Elfogyott a levegő Pankotai Lili körül, börtön járhat a Sorok-patak elszennyezéséért
Erről írtak a vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Novák Katalin köztársasági elnök flottájába összesen 12 járművet szállíthat le a Porsche Hungaria.
A károsultak Orbán Viktor rokonságát sejtik a sokszoros tendernyertes fővállalkozó mögött, az érintettek és a miniszterelnök sajtófőnöke megkeresésünkre nem cáfolták a vélekedést.
Egy Facebook-videóból kiderült egy cégnév, de ennél többet nem tudni a Palkovics László által elindított 1 milliárd forintos programról.
A legolcsóbb ajánlatot a TVT Vagyonvédelmi Zrt. adta, amely már korábban is kapott megbízásokat a közmédiától.
Erről írtak a vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Sokáig havi 150 ezer forintért bérelték a 204 négyzetméteres, medences gyenesdiási nyaralót, ám nemrég megvették azt.
A közbeszerzési dokumentum szerint a székházban számos ajtó csak kártyával lesz nyitható.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
A kintlevőségek 2021-ben kezdek felhalmozódni, 2022 első félévében pedig tovább romlott a helyzet.
A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. szerint a vízzáró, saválló burkolattal ellátott helyiségből akkor sem jutott volna ki csurgalékvíz, ha lett volna szivárgás.