Kerületi ügyek

Horváth Csaba először lehazugozta az Átlátszót, aztán mégis visszavonta a gyanús előterjesztéseit

Vasárnap adtunk róla hírt, hogy Zugló frissen megválasztott polgármestere, az MSZP-s Horváth Csaba az új képviselőtestület hétfői alakuló ülésére beterjesztett előterjesztéseivel egyrészt felhatalmazná magát, hogy szinte bármiben egyedül dönthessen, másrészt úgy módosítaná az önkormányzati vagyonrendeletet, hogy ne kelljen a képviselőtestület hozzájárulása többszázmillió forintos ügyekhez. Cikkünk megjelenése után Horváth először lehazugozta lapunkat, de végül „a közbizalom helyreállítása érdekében” visszavonta a javaslatait.

Vasárnap számoltunk be arról, hogy a XIV. kerület új polgármestere, az ellenzék közös jelöltjeként megválasztott Horváth Csaba (MSZP) által a képviselőtestület október 28-i alakuló ülésére benyújtott előterjesztések átláthatatlanabbá tennék Zuglót.

Horváth egyik javaslata úgy módosítaná a képviselőtestület szervezeti és működési szabályait (SZMSZ), hogy a polgármester – vagyis ő maga – döntést hozhatna a képviselőtestület hatáskörébe tartozó szinte bármely ügyben, ha a kérdést halaszthatatlannak minősíti. Erre ugyan az önkormányzati törvény lehetőséget ad az önkormányzatoknak, ám azok általában csak szűk körben élnek vele.

A zuglói javaslat szerinti, szinte minden kérdésre kiterjedő jogkör biztosítása viszont azzal járhat, hogy a polgármester megkerülheti azokat az átláthatósági és nyilvánossági garanciákat, amelyek a képviselőtestület működéséhez kapcsolódnak. Mindehhez csak arra van szükség, hogy az ügyet “halaszthatatlannak” minősítse –  ez a bélyeg pedig szinte bármire rásüthető.

Horváth Csaba másik előterjesztése pedig az önkormányzat vagyonát érintő ügyekben a rendes ügymenetet illetően is csökkentette volna a képviselőtestület döntési jogkörét. Horváth ugyanis sokszorosára emelné azt az értékhatárt, ami felett a képviselőtestület hozzájárulása kell(ene): ingó vagyontárgyak esetében 100 millió forinttal (50-ről 150-re), ingatlanok esetén pedig 200 millióval (50-ről 250-re) növelné ezt a limitet.

Mindkét javaslat súlyosan sérti az átláthatóságot, és ebből következően nagy korrupciós kockázattal jár.

Horváth vasárnap este a Facebook-oldalán reagált cikkünkre: az „Átlátszó lejáratás” című bejegyzésében azt írta, hogy cikkünk címe hazugság, és minden rendben van az általa benyújtott előterjesztésekkel. Ugyanezt állította az Indexnek adott nyilatkozatában is.

Hétfőre meggondolta magát: bár friss Facebook-bejegyzésében is azt írja, hogy az Átlátszó cikke „hazug, manipulatív és félrevezető”, de a „közbizalom helyreállítása érdekében” mégis visszavonja a lapunk által nyilvánosságra hozott javaslatait.

Ezt egyébként már hétfő kora reggel bejelentette a Klubrádióban élő adásban is: a Reggeli Gyors című műsorban először a Horváth előterjesztéseiről szóló cikkünk szerzője, Erdélyi Katalin beszélgetett a műsorvezetővel a részletekről, utána pedig a zuglói polgármester magyarázkodott – személyeskedve, lekicsinylő stílusban, lapunkat és munkatársunkat is lehazugozva.

Címlapkép: Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője sajtótájékoztatót tart a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt a Városháza dísztermében 2019. február 20-án. (MTI/Mohai Balázs)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás