vidéki lapszemle

Orbán az oszkói szőlőhegyen pálinkázott, Somogy megye a sor végén kullog

Debreciner.hu: „Egy új vasfüggöny nyugati felén fogunk elhelyezkedni” – Hajdúnánáson kampányolt Kövér László a szankciók ellen

November 3-án Tiba István (Fidesz), a térség országgyűlési képviselőjének meghívására Hajdúnánáson tartott lakossági fórumot Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke, amelyen a politikus a kormány legújabb nemzeti konzultációjának kitöltése mellett kampányolt. A Debreciner szerint a politikus ehhez csúsztatásokat, álhíreket és összeesküvéselméletbe hajló fejtegetéseket is latba vetett.

Atádhír.hu: Somogy: 10 üres álláshelyre 109 álláskereső jut

„Két olyan adatsor is nyilvánosságra került a napokban, amely ismét élesen rávilágít megyénk valódi helyzetére, be tudjuk sorolni magunkat országos és európai viszonylatban egyaránt” – írja a lap. Somogyban ugyani 10 üres álláshelyre 109 álláskereső jut, ami a legrosszabb mutató az országban a KSH alapján. Az átlagos vásárlóerőt tekintve is a sor végén kullog Somogy, már csak Szabolcsban gyengébb ez a mutató.

Nyugat.hu: Orbán az oszkói szőlőhegyen járt, beszélgetett, pálinkázott, mosolygott

V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő Facebook-oldalán tett közzé képeket arról, hogy Orbán Viktor és felesége az oszkói szőlőhegyen járt. „A látogatás, ahogyan a képek is tanúsítják, inkább baráti jellegű volt, hiszen sem a Fidesz hivatalos oldalán, sem a kormany.hu-n, de még magának Orbán Viktornak a Facebook-oldalán sem található róla egy árva sor sem” – írja a Nyugat.hu.

Szegeder.hu: Szegeden zárják be a legtöbb postahivatalt vidéken. Megkérdeztük a Magyar Postát, miért

Egyelőre nem tudni, mennyi időre, de Szegeden tizenkettő, Miskolcon, Debrecenben és Pécsen kilenc, Nyíregyházán hét, Győrben és Salgótarjánban öt posta zár be az energiatakarékosságra hivatkozva. A lap megkérdezte a Magyar Posta Zrt.-t, hogy miért Szegeden zárják be a legtöbb postát. A cégnél némileg kitérően azt mondták, hogy Szegeden egyrészt a kifejezetten alacsony forgalmú és jellemzően gázfűtéses hivatalok az érintettek, másrészt törvényileg sem kötelességük ennyi hivatalt működtetni, viszont most spórolni kell.

Kapost.hu: Volt röpke három hónapig egy kaposvári kormánytagunk: Lázár János kirúgta Horváth János helyettes államtitkárt

Lázár János miniszter az új Építési és Beruházási Minisztérium „településrendezésért és építéshatósági ügyekért felelős helyettes államtitkárának” nevezte ki 2022. június 12-i hatállyal Horváth Jánost. A dicsőség azonban nem tartott soká, a napokban fel is mentette. Horváth 2007-2011 között Kaposvár városi főépítésze volt, 2011-től napjainkig a „Somogy Megyei Kormányhivatal Állami Főépítészi Iroda, állami főépítész, főosztályvezető” címet viselte.

Nyitókép: V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő és Orbán Viktor miniszterelnök az oszkói szőlőhegyen. Fotó: Facebook

Megosztás