Környezetpusztítás

Budakeszi Álomvölgy: Az ügyészség elrendelte a nyomozás folytatását természetkárosítás miatt

A nyomozó hatóság nem végzett el az elkövető felkutatása érdekében minden indokolt és szükséges nyomozati cselekményt” – így fogalmaz a Budaörsi Járási Ügyészség friss határozata a Budakeszi Álomvölgy Natura 2000-es területén elkezdett és később leállított építési beruházás kapcsán. Az Átlátszó által is több cikkben ismertetett ügyben az ügyészség most az eljárás felfüggesztéséről szóló határozatot hatályon kívül helyezte és a nyomozás folytatását rendelte el.

Mint a legutóbbi, erről szóló cikkünkben megírtuk, a Budaörsi Rendőrfőkapitányság április végén lezárta a nyomozást a Budakeszi külterületén található Álomvölgy ügyében. Erre azért került sor,  mert a rendőrség nem tudta megállapítani az elkövető kilétét”.  Márpedig a rendőrségi irat szerint is egyértelmű volt a természetkárosítás: „a földmunkák során a védett és fokozottan védett növények élőhelye átalakult (…) és a természetkárosítás tényállásának törvényben meghatározott feltétele megvalósult”.

 

Felfüggesztette a rendőrség a természetkárosítás miatti nyomozást a budakeszi Álomvölgy-ügyben

A hatóságok tétlenül nézték, ezért a Natura 2000-es területet is érintő beruházást helyi lakók nyomására az önkormányzat próbálta megakadályozni. A változtatási tilalom ellenére azonban az építkezés elkezdődött, és jelentős beavatkozások történtek a helyszínen.

A környezetkárosító építkezési munkák egy része – patakmeder elterelése, védett növények letarolása stb. – már a területre kiadott építési tilalom ellenére kezdődött el. Egy 2019. május 31-i ügyészségi határozat a Budakeszi Álomvölgy területén jogellenes és természetkárosító építési munkálatokra irányuló nyomozás folytatását rendelte el, de ennek ellenére az építési munkák zavartalanul tovább folytak. Korábbi cikkeinkben részletesen ismertettük,  hogyan nézték tétlenül a hatóságok a védett területen folyó pusztítást, amit végül a helyi lakosok és környezetvédő aktivisták nyomására – a település önkormányzata közreműködésével – sikerült leállítani.

A változtatási tilalom ellenére az Álomvölgyben elkezdett építkezés és a jelentős beavatkozások miatt akkor két ellenzéki politikus – Hegyesi Beáta (korábban a Párbeszéd elnökségi tagja, most a DK képviselő-jelöltje) és Szél Bernadett (független országgyűlési képviselő) – tett feljelentést természetkárosítás miatt.

A nyomozás folytatását elrendelő ügyészségi határozatról Szél Bernadett országgyűlési képviselő adott hírt a Facebook-oldalán.

A határozat többek között azzal indokolja a nyomozás folytatásának  elrendelését, hogy a „nyomozó hatóság nem végzett el az elkövető felkutatása érdekében minden indokolt és szükséges nyomozati cselekményt”. 

Az ügyészség kifogásolja azt is, hogy  a rendőrség nem vizsgálta, hogy milyen hatástanulmány alapján készültek a tervek, s hogy ettől eltért-e a beruházás, s hogy a szakértői vélemény miért nem tudta pontosan megállapítani az egyedpusztulás számát stb. A határozat tartalmaz egy nehezen értelmezhető mondatot, ami mintha a jogellenes döntést meghozó hivatalnokok büntetőjogi felelősségét is emlegetné:

Részlet az ügyészségi határozatból

Az Álomvölgy ügyében Szél a zöld ombudsman-helyettest is megkereste, kifogásolva, hogy az ügyben indított nyomozás azzal a hivatkozással állt le, hogy nem lehetett megállapítani, ki volt az elkövető, pedig a képviselő szerint egy konkrét vállalkozó körülkerített magánterületéről beszélünk, ahol a folyamatos figyelmeztetés ellenére tudatos természetpusztítás folyik, és ennek mind a végrehajtója, mind a megrendelője könnyedén beazonosítható. A rendőrség mégis feltette a kezét, mintha »jóhiszemű ismeretlenek« tettek volna kárt a természetben”.

Állampolgári panasz nyomán a zöld ombudsman korábban vizsgálta az ügyet, de amikor erre Szél Bernadett rákérdezett,  a Bándi Gyula által neki küldött válaszból szerinte az derül ki, hogy „a 2019-ben indult ombudsmani vizsgálat nem igazán halad előre. Másfél éve az ombudsman leírta, hogy »a közösségi jelentőségű és részben fokozottan védett területen a helyi önkormányzat változtatási tilalma ellenére – jogerős hatósági engedélyekre hivatkozva – út- és közműépítési munkálatok zajlanak. Akkor tájékoztatást kért az érintett hatóságoktól, most a minisztériumokkal levelezik a helyileg védett természeti területek önkormányzati jogai kapcsán (amiken nemes egyszerűséggel átléptek a hatóságok)«”.  Szél Bernadett panaszát a nyomozás lezárásával kapcsolatban a Legfőbb Ügyészségnek továbbította a zöld ombudsmanhelyettes.

Az Álomvölgy

A képviselő így foglalta össze a helyettes ombudsman válaszát:

A zöld helyettes is egyetért azzal, hogy több mint problémás a természetkárosítás büntetőjogi kezelése – ideértve az egyes bűncselekmények minősítésével, a közvetett elkövetőkkel, az engedélyező hatóságok felelősségével kapcsolatos kérdéseket. Magyarul rendszerszintű gond van azzal, ahogy ma Magyarországon a rendőrség mindenféle »alibi-nyomozásokkal« jár el természetkárosítás esetén. Álomvölgy esetében ez abban nyilvánult meg, hogy »nem találták« az elkövetőt és »gondatlanságnak« minősítették a teljesen egyértelmű szándékosságot”.

Horn Gabriella

Fotók: Németh Dániel

Megosztás