rezsihorror

17 fokos szoba, délutáni begyújtás: így spórolnak a Szeged környéki falvakban az elszálló energiaárak miatt

Eddig 28 ezret fizetett havonta a 82 ezres nyugdíjából gázra, mindjárt november, de nem kapott még új számlát a Kiszomboron élő Fodor Györgyné. Az idős asszony lakásában 17 fok van, csak délután gyújt be – fával. Miközben a KSH adatai szerint a legtöbb Csongrád-Csanád megyei településen nőtt a lakosság gázfogyasztása az elmúlt években, az Átlátszónak nyilatkozók félve készülnek a télre. Igaz, olyannal is találkoztunk, aki nem tart a hideg hónapoktól. Videó.

Két Csongrád-Csanád megyei településen kérdeztük az ott élőket, hogyan készülnek a télre, mivel fűtenek, tartanak-e a növekvő gázártól. A KSH adatai szerint Kiszomboron 2016-ban 1292 házban volt gáz, 2020-ra ez 1328-ra nőtt. Az egy háztartási fogyasztóra jutó gázmennyiség viszont 24 százalékkal, 1328 köbméterre nőtt. Ez papíron még mindig jóval kevesebb, mint a kormány által hangoztatott átalány, ami 1728 köbméter. Eddig a határig hatósági áras most is a gáz.

Fodor Györgyné szobájában napközben 17-19 fok van, csak délután gyújt be. A konvektort elzárta, az új ár szerint havi 106 ezer forint lenne a gáz a nagyszoba fűtésére, erre nem futja a 82 ezres nyugdíja. A kiszombori idős asszony azt mondta az Átlátszó stábjának, hogy “72 éves vagyok, de erre nem gondoltam, hogy idejutunk. Nem gondoltam”. De nem mindenki fél a faluban a téltől. Igaz József szerint nem lesz nagy hideg, így beleférhet a rezsikeretbe.

Kiszombortól pár kilométerre, Klárafalván a KSH szerint alig fogy gáz. Az egy háztartásra jutó mennyiség nincs 900 köbméter, és ez is évek óta csökken. A helybéliek szerint nem véletlenül.

“Én Zomboron laktam, és nekem ott gázfűtésem volt, ilyen konvektoros dolog volt ez, és hát ugye pont akkor született a lányom, és hát ott bizony tüzelgetni kellett. Na, most azt kell tudni, hogy napi szinten, ha azt veszem, hogy mondjuk 12 órát tartózkodtunk otthon, mondjuk akkor a feleségem az ugye csak 8 órát dolgozott. Tehát gyakorlatilag egy 10 óra, 12 óra alatt, egy 5-ös, 6-os fokozaton, tehát napi szinten elment tíz köbméter, tehát tíz köbméter. Hát az akkor, ugye nekem, miután én kedvezményesen kaptam, akkor 3 forint 60 fillér volt, nekem egy köbméter. Hát most akkor számoljuk ki, hogy most mennyi” – ezt már Sulik János mondta.

 

De az sem nyugodt, aki fával fűt. Erről egy közelben élő asszony beszélt az Átlátszónak: “Még én az infláció előtt vettem meg a fát, még négyezer forint volt mázsája. Harminc mázsát vettem, számolja ki. 120 ezer forint, meg a fuvar, meg még vettem hozzá 80 ezerért, mert ez keményfa, 30 mázsa, 80 ezerért puhafát, úgyhogy 220 ezer forintba került volna akkor, vagyis akkor annyiba került”.

Segesvári Csaba, Bodoky Bence

Nyitókép: Kiszomboron csak délután gyújtanak be, így spórolnak. Fotó: Bodoky Bence / Átlátszó

Megosztás