Egyéb

Legyen már végre átlátható a kampányfinanszírozás!


Ezekről ne maradj le!

Legyen már végre átlátható a kampányfinanszírozás! (Átlátszó)
Itt az internetes demokrácia, már nem kell sokat várni rá! (Átlátszó)
Fejeseknek milliós gálavacsora, szakadt motel a sportolóknak (HVG)

Ha van 3 perced:

A civilek átlátható kampányfinanszírozást akarnak
Mert ugye nincs. Nemrég nyilvánosságra hozták a kormány három éves korrupcióellenes programját, de ebből az derül ki, hogy Orbánék szerint ez a probléma már nem létezik. Most civil szervezetek – köztük az Átlátszó is – megoldást sürget, mert a gyenge számvevőszéki kontroll, a pártlistáknak nyújtott ellenőrizetlen támogatások és a kamupártok állami támogatása is súlyosan korrumpálják az országgyűlési választásokat. (Átlátszó)

DemocracyOS: a politikai véleménynyilvánítás új eszköze
Középkori technológiára nem lehet modern politikai rendszert alapítani, márpedig, miközben a technológia fénysebességgel változik, az intézményrendszerben szinte semmi. Erre kínál megoldást a kaliforniai székhelyű DemocracyOS platform, amely a 21. századi technológia lehetőségeit kihasználva az állampolgárok kezébe eszközt ad, hogy minél könnyebben beleszólhassanak a közügyek alakításába. Jön a magyar változat. (Átlátszó)

Fejeseknek milliós gálavacsora, szakadt motel a sportolóknak
Miközben az elnök az egyetlen napra több mint egymillió forintért bérelte ki az Iparművészeti Múzeumot a Magyar Paralimpiai Bizottság közgyűlésének, és egy 150 fős vacsorának, arról panaszkodott ott az egybegyűlteknek, hogy sajnos nincs elég pénz a sportolókra. Egyéb érdekességek a Fővárosi Törvényszékről kikért jegyzőkönyvekből. (HVG)

Ha Garancsié, akkor lehet
A Fidesz feloldaná azt a tilalmat, amely szerint nem szabad reklámot elhelyezni villanyoszlopokon. A tilalom előtt ezt a piacot egy szoci érdekeltség uralta, de a Simicska-féle Mahír érdekei miatt változtattak rajta. Hivatalosan a közlekedésbiztonság miatt. Most már nem szeretjük Lajost, Garancsi (lásd kicsit lejjebb) viszont beszállt ebbe az üzletbe, a közlekedésbiztonság tehát már nem szempont. (NapiValasz)

Hízik a klientúra
Itt az osztalékszezon, most látszik igazán, milyen kifizetődő jóban lenni Orbánnal. A Duna Aszfalt a lottóötösnél is jobban megéri, a tulajdonosok 5,6 milliárd forintnyi osztalékot vittek haza. A miniszterelnök édesapjának érdekeltségei is hasítanak, és a kormányfő haverja, Garancsi István is egymilliárdos osztalékot vett ki a cégből. Közben a baloldali vállalkozóknak rosszul megy az üzlet. (NépszavaVSVSVS)

Ha van még két perced:

Közzé kell tenni az egyetemek nyertes kancellári pályázatainak legfontosabb részeit a Fővárosi Törvényszék döntése szerint. A döntés egyelőre első fokon. (Átlátszó Oktatás)

Alpolgármesterével együtt házi őrizetben marad Csíkszereda polgármestere, akit korrupciós ügyekben vádolnak. (Új Magyar Szó)

Megaper 84 vádlottal, köztük a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal vezetőivel: jogosulatlanul igényeltek uniós területalapú földtámogatást. (VS)

A trafikmutyi eredménye: felgyorsult a kiskereskedelmi bolthálózat leépülése a trakfiktörény hatására (VG)

Kezdeményezik annak az érdi ügyvédnek az előzetes letartóztatását, aki a nála elhelyezett letétekből nem tudott elszámolni 290 millió forinttal. (VS)

Orbán szerint többségi magyar kézbe kell kerülni a magyar médiának. Legyen megint magyar a Buci Maci! (Napi Gazdaság)

Már a FIFA-elnök nyomában lihegnek az amerikaiak: az FBI nyomozás hatóköre állítólag már Sepp Blattert is eléri. (444ABC News/APIndex)

Simicska Lajos nélkül, autópálya helyett autóútként fog megépülni az M4-es, ehhez azonban „mindent újra kell gondolni, újra kell számolni” Orbán Viktor szerint. (Hír24)

Elszámolta a Fidesz? 5 millió helyett csak 400 ezer eurót kapott az Altus Zrt. vezette konzorcium, és az is 11 tag között oszlik meg – mondja a DK. (HVG)

Ez komoly? Akkor most Gyirmóton miből legyen stadion? Átcsoportosítások a stadionberuházásoknál. (HVG)

Elképesztő sztorik az 1960-as évekből, azaz az európai férfi labdarúgás elsőszámú kupasorozatának sötét múltjáról. (Eurosport)

Miben verte meg Magyarországot Románia, Botswana és Ghána? Egy kis korrupciós toplista. (Index)

Segítsd a Mutyimondót!
Ez a hírlevél és a Klubrádióban, a Tiloson, vagy a Civil Rádióban hallható rádiós kiadás egy egész csapat munkája. Ha tetszik, támogasd havonta annyival, amennyit megengedhetsz magadnak! Ha érdekel, csak nyomj egy emailt a [email protected] és elmondjuk, hogyan.

Megosztás