Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Egy tanártól kaptuk ezt az emailt.
HÁLAADÁS
avagy miért vagyok én hálás a jelenlegi oktatásirányításnak
Mindig, mindenhol csak azt olvasom, hogy a különböző iskoláknak miért nem tetszik a KLIK működése. Senki nem ír semmi konkrét információt, ezért én vállalkoztam rá, hogy tételesen leírjam milyen változások zajlottak le az elmúlt 3 évben itt, nálunk egy átlagos budapesti általános- és középiskolában. Lehet, kicsit hosszú lett a lista, pedig sok ki is maradt belőle.
Az első és legfontosabb, hogy végre megszabadított az igazgatónktól! 23 éve volt itt az iskolánkban, mint kiemelkedő képességű tanár, majd 12 évig igazgató, szinte itt élt. Valószínűleg innen ment volna nyugdíjba, ha nincs a KLIK! Jó fej volt, meg minden, de szerintem a családja is hálás lehet, amiért most sokkal több pénzért, sokkal kevesebb időben dolgozik, és még értelmes munkát is végez. Ő valamiért nem volt hálás az intézményfenntartó központnak, pedig első körben megszabadította az önálló gazdálkodás terhétől. Hogy mindenki értse, ez azt jelentette, hogy immár nem kellett azon törnie a fejét, mire használja el az elektromos áramon, vízdíjon, fűtésen megspórolt pénzt. Hogy számítógépet vegyen-e belőle, vagy a WC-ket újítsa fel, vagy az iskolai kisbuszba vegyen benzint? Nekünk tanároknak jó lett, mert nem kell a gyerekeket zrikálni, hogy kapcsolják le a villanyt, zárják el a csapot, …stb… Mondjuk a kisbusszal sincs baj, mert azt rögtön elvette az önkormányzat, aztán tudomásunk szerint eladta. Számítógépekre is felesleges lett volna ezt a pénz költeni, mert 2 hónapja lejárt az intézmény vírusvédelme, pénzt nem kapunk a vásárlásra, így aztán úgyis csak tönkre mentek volna.
Kaptunk viszont 200 000 Ft-ot legutóbb az I. félévre, az összes tantárgy fejlesztésére, ám kicsit beárnyékolta az örömünket, hogy 1 hét alatt kellett elkészíteni a megrendelést, de legalább nem kellett annyit gondolkodni milyen vegyszerekre is van szükség a kémiaszertárba, vagy milyen könyvekre a könyvtárba. A II. félévre majdnem kaptunk 800000 Ft-ot, de sajnos péntek délután küldték a mailt, és az igazgatónk nem volt gépközelben hétvégén, így nem kaptuk meg. Ez is mutatja, hogy a főnök teljesen alkalmatlan volt a posztjára.
És a KLIK nem csak az igazgatónktól, de a helyetteseitől is eredményesen megszabadította a pedagógusokat! Őket ugyanis egyik napról a másikra kitöltendő táblázatok garmadájával látja el, így semmi idejük sincs ránk figyelni! Igaz, kicsit rángatózik a szemhéjuk, furcsán megváltozott a magatartásuk is, de hát a változás ugye nem mindenkinek előnyös…
Megkaptuk a fizetésemelést. Ez nagyon jó, mert a fénymásolópapírt már nem. De nem is volt jó munka 3-4 órát tölteni egy nyomorult kompetencia-alapú dolgozat összeállításával, ábrákkal, diagramokkal, szövegértéssel. Úgysem fizette ki senki a plusz munkát. Most majd felírunk a táblára néhány kérdést, mint a régi szép időkben! Úgysem kapunk már a fénymásolóba és a nyomtatóba sem patront, csak nagy ritkán. Várom mikor megy tönkre az interaktív táblában a toll, és akkor végre azt sem kell használni, kidobhatjuk végre és jöhet a jó öreg kréta és az óránkénti kézmosás!
Az E-napló is mekkora hülyeség volt! Ha a szülő látta a jegyeket, rögtön szóvá tette. Ha általa nem tudott hiányzást látott a naplóban, számon kérte a gyereken. Mindenki csak fölöslegesen idegeskedett.
