Egyéb

Megalakult az első egyetemi viccpárt

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen született, eddig egyszemélyes vállalkozásnak tűnő „párt” programja leginkább a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot idézi. Az ígéretei között megtalálhatjuk a „személyi kultusz kiépítését” és a cenzúra bevezetését is. A Belus Szövetség nevet viselő szervezet egyelőre úgy látszik inkább csak egy vicc, ami az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán működő Hallgatói Önkormányzatnak mutat görbe tükröt.
tamogatoi_rontgen_jav2

A párt programja többek között azt ígéri, hogy személyi kultuszt fognak kiépíteni. Győzelmük esetén a HÖK elnök megnevezése „az egyetem első polgára” lesz, aki pedig nem hökös, az alattvaló megnevezést fogja viselni.

A pártom ideológiája: Korruptív, ennek lényege, hogy minden ellopható és amit el lehet lopni azt el is lopjuk.

Jelszavam: Le a populizmussal, éljen a HÖK elit!!!

A Párt az eddigi HÖK gazdálkodása miatti botrányokra reagálva átalakítaná a jelenlegi szabályokat is. Mostantól minden dokumentumot 3 évre titkosítanának és 2 év után kötelező lenne megsemmisíteni azokat „helytakarékosság miatt”.  A sok szempontból problémás szociális támogatás (röviden: szoctám) rendszerét pedig győzelme esetén úgy formálná át, hogy azt mostantól csak az kaphatna, aki „a pártra” szavazott.

A Kétfarkú Kutya Párt ingyen sör ígéretéhez hasonlóan azonban itt is találhatunk néhány olyan újítási javaslatot, aminek minden bizonnyal a fentieknél sokkal többen örülnének. Ilyen például, hogy győzelmük után megszüntetnék a bukás intézményét.

Az egyetem idei hallgatói önkormányzati választása már a maga nemében is egyedinek ígérkezik. Az eddigi, egyéni megmérettetések helyett ugyanis egyfajta pártosodással találkozhatunk. Az aktuális képviselők a Szövetség a Hallgatókért nevű kezdeményezés színeiben indulnak, míg velük szemben az Új Hök Mozgalom jelöltjei állnak. A két csoport vezetői hétfőn még elnökjelölti vitát is fognak tartani.

Szövetség a Hallgatókért

Szövetség a Hallgatókért

Az ELTE ÁJK hallgatói önkormányzata az elmúlt években több botrányos eseményben is szerepelt. Bubla Áront, korábbi HÖK elnököt a gólyatábori nemi erőszak eltussolásának vádjával zárták ki a karról. Tavaly pedig kiderült róla, hogy Emberi Erőforrások Minisztériumának egyik háttérintézményénél, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnál dolgozik. A képviselők anyagi javadalmazásának megismeréséért éveken keresztül kellet pereskednünk az egyetemmel, hogy végül kiadják azokat.

Az Új Hök Mozgalom szerint „a jelenlegi HÖK rendszer nem működik megfelelően, problémáira pedig csak tényleges és külső megújulás adhat választ.” Programjukkal azt szeretnék elérni, hogy egy átláthatóbb, demokratikusabb hallgatói önkormányzat jöjjön létre.

Új HÖK Mozgalom

Új HÖK Mozgalom

Ebbe a helyzetbe lépett most be a Belus Szövetség – Szövetség a jólétemért nevű, egyszemélyes kezdeményezés. Az ÁJK-s hallgató, Beluscsák Dávid által életre hívott „párt” a jelenlegi HÖK-vezetés számára mutat görbe tükröt. Logójában a Szövetség a hallgatókért mintájára itt is két egymásba fonódó kezet láthatunk. A különbség azonban szembetűnő.

Belus Szövetség - Szövetség a jólétemért

Belus Szövetség – Szövetség a jólétemért

A párt alapítóját, aki győzelmét megelőlegezve már most is az egyetem első polgára címet viseli, cikkünk írását követően megkeressük, hogy megkérdezzük tőle, mit vár az idei választásoktól és milyen további lépéseket tervez a győzelemért.

 

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42