Újra bíróság elé kerül az ácsi katódgyár civilek által megtámadott engedélye
Kúriai döntés alapján újra kell tárgyalni az évi 100 ezer tonna katódpor előállítását tervező üzem környezethasználati engedélye elleni keresetet.
Kúriai döntés alapján újra kell tárgyalni az évi 100 ezer tonna katódpor előállítását tervező üzem környezethasználati engedélye elleni keresetet.
Ráth Gábor még mindig nem tud normálisan behajtani az egyházügyi államtitkár mögött lévő saját telkére, és az ügyben indított perét is elbukta.
Szakítani kell azzal a környezetkárosító hazai gyakorlattal, hogy hulladéklerakóként hasznosítsanak felhagyott bányákat, állítja több hazai zöldszervezet.
A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház "H" épületének berendezései 25-30 évesek, de a kormány nem adott pénzt a felújításukra.
A szerződésből az is kiderül, hogy az elnök a most megvásárolt telkekkel közvetlenül szomszédos telkeket már korábban egytől-egyig megszerezte, ott családi gazdálkodóként ökológiai gazdálkodást folytat.
A kormányhivatal szerint nincs szükség környezeti hatásvizsgálatra a koreai ESDWORK Kft. Maglódra tervezett tevékenységéhez.
Az önkormányzat kasszájából 64 millió forint hiányzik, már a szülők által befizetett menzapénzt is elköltötte a település működési költségekre.
Csakhogy óriási különbségek vannak az Átlátszónak megküldött hatósági adatok és a minisztérium által működtetett információs oldal adatai között. Vagyis valaki hazudik.
Videóriport a Pest megyei faluból, ahol csak 1-2 aszfaltos utca van, a tujákon is megáll a por, a lakosok pedig köhögésre panaszkodnak.
Pár éve még sikersztori volt a felújítása, most mégis bezárnák Magyarország második legforgalmasabb mellékvonalát a CATL terjeszkedése kedvéért.
Fokozottan védett növény- és állatfajok élőhelyeként szolgáló bányatavat szüntettek meg, hogy hulladékból előállított anyagokkal töltsék fel a bányagödröt.