A program ugyan kiszámolta a hiányzások számát, tantárgyanként százalékosan, az átlagot, a késéseket összeadta. Mennyit sírtak a kollégák, mire az alatt az óra alatt megtanulták a lényeges dolgokat! Aztán amikor át kellett másolni az adatokat a papírnaplóba! Hát ezeknek semmi se jó? Most aztán várhatunk, amíg egy másik cég (vajon ki lesz a tulaj) által szolgáltatott E-naplót használhatunk. Majd biztos akkor is sírni fognak, amikor azt is újra meg kell tanulni!
Mondjuk, mostanában tényleg nem panaszkodnak annyit a tanárok, mint régen. Nem kell folyton idióta képzésekre járniuk, ahol azt a sok csúnya új szót tanították nekik, hogy differenciálás, meg kompetencia, meg a baromság a csoportmunkáról-valami kooperatív tanulás! Pfúj! Pár kollégánk ugyan elesik némi extra jövedelemtől az EU-ból, a hétvégi képzések kiesése miatt, de ezek úgyis olyan állandóan nyüzsgő, mindent jobban tudó, idegesítő emberek voltak. Hát így jártak. A pedagógusaink meg úgyis tudnak már mindent, amivel a nemzetünket a világ élvonalába emelhetik!
Tetszik ez a 32 óra is, így most megtudtam, hogy ennél eddig sokkal többet voltam bent az iskolában, úgyhogy most korábban megyek haza. És nem kell fölösleges időt eltöltenem tankönyvrendeléskor, a könyv nevével, kiadójával, számával kitöltött táblázatok sorával. Csak egy szám kell- mennyi és kész. Ha nem tetszik, mi van abban az egy könyvben, majd nem veszem észre, a gyerekek meg úgysem olvassák el.
Nagyon tetszik az is, ahogy mostanában a helyettesítés megy. Mivel nem fizetnek érte külön, nekünk több hónapig nem volt testnevelés, matek és angol tanárunk. Gondoljuk csak el! Mennyi pénzt megspórolt a KLIK az állami kasszának! 3 tanár több havi bére! A gyerekek kicsit lemaradtak, de ezt ők nem bánják! A szülők kicsit hisztisebbek, de tudjuk milyenek ők! Mindig azt akarják, hogy a gyerek csak tanuljon, mert az a dolga. És ezzel a rendszerrel ráadásul jól ki lehet szúrni azzal, akit nem nagyon szeret az igazgatóhelyettes. Kicsit többet írja ki a helyettesítési táblára, aztán várja mikor mond fel, mert nem bírja a terhelést.
És a KLIK még azt is elintézte, hogy a sok ingyenélő, nem-pedagógust is kigolyózta! Például a szabadidő szervezőt, aki halálra idegesített mindenkit, hogy szervezzünk a gyerekeknek mindenféle délutáni fejlesztős játékot, meg programokat, hogy ne az utcán bandázzanak. Hagyjon engem békén! Felőlem aztán bandázzanak, nem az én a felelősségem, ha az iskolán kívül valami rosszat csinálnak! Mert azt senki ne gondolja, hogy amelyik gyerek az utolsó órája után haza akar menni, azt erőszakkal vissza lehet tartani.
A gyermekvédelmi felelőssel is csak jót tettek, fél éve nem tudja, van-e állása vagy nincs. Így aztán gyorsan anyai örömök elé nézett inkább, mint a hivatása örömei elé. Mondjuk megértem. Ha meg a gyereket védeni kell, hát akkor nem tudom mi lesz…De majd biztos megoldja a KLIK! Gondolom, azt mondja majd, oldja meg az osztályfőnök, úgyis most kapott egy csomó fizetésemelést. Így nekem eléri a fizum a 170 ezer nettót, egyetemmel, 17 év munkaviszony után. Tényleg hálás vagyok. Félretenni ugyan nem tudok, de legalább senki nem szól bele a munkámba! Még az oktatás technikus sem, aki helyett most laboránsunk van!
Jaj! És a lényeget majd elfelejtettem! Kaptunk az udvarunkra egy műfüves focipályát! Fedele ugyan nincs-mint ahogy ígérték-, de legalább jöhetnek a kerület ifjú focistái, akik majd Puskás Öcsi helyébe fognak lépni!
És ezért nem csak én és pedagógus társaim lesznek hálásak, hanem egész nemzetünk!
nemmeremaláírniésezalegszörnyűbb
A grafika Szüdi János munkája, ,,Hatalom és közoktatás”.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásNégymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!