Közpénzből épül a tornacsarnok a Komárom-Esztergom Vármegyei Dad településen. A közel ezer fős faluban a Református Egyházközség kapta meg az állami támogatást a beruházásra, a kivitelezést pedig az alpolgármester cége végezheti el. Videóriport.
Tornacsarnok kivitelezésére írt ki közbeszerzést a Dadi Református Egyházközség tavaly márciusban. Az egyház a meglévő iskola területén épít önálló csarnokot, a hozzá tartozó öltöző és szociális épületrésszel egybeépítve.
A leírás szerint a főépület egy csarnokrészből és egy fejépület részből állna. A csarnokrészbe egy szabványos kézilabdapálya kerül, a fejépület részben pedig az előcsarnok, a csapatöltözők, a bírói és tanári öltözők és a kiszolgáló blokk kap helyet. Emellett épül egy folyosó is, ami összeköti a csarnokot az iskolával. A közbeszerzésben megvalósuló épület hasznos alapterülete: 1698 négyzetméter.
Az építkezés tárgyi beszerzésének keretében az öltözők kivitelezése csak szerkezetkész állapotig történik, a meglévő iskolaépülettel történő összeköttetést biztosító nyaktag a közlekedővel és az irodával csak a későbbiekben valósul meg. Ugyancsak később alakítják ki a parkolót, a tűzivíz tárolót és az épület mögötti kerítést.
A kiírásra 4 ajánlat érkezett, de a Vasi Bádogos Szolgáltató Kft., a Sasad Építő Kft. és a Fehérép Építőipari és Kereskedelmi Fővállalkozó Kft. ajánlatát érdemben nem bírálták el. Csak az ár számított ugyanis, és a legolcsóbb ajánlatot a Gombos Földgép Kft. adta nettó 1,2 milliárd forinttal.
A Gombos Földgépben az az érdekes, hogy a többségi tulajdonosa nem más, mint Gombos István, Dad alpolgármestere.
A 2002-ben alapított, jelenleg 43 fős építési cég egyébként jól prosperál: az elmúlt öt évben a forgalma 1,2 és 4,8 milliárd forint között mozgott, az adózott eredménye pedig tavaly a félmilliárdot is elérte.
A társaság kapott megbízásokat Bábolna városától csapadékvíz elvezetésre, Kisbér önkormányzatától ipari terület fejlesztésére, de Bakonysárkány, Kömlőd és Császár község egyes tenderein is ők lettek a befutók. Sőt: még dadi önkormányzatnál is, ahol „óravíz csökkentő csapadékvíz záportározó” építésével bízták meg őket. A felhívásra mindössze egyetlen ajánlat érkezett az alpolgármester cégétől, amely nettó 69 millió forintért vállalta a munkát. Hogy korábban kikkel „versenyzett” és hogyan lett a TOP-os pályázatok rendszeres győztese a Gombos Földgép, arról pár éve Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő számolt be a korrupcioinfo.hu-n.
Az alpolgármester hivatali e-mail címe is a céges címe.
Bár ottjártunkkor az alpolgármestert és a polgármestert sem találtuk a hivatalban, e-mailes megkeresésünkre a település vezetője, Szücs Attiláné leszögezte, „a Dadi Református Egyházközség önálló entitás, ügyeit saját maga intézi, az önkormányzat semmilyen jogkört nem gyakorol az egyház felett. Ettől függetlenül a természetes kapcsolatunkon keresztül van információnk a településen zajló beruházásával kapcsolatban, aminek az egész falu örül és várja a befejezést”.
Gombos István pedig korábban azt írta a Facebookon, hogy az építési pályázat „nemzetközileg is meg lesz hirdetve”, „tehát az unió területéről bárki pályázhat a kivitelezésre”.
Közpénzből épül
A cechet természetesen ezúttal is az állam állja az adófizetők pénzéből. A kormány 2021-ben döntött arról, hogy 1 130 865 150 forint többletforrást biztosít a Dadi Református Egyházközség Általános Művelődési Központja tornacsarnokának megépítéséhez és a kapcsolódó beruházásokhoz. A szükséges összeget a Gazdaság-újraindítási Alapból csoportosították át.
Tegnap és korábban megjelent cikkeink alapján úgy tűnik, ez ma már egy bevett módszer: az állam adja a közpénzt, az egyház pedig – különleges jogaival élve – meghatározott esetekben akár közbeszerzési eljárás nélkül is választhat kivitelezőt. Így aztán a közpénz látszólag akadálytalanul folyhat át a kormánynak vagy a helyi vezetőségnek kedves cégekhez.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A nyertes B+N Referencia Zrt. cége mellett csak egy kft. indult a tendereken, de őt mindkét eljárásból kizárták. A kft. tulajdonosa tavaly még a B+N egy másik cégének ügyvezetője volt.
Egy másik ajánlattevőt pedig azért zártak ki, mert összekeverte a beadványokat, és egy teljesen más eljárás dokumentumait küldte be. Így a Mercarius lett a befutó.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!