A Tanközlönyt megalkotó társaság újabb projektbe kezdett és meghívtak minket Hollókőre, hogy töltsünk el velük két napot, így közelebbről megismerhessük, mivel is foglalkoznak jelenleg.
Mint azt korábban megírtuk, a Tanközlöny a Szerda délután nevű szakkörből nőtte ki magát, amely leginkább a tudás, a 21. századi iskola és az intelligencia témákkal foglalkozott, végül pedig egy művészeti alkotásokat tartalmazó kiadványban öltött testet. Ugyanez a társaság, több kreatív fiatallal és pedagógussal kiegészülve, idén létrehozta a Hagyj nyomot – DemoLab programot.
A DemoLab megálmodói (Demokratikus Ifjúságért Alapítvány) részt vettek az ENSZ Demokrácia Alap (UNDEF) egyik pályázatán, amelyre az ENSZ számos tagországából érkeztek pályamunkák. Mivel a beérkezett pályázatoknak csupán az 1%-a kap támogatást, így a pályázó tanárok igencsak meglepődtek, amikor e-mailt kaptak arról, hogy ők az egyik nyertesei a pályázatnak. A két éves program teljes költségét kizárólagaz ENSZ finanszírozza.
A nyertes ötlet, azaz a DemoLab, tulajdonképpen egy részben művészeti, de főként oktatási program középiskolásoknak, amely a kritikus gondolkodás fejlesztését célozza meg leginkább.
Az első évben három budapesti és egy vidéki iskola 15-19 év közötti diákjainak egy csoportja vett részt az évközi és a tábori munkában. Az iskolai csoportok diákjai választottak egy-egy művészeti tervet, és a tanév során heti rendszerességgel, nyáron pedig egy öt napos tábor keretében dolgozhattak ezeken. A diákok a kész munkáikat másik három iskolába viszik el és mutatják be, ezzel segítve egy aktív demokratikus közösség kialakulását.
Az öt napos táborban – melyre a festői Hollókőn került sor – a művészeti terveik szerint alakult műhelyekben dolgozhattak a diákok. A munkájuk kereteit és szabályait egy közös beszélgetés során határozták és szavazták meg. A táborozók és a pedagógusok között minden esetben partneri viszony állt fenn, tehát egyenrangú felekként tekintettek egymásra a tábori élet és az alkotómunka során egyaránt. A táborozók szabadságát jól példázza, hogy a tábor elhagyásához nem volt szükség külön tanári engedélyre, hanem elég volt egy füzetbe rögzíteniük, hogy elmentek, illetve hogy várhatóan mikor érkeznek vissza a táborba. Mindezek garantálták, hogy egy kellemes, családias légkör alakulhatott ki közöttük.
A megalakult csoportok egészen különböző általuk választott témákon dolgoztak, de egy valamiben mindegyik hasonlított: minden alkotás a körülöttünk levő világra, annak hibáira reflektált, valamint ötleteket is rögzített a hibák kiküszöbölésére, megoldására. Az egyik csapat például a Salgótarján főterén elhelyezkedő, már omladozó félben lévő Karancs Szálló állapotára hívta fel a figyelmet alkotásával. A hotel nemrég még komoly szerepet játszott Salgótarján életében és arculatát ma is nagyban meghatározza – sajnos most már inkább kedvezőtlenül. Ezek a diákok nem csak ráirányították a figyelmet a hotel állapotára, hanem igyekeztek aktívan tenni annak javításáért is. Még a polgármesterrel is leveleztek arról, hogyan valósulhatna meg a hotel rekonstruálása, valamint megkeresték a hotel tulajdonosát is ezügyben.
A projektben mentoráló pedagógusok a Freinet módszert alkalmazva segítették a táborozókat munkájuk során. Ennek lényege, hogy a diákok önállóan határozzák meg azt, hogy mivel is szeretnének foglalkozni, a mentoráló pedagógusok csak az ehhez kapcsolódó eszközök, technikák és módszerek elsajátításában segítenek. A különféle workshopokon (Pl.: fotótechnika, pszichodráma stb.) való részvétel is minden esetben fakultatív volt. A workshopok közül egyikünk egy pszichodráma foglalkozáson is részt vett, aminek feltehetőleg a csapatépítés is célja volt. Tekintve, hogy az alkotás folyamata hasonló lelkiállapotot igényel, mint a pszichodráma, amiben a diákok egymásra és önmagukra hangolódhatnak, így hatásos felvezetője volt az aznapi munkának.
Szabadság és lelkesedés
Az alig két napos ottlétünk során olyan meghatározó élményekben volt részünk, mint az esti játék a demolab-csapattal, ahol az űrbe utaztunk képzeletben és közösen kellett döntenünk, hogy milyen tárgyakat viszünk magunkkal az új bolygóra. Utána együtt kellett felépítenünk és kialakítanunk egy új társadalmat, a frissen birtokba vett égitesten. Emellett olyan különleges emberekkel volt szerencsénk megismerkedni, amiért önmagában is érdemes lett volna odautaznunk. A diákok annak ellenére is lelkesen, szorgosan és örömmel dolgoztak és vettek részt mind a műhelyeik munkájában, mind a közös programokban, hogy erre semmilyen szabály vagy előírás nem kötelezte őket.
Különösen nagy eredmény egy ilyen tábori légkör létrehozása és fenntartása, annak fényében, hogy a mai magyar társadalomban nevelkedett gyerekeket olyan negatív behatások érik (Pl.: az iskolában), melyek arra ösztönzik őket, hogy a kötelező feladatok elvégzésén túl semmiféle plusz munkát ne végezzenek el.
A DemoLab az egyre inkább centralizált oktatási rendszer és az iskolákban is egyre jobban leépülő demokratikus keretek mellett, egy rendkívül értékes színfoltot jelent ebben az egyre szürkülő közegben.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Fórumot tartottak a magyar művészeti egyetemek a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. A téma a kultúrfinanszírozás és az Magyar Művészeti Akadémia volt,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!