Bezárás
Felcsút travel club

Hatmilliárd forintért árulják a Lady MRD luxusjachtot, amin Mészárosék járták az Adriát

Most 16,9 millió euróért, azaz nagyjából hatmilliárd forintért megvásárolható a máltai bejegyzésű Lady Mrd, amin Orbán Viktor kedvenc milliárdosán kívül a NER egy másik fontos üzletembere, Szíjj László, és Homolya Róbert MÁV-elnök is utazott már. A Földközi-tengert járó, 3 szintes privát luxusjachtot másfél hónapja árulják.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

2015-ben a Benetti olaszországi gyárában építették a Benetti Crystal 140 típusú jachtot, amelynek hosszúsága 42, a szélessége 9 méter. A hajó 5 kabinjában 10 vendég fér el, és az utasok kényelmét 7 fős legénység szolgálja. A háromszintes luxusjacht legfelső, úgynevezett “napozó” részén jacuzzi és medence is a vendégek rendelkezésére áll.

A hajót 2017-ben 20,9 millió euróért (kb. 6,8 milliárd forint) hirdették. Az eladás után az eredetileg Lady M néven, kajmán-szigeteki zászlóval közlekedő jachtot 2018. január végén Máltán vették nyilvántartásba Lady Mrd néven. Kategóriája “pleasure craft”, ami a máltai szabályozás szerint azt jelenti, hogy nem lehet bérbeadni, csak a tulajdonosa és az ő vendégei használhatják.

A máltai hajónyilvántartás szerint a Lady Mrd tulajdonosa az L&L Charter Ltd nevű máltai cég, aminek tulajdonosa a PKF Fiduciaries International Ltd. nevű máltai strómancég, amely máltai cégadatok szerint több mint kétszáz offshore céget kezel tulajdonosként vagy igazgatóként. A PKF tulajdonosai George Mangion és Marianne Mangion máltai lakosok, ám az rendkívül valószínűtlen, hogy a PKF által frontolt cégek valóban az ő saját vállalkozásaik volnának.

Az Átlátszó fényképpel és videóval bizonyította, hogy 2018-ban Mészáros Lőrinc és a felesége, illetve Mészáros egyik legfontosabb üzlettársa, Szíjj László utazott rajta. Szíjj társaságában ott volt Homolya Róbert MÁV-elnök, és egy kormánymegbízott is.

2020 februárjában a Lady Mrd ismét eladósorba került: több helyen is hirdetik 16,9 millió eurórért, vagyis körülbelül 6 milliárd forintért.

Részletes leírás és több fotó található róla például itt, itt és itt is. A galériákat vagy az alábbi videót megnézve néhány percig mindenki a luxusjacht fedélzetére képzelheti magát.

Mészáros Lőrincék utazgattak rajta

2018 július elején a Mércén jelent meg egy fotó, amin Mészáros Lőrinc az olaszországi Porto di Ischia kikötőjében ül a Lady Mrd nevű luxusjacht fedélzetén. A hírnek nem lett különösebb visszhangja a hazai sajtóban, de a mi érdeklődésünket felkeltette a fideszes elithez köthető újabb drága vagyontárgy. Ekkor ugyanis már hosszú ideje volt figyelmünk középpontjában egy luxusrepülő.

Az OE-LEM lajstromjelet viselő, mintegy 17 milliárd forint értékű, Bombardier Global 6000 típusú magánrepülő 2018 márciusában érkezett a cég montreali gyárából Bécsbe, és azóta is az ausztriai léginyilvántartásban szerepel. Tulajdonosa nem ismert, csak az üzembentartója: az International Jet Management GmbH, egy erre szakosodott osztrák cég. Osztrák felségjele ellenére az OE-LEM szinte állandóan a budapesti repülőtéren tartózkodik, csak nagyon ritkán megy ki Ausztria fővárosába, ahova papíron tartozik.

2018-ban hosszas kutatómunkával összegyűjtöttük a két luxusjármű addig megtett összes útját, és a hivatalos hajózási és repülési nyilvántartásokból származó adatokból kiderült, hogy gyakran “találkoznak”. A magánrepülő ugyanis többször ment Budapestről éppen oda, ahol a jacht is tartózkodott éppen akkor. Ezek a kapcsolódási pontok általában kedvelt nyaralóhelyeken, Olaszországban és Horvátországban voltak. Többek között Bari, Split, Pula, Rijeka és Velence voltak azok a városok, ahol ugyanakkor volt jelen a Lady Mrd és az OE-LEM is. De előfordult az is, hogy mindkét luxusjármű ugyanakkor volt a montenegrói Tivatban, ahol egy exkluzív jachtkikötő várja a szupergazdagokat.

Orbán Viktor, a magánrepülőgép, a luxusjacht, és a Mészáros-klán – tudjuk, hol nyaraltak idén nyáron

Idén nyáron sokáig követtük két exkluzív jármű, egy magánrepülőgép és egy luxusjacht útját szerte Európában, és közben a magyar kormányzat és holdudvara különböző szereplőire bukkantunk. Lefotóztuk, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök az osztrák lajstromszámú magánrepülőgéppel érkezett haza Budapestre a Videoton bulgáriai meccse után.

Fotósunk, Németh Dániel 2018. augusztus 16-án drónvideót készített arról, ahogy a Lady Mrd a horvátországi Opatija kikötőjébe igyekezett több utassal a fedélzetén. A felvételen látható férfiak kimondottan nem örültek, amikor észrevették a jachtot filmező drónt: egyikük azonnal az arcába tolta a napszemüvegét a homlokáról, másikuk a bajszát takarta, a harmadik férfi pedig integetett a kamerának, mintha el akarta volna zavarni.

Nem véletlen, hogy nem örültek a drónnak a Lady Mrd utasai. Az általunk levideózott és lefotózott három férfi ugyanis Homolya Róbert MÁV-elnök, Szíjj László üzletember, és Kovács Ernő kormánymegbízott voltak.

A Lady Mrd 2018. augusztus 16-án az Adrián Opatija közelében from atlatszo.hu on Vimeo.

Idén januában összegyűjtöttük, majd összevetettük egymással a Lady Mrd és az OE-LEM tavalyi útjait, és nem meglepő módon az adatokból az derült ki, hogy a NER két kedvelt luxusjárművének útjai 2019-ben is az Adrián keresztezték egymást.

A luxusjacht 2018 szeptemberi cikkünk után egészen 2019 március elejéig Rijeka kikötőjében horgonyzott, majd állt 2,5 hónapot Trogirban, ahol vélhetően felkészítették a szezonra. Ezután, 2019. május végén a Lady Mrd elkezdte bejárni a korábban is előszeretettel látogatott helyszíneket a Földközi-tengeren Montenegrótól Horvátországig. A luxusjacht 2019 nyarán volt Budva, Cres, Dubrovnik, Jelsa, Korcula, Kotor, Makarska, Mali Losinj, Opatija, Rijeka, Rogoznica, Skradin, Split, Supetar, Tivat, Trogir és