Egyéb

Nem csökken a feszültség Kijevben

A kijevi rendőrség megpróbálta elhurcolni a sebesült Dmitri Bulatovot, egyelőre sikertelenül.Az elnök aláírásával hivatalosan is érvényüket vesztették a január 16.-i törvények, és és életbe lépett a feltételes amnesztia.Bulatov fülének levágását egy Oplot nevű, a harkivi polgármesterhez köthető szervezet vállalta magára. Bár az elmúlt napokban csillapodni látszanak az ukrán tüntetések, továbbra sem látni a válság végét. Janukovics elnök „légzési nehézségek és magas láz” miatt betegszabadságon van, a tüntetések egyik vezéralakja pedig egy hét után megcsonkítva került elő. Pénteken is követjük az ukrajnai eseményeket.


Kijevi anyák demonstrációja a barikádokon ma délután (Fotó: KyivPost)

Január 22. óta minden nap követjük az ukrán eseményeket – kattints ide az összes hírösszefoglalónkért!

Élőkép a Hrusevszkij utcából::

Az eseményeket budapesti időzóna szerint tüntetjük fel, Kijevben egy órával több van.

Január 31., péntek

Most pedig zárjuk januári közvetítésünket. Ez a hónap a modern Ukrajna történelmében már biztosan elég fontos helyet fog kapni. Feburárban (azaz holnap) természetesen újra jelentkezünk itt, az ​Átlátszó Oktatáson.

21.30

Vologyimir Rybak házelnök figyelmezetett, ha a parlamenti képviselők „nem az ukrán népnek megfelelő törvényeket hoznak” az elnök bármikor feloszlathatja a parlamentet. (EuroMaidan PR)

Andrej Illarionov, Vlagyimir Putyin ex-tanácsadója részletes interjút adott az ukrán Gordon online magazinnak. Ebben figyelmezetetett, hogy Tusk lengyel miniszterelnök véleményével ellentétben Oroszország nem a Szocsi olimpia közben kíván beavatkozni Ukrajna belügyeibe, hanem már a napokban. Kreml-közeli elemzők három lehetséges tervben gondolkodnak: 1, az ellenőrzés teljes helyreállítása 2, Ukrajna föderálizációja (így a nyugati részek autonómiája lehetségessé válna) 3, a Krím, Szumi egyes részeinek, és Luganszk tartomány leszakítása. Oroszországnak Nagy Katalin cárnő óta van közvetlen fekete-tengeri kijárata, a krími Szevasztopol ugyan ma Ukrajnához tartozik, de itt állomásozik az oroszok fekete-tengeri flottája. Ezek biztonsága kiemelt startégiai kérdés, és drasztikus lépésekre késztetjheti Putyin elnököt. Illarionov figyelmezetett hogy a Krím és Luganszk térségében máris aktívan jelen vannak orosz motorosok és diverzánscsoportok. (gordon.ua/EuroMaidan PR)


Az orosz fekete-tengeri flotta hadihajói Szevasztopolban (Fotó: Telegraph.co.uk/Getty/AFP)

19.32

Így állnak most országszerte a tüntetések. (EuroMaidan PR/Szergij Gorbacsov)

Ukrán címer: Régiók, ahol legitim néptanács működik

Nemzeti szín: Az ellenzéké a hatalom

Kék szín: a kormánypárté a hatalom

Rózsaszín: Regionális tanács ellenzéki ellenőrzés alatt

Világos rózsaszín: Tömegtüntetések

Ukránzászlós emberkék: Helyi tüntetések

Házikó piros körben: A kormánypárt megpróbálta visszaszerezni a hatalmat

Házikó kék körben: A kormánypárt visszaszerezte a hatalmat

Verőember fekete körben: Rendőrség és verőemberek vadásznak a tüntetőkre

Áthúzott sarló-kalapács: A Kommunsita Pártot ÉS A Régiók Pártját betiltották.

Verőember fehér körben: Régiók Pártja „népi birgádokat” szervez.

Kékzászlós emberkék: Kormánypárti tüntetések

Kék négyzet áthúzva: A Szvobodát betiltották

Hópehely: Hóviharok zárják el az utakat

Világoskék négyzet áthúzva: Régiók Pártja helyi szervezete feloszlott

19.18

Az ellenzéki vezetők vasárnap kijevi idő szerint 13 órára általános gyűlést hívtak össze a Függetlenség térre. (EuroMaidan PR)

19.00

Oleg Tyahnyibok jelenleg a Borisz kórház előtt van, azt mondja, még mindig elég sok a rendőr az épületben és környékén. Megerősítette továbbá azt az értesülést, hogy Bulatov eszméletlen volt és épp a sebészetre szállították be, amikor a rendőrség el akarta vinni. (EuroMaidan PR/SpilnoTV)

18.30

A rendőrség mai tájékoztatója szerint eddig csak 3-an haltak meg a tüntetők oldaláról a kijevi zavargásokban. Az ő számolásukba még Juri Verbickij sem fért bele. (Kyiv Post)

Noha az elnök visszavonta a január 16.-i törvényeket, hivatalos elnöki dekrétum erről még nem került föl a honlapjára. (EuroMaidan PR)

Egy ma kijött gyors közvélemény-kutatás szerint, ha ma tartanák a választásokat, a három befutó Viktor Janukovics jelenlegi elnök, Vitalij Klicsko az UDAR párt elnöke és a független Petro Porosenko lennének. Klicsko és Janukovics egyaránt 19,1 %-ot gyűjtenének be, Porosenko 10,5%-ot szerezne, Arzenyij Jacenyukra a Haza Pártból viszont csak 6,3% szavazna. (SOCIS/lb.ua)

Egy zsidó lány héber nyelvű üzenete angol felirattal a Függetlenség térről: „a nemzetiségi hovatartozás itt most keveset számít.” ​Ukrajnában él Európa ötödik legnagyobb zsidó közössége, 67 000 fővel, Többségük nagyvárosokban (Kijev, Dnyeprotpetrovszk, Harkiv, Ogyessza)(EuroMaidan PR)

17.49

Bulatovot egyelőre nem érte bántódás, a rendőrség visszavonulót fújt. Allításuk szerint csak „ki akarták kérdezni”. Az elhurcolás első hírére autós és egyéb aktivisták illetve újságírők tömege jelent meg a kórház előtt, a biztonsági őrök azonban nem engedték be őket. (EuroMaidan PR)

17.30

A Szpilno TV egy stábja épp a Borisz kórház felé tart, élőben közvetítenek a neten:

Live streaming video by Ustream

17.01

BREAKING

A Rendőrség épp most akarja elhurcolni a még ápolásra szoruló Bulatovot a kijevi Borisz-kórházból. A média jelenleg a dél-kelet-kijevi kórházhoz tart. (EuroMaidan PR)

16:47

A kijevi rendőrség körözést adott ki Dmitri Bulatov és az AutoMaidan további két szervezője ellen, a vád ellenük „zavargás”. Ugyanakkor Bulatov megveretésének ügyében is nyomoznak. (lb.ua)

16.30

 

Az ukrán belügyminiszter különmegbízottja, Oleg Tatarov arról beszélt egy sajtótájékoztatón, hogy „valószínűleg az ellenzék rendezte meg Dmitri Bulatov elrablását is”. (lb.ua)

A kijevi „asszonyok menete”: ma 30 nő vonult a Hrusevszkij utcai barikádokhoz, hogy arra kérjék a rendőröket, és a karhatalmat, ne támadjanak a tüntetőkre. Az megrázó videó jól jelzi, hogy a feszültségek nem igazán csökkentek a több napos tétlenség ellenére sem. (lb.ua)

A francia miniszterelnök, Jean-Marc Ayrault, január 28.-án twitteren fejezte ki támogatását a tüntetőknek. (EuroMaidan PR)

A kijevi USA Nagykövetség hivatalos nyilatkozatban ítélte el a Dmitri Bulatov ellen elkövetett erőszakot. (Kyiv Post)

15.50

Az ellenzék már többször is felhívta arra a figyelmet, hogy hiába fogadta el a parlament az amnesztiatörvényt a Régiók Pártja többségével, rengeteg visszásság történt a szavazás során. Például olyan kormánypárti képviselő kártyája is szavazott, aki akkor éppen Strasbourgban volt. Így maga a törvény szerintük  alkotmányellenes. (EuroMaidan PR)

15.35

BREAKING: Moszkva a lázadások mielőbbi letörésére szólította fel Ukrajnát. (EuroMaidan PR/Financial Times)

Az EuroMaidan aktivistái, megszüntették a vinnyicai kormányzati hivatal blokádját. (lb.ua)

Az ellenzék így látja a feltételes amnesztiát: „Gyertek ki, srácok, ne aggódjatok, mindenkinek megkegyelmezünk!” (Kyiv Post/EuroMaidan PR)

Az ukrán belügyminisztérium megbízottja szerint bizonyítékaik vannak arra, hogy „a novemberben kezdődő tüntetés- és ellenzéki erőszaksorozatot előre kitervelték.” (EuroMaidan PR/Interfax)

A radikális futballultrák „Jobb Szektor” elnevezésű szervezete és afganisztáni veteránok követelik, őket is vonják be a tárgyalásokba, mivel „a jelenlegi ellenzéki tárgyalók képtelenek megfelelő képviseletre”. Ezt közölte a Szvoboda (Szabadság) Párt. (Kyiv Post/lb.ua)

14.25

Janukovics aláírta az amnesztiatörvényt, és hatályon kívül helyezte a diktatúra-törvényeket. Mindenkit ki kell szabadítani 15 napon belül, akit a tüntetések alatt börtönöztek be, ha a tüntetők hajlandóak elhagyni minden kormányzati épületet és közterületet. (president.gov.ua/Kyiv Post/Reuters/ITAR-TASSZ)

A NATO főtitkára, Anders Fogh Rasmussen nyomatékosan figyelmezetette az ukrán hadsereget, hogy maradjon semleges, a legújabb híreket ugyanis „aggodalommal figyelte”. (Kyiv Post)

Arzenyij Jacenyuk ismét arra szólította föl Janukovicsot, végre írja alá a január 16.-i törvényeket, ezzel bebizonyíthatná, komolyan gondolja a békés megoldást. (Kyiv Post)

14.05

Osztrák sajtóértesülések szerint Mikola Azarov volt miniszterelnök elmenekült Ukrajnából és már Bécsben van. (EuroMaidan PR)

Már angol közvetítés is van a Függetlenség térről a Szpilno TV-től. Most éppen a barikádok mögé épült komplett haditábort mutatják be. (EuroMaidan PR)

Video streaming by Ustream

Az ukrán egészségügyi miniszter tagadja, hogy a harcok alatt bárkit is elhurcoltak volna a kórházakból. (Ukrán Pravda/EuroMaidan PR)

Ukrán aktivisták felhívásban fordultak a Deutsche Bankhoz: akadályozza meg, hogy Janukovics elnök hozzáférjen ott tárolt pénzéhez. Információk szerint az elnök fiának az Ukrán Fejlesztési Bankban létező számláján keresztül vannak a német pénzintézetben elfekvő forrásai. A képen az ukrajnai sztálinista terror idején a Szovjetuniónak asszisztáló náci Németországra utalnak: „Deutsche Bank: Annyira szerettük Ukrajnát 1937-ben, hogy most visszahozzuk.” Az aktivisták keleti parti idő szerint ma 13 órára szerveztek tüntetést a New York-i Wall Streetre.(EuroMaidan PR/Kyiv Post)

13.05

A kijevi rendőrség bűnügyi nyomozást indított a Bulatov-ügyben. Eközben Arzenyij Jacenyuk ukrán ellenzéki vezető, egy müncheni biztonsági konferencián az AutoMaidan aktivistájának ügyében nemzetközi vizsgálatot indítványozott. (Interfax/Kyiv Post)

12.35

Kijevben jelenleg -14 fok van,  az idő nyugodt, derűs. (EuroMaidan PR)

A Védelmi Minisztérium felhívta Janukovics elnököt, hogy intézkedjen a krízishelyzet mielőbbi megoldásáról. (EuroMaidan PR)

Vitalij Klicsko, az UDAR Párt vezetője Bulatov megveretését a politikailag aktív állampolgárok megfélemlítésére tett kísérletnek tartja. (Interfax)

Az EuroMaidanSOS munkacsoport jelentése szerint jelenleg 33 tüntető hollétéről nem tudnak semmit. (EuorMaidan PR)

Egy Oplot nevű, radikálisan oroszbarát szervezet vállalta magára Dmitri Bulatov fülének levágását, állításuk szerint egy majdanistákon való rajtaütés közben történt az eset. Az Oplot Harkiv polgármesteréhez, Gyennagyij Kerneszhez köthető szervezet. Bulatov megkínzása nagyon hasonlít Ihor Lucenko aktivista elleni korábbi atorictásokhoz. (Kyiv Post)

Az ország vezető jogi szakértőiből felálló eseti bizottság fogja vizsgálni a januári állami erőszak emberi jogsértéseit. (EuroMaidan PR)

Jegor Szobolev EuroMajdan aktivista szerint a kijevi központi halottasházban legalább 26 azonosítatlan holttestet tárolnak. Ezek közül 14 már biztosan újév után érkezett oda. (Kyiv Post)

Victoria Nuland az Egyesült Államok Európai- és Eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese európai körútja során Ukrajnába látogat, előreláthatólag február első napjaiban. (Interfax)

Egy kercsi mentőst, a 26 éves Olkeszi Tutovot, aki Hrusevszkij utcai helyszíni segítségnyújtásban vett részt, két hónap börtönre ítélt a bíróság „erőszakos cselekményekben való részvételért”. A képen: plakát a Majdanon, „Az orvosok nem célpontok!” felirattal. (Kyiv Post/EuroMaidan PR)

09.00

Az elmúlt napokban alább hagytak az összecsapások, tegnap estére mintegy 150 fő maradt a Hrusevszkij utcai barikádoknál. A hó és a jég eltakarításával vannak leginkább elfoglalva, amit a barikádok megerősítésére használnak, ezek már az öt méteres magasságot is elérik. (LB.ua)

Janukovics nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy teljesültek az ellenzék követelései – írta közleményében az UDAR párt. Továbbra sem engedték el a fogva tartott tüntetőket, sőt újabbakat helyeznek két hónapois őrizetbe. Az ellenzék arra is garanciát kért, hogy nem vonják büntetőeljárás alá a tüntetőket, kivéve az emberölésben, emberrablásban érintetteket. A kormányzó Régiók Pártja viszont olyan amnesztiatörvényt vitt keresztül, ami a hatalom túszaiként tartja fogva a letartóztatott tiltakozókat. Az UDAR arra is felhívja a figyelmet, hogy elnök továbbra sem írta alá a január 16-i jogkorlátozó törvények visszavonását. Az ellenzék el akarja érni a 2004-es alkotmány visszaállítását is, ami alapján a parlament több hatalommal rendelkezne az elnökkel szemben. Követelik a kormány távozását is. Azarov miniszterelnök lemondott, de a kormány felelősségre vonása nincs napirenden a parlamentben. Annak fényében, hogy az igazságügyminiszter legutóbb azt mondta, folytatódnak a tárgyalások, különösen furcsa, hogy Janukovics az ellenzék követeléseinek teljesítéséről beszélt. (Interfax)

Tegnap előkerült Dmitro Bulatov, az autós tüntetések főszervezője. Egy hétig tartották fogva orosz akcentussal beszélő ismeretlenek. Levágták a fülét és keresztre is feszítették, kezeibe szögeket vertek. Egy Kijevhez közeli faluban dobták ki egy autóból, ott bekopogtatott egy házba és felhívta ismerőseit, akik Kijevbe vitték. Egyik barátja, Anatolij Gricenko a Facebookon írta, hogy beszélt Bulatovval, aki azt mondta, végig arra gondolt, hogy ha megmenekül, együtt mennek el horgászni. Addig egy magánklinikán ápolják. Belső szervi sérülései nincsenek. (EuroMaidan PR / Voices of Ukraine / 5 TV)

Kihűlés miatt, a kórházban halt meg éjjel egy tüntető. A rendőrök a fagyban is használnak vízágyút a tüntetők ellen, ez okozott hipotermiát. (EuroMaidan PR)

Orosz ellenzékiek humanitárius segítségnyújtást szerveznek az ukrán tüntetők számára. Szolidaritási bizottságot állítottak fel, ami pénzt és ruhát gyűjt a tiltakozóknak, és tömegtüntetést is terveznek a moszkvai Vörös térre. Andrej Pjontkovszkij politológus, a bizottság tagja szerint az ukrán forradalom győzelme nagy hatással lehet az orosz társadalomra, amelynek hasonló problémákkal kell szembenéznie. (EuroMaidan PR / NR2.ru)

Az összeállítást Tóth Csaba Tibor és Medvegy Gábor készítette.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42