Magyar csoda: tojástermelő és adószakértő is jelentkezett a kerékpárút építésére
A pályázók egy része nem is lett volna alkalmas az építési munkákra Zsadányban, de a 600 ezer forintos uniós támogatást így is megkapták.
A pályázók egy része nem is lett volna alkalmas az építési munkákra Zsadányban, de a 600 ezer forintos uniós támogatást így is megkapták.
A kétezer fős Ágfalva, valamint az aprócska osztrák Somfalva (Schattendorf) között az aszfaltos közúti összeköttetés óta nagy számban növekedett ingázó forgalmat a burgenlandi falu polgármestere úgy kívánta korlátozni, hogy egyszerűen lezárta a településre vezető magyar utat.
Lázár minisztériuma szerint viszont „a kivitelezési közbeszerzési eljárás kiírása jelenleg nem várható”.
Könnyűipari gyártást és városi logisztikát ígértek a fóti ipari parkba, ahová most akkus üzemek települnének – a lakosok a bírósághoz fordultak.
Iparterület, ezzel magyarázza a szegedi önkormányzat, miért fizetett hússzor többet hektáronként a Csányi Sándor tulajdonában álló területekért.
Három közmunkás évekig csak a bére felét kapta meg, de dolgozniuk sem kellett. A hivatalban maradó pénzt állítólag a polgármester használta fel.
Nincsenek pontos adatok a Samsung-gyárban keletkező hulladékokról, derül ki az üzem környezetvédelmi eljárásának dokumentumaiból.
Már tíz éve működnie kellene a somogyvári gyárnak, de még be sem fejezték. A beruházó cég képviselője szerint mindez az állami szervek hibája.
Már nyáron megírtuk, hogy hogy a szakszervezet pénzügyi beszámolói miatt közokirat-hamisítás gyanújával nyomoz a rendőrség.
Egész Európából érkezhetnek majd tesztelésre akkucellák, de a gyár építését környezethasználati és katasztrófavédelmi engedélyhez nem kötötték a magyar hatóságok.
Két ellenzéki vezetésű nagyvárost vizsgálunk az önkormányzati választási sorozatunkban. Szegeden és Hódmezővásárhelyen is újrázhat a polgármester.