Budai vár: újabb százmilliók mennek el a lovarda és főőrség épületének felújítására
Egységesen 330 millió forinttal drágult a Várban épülő királyi lovarda és a Csikós udvar felújítása is – szúrta ki a...
Egységesen 330 millió forinttal drágult a Várban épülő királyi lovarda és a Csikós udvar felújítása is – szúrta ki a...
A közbeszerzésen a két cég együtt indult, és rajtuk kívül más jelentkező nem is volt. A Nemzeti Sportközpontok által kiírt...
A FINA budapesti vizes világbajnokságot szervező állami cég, a BP2017 Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter...
A miniszterelnök szülőfalujában 600 millió forint EU-s támogatással épült kisvasút az elmúlt egy évben 5,1 millió forint veszteséget termelt. Ezzel...
Augusztus 21-én kiderült, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más...
Az elmúlt években a kormányzati kommunikáció fontos jelmondatává vált, hogy „Mi megvédjük határainkat„. Arról azonban ritkán esik szó, hogy a...
Bár az Appsters Kft. korábban is kapott munkákat az MTVA-tól, ezúttal különösen nagy értékű, 1,2 milliárd forintos megbízást nyert médiatartalom-kezelő...
Keretszerződést kötött Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzata a Nimród-Bau Beruházó és Kivitelező Kft-vel az önkormányzat karbantartási munkálataira. A cég nem először...
Július második felében jelentek meg a VIII. kerületben azok a hirdetőoszlop-szerű, „INFO pont” nevű tárgyak, amelyekre először mindössze annyi infót...
Pintér Sándor magyar, és Matteo Salvini olasz belügyminiszter május elején állapodtak meg arról, hogy közös nyomozócsoportot hoznak létre egy 2011-ben...
Az ORFK, illetve a BM cége, a Nemzeti Infokommunikációs Zrt. vásároltak szoftvereket a Microsofttól az USA hatóságai szerint csalással. Ezt...