykori Svábhegyi Szanatórium telkén, ahol jelentős lakópark-beruházás készülődik....
Az OTP Ingatlan Zrt. Budapesten egy XII. kerületi foghíjtelken építkezik, ahol a tervek szerint egy 101 lakásos társasház fog épülni....
Visszavonta a Hajógyári-sziget árvízvédelmi fejlesztésére vonatkozó kérelmét az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A kormány a sziget teljes területének árvízvédelmét akarta megvalósítani, a...
A vadászkastélyt mintázó pavilon a 2021-es vadászati világkiállítás egyik vidéki helyszíne lesz, ahol a gemenci gímszarvas életciklusát mutatják be. Közérdekű...
Még tavaly ősszel derült ki, hogy a kormány a 2019-es költségvetésből 426 millió, míg az ideiből 4 milliárd 78 millió forintot...
Akár két évig is tarthat, mire áramhoz juthatnak a Szegeden épülő társasházak – erre panaszkodtak építési vállalkozók az Átlászónak. Egyiküknek...
A Csillagvölgyi úton található erdős telek korábban az önkormányzaté volt, jelenleg Nagy Elek ingatlanmágnás tulajdonában áll, aki luxuslakásokat húz fel...
Tíz olyan budapesti beruházás „ilyen volt-ilyen lett” szatelit-képét mutatjuk meg, amelynek befejezése és/vagy elkezdése 2010 utánra esik. A fotókat a...
Azt nem tudni, hogy mennyibe fog kerülni a beruházás, de az Orbán Viktor miniszterelnök falujába tervezett új iskolának csak a...
Míg a kormány a veszélyhelyzetben is szívesen áldoz a számára fontosnak vélt beruházásokra, addig több településen is lemondani kényszerülnek az...