590 ezres négyzetméteráron épült mosdó Tiszasziget önkormányzati piacán
Valószínűleg rekordáron készült el a tiszaszigeti piac 22 négyzetméteres mosdója. És nem csak ez az érdekes a voksturizmus miatt első...
Valószínűleg rekordáron készült el a tiszaszigeti piac 22 négyzetméteres mosdója. És nem csak ez az érdekes a voksturizmus miatt első...
A vádirattal egyezően, tárgyalás tartása nélkül elítélte a bíróság Újszentiván és Tiszasziget polgármesterét, valamint társaikat – tudta meg az Átlátszó....
Májusban jelentette be Lázár János tramtrainügyi kormánybiztos, hogy mégsem jó a MÁV 40 éves ebesi síne a Szeged-Hódmezővásárhely közötti villamos-vasútnak,...
Több mint 5,5 milliárd forint uniós pénzből zöldült a Szegedi Tudományegyetem az elmúlt 9 évben, a megtakarítás szinte láthatatlan. Pedig...
Aligha találni Magyarországon olyan politikust, akit annyiszor jelentettek fel, mint Hódmezővásárhely polgármesterét. Márki-Zay Péter – illetve formálisan az “ismeretlen tettes”...
Részletfizetési kérelmet nyújtott be tavasszal a kiskunfélegyházi közgyűlésnek PERKONS DHŐ Dunaújvárosi Hőszolgáltató Kft., de azt a városi képviselők zárt ülésen...
Először 2011-ben, 2013-ban végül 2016-ban is szóba került Kecskeméten a közös vasúti-buszpályaudvar, aminek a tervei 2015-re el is készültek. A...
18 milliárd forintos költséggel számoltak, végül közel duplájába került a Hódmezővásárhelyet északról elkerülő 47-es építése. Már a 2012-es tervezéskor az...
Egymást váltják a kormánypárti Délmagyarországban a kormánypárti politikusok, akik arról beszélnek, Szeged leszakadt, és ezen polgármester-váltással lehetne segíteni. De mi...
Háromszázhuszonhat-millió forint – ennyit költött 2011-2017 között Hódmezővásárhely reprezentációra. Az Átlátszó által vizsgált hasonló méretű 4 másik megyei jogú város...
Pontosan 11,6 millió euró, azaz közel 3,7 milliárd forint – ennyit költött fenntartásra és javításra az M5 autópályát üzemeltető AKA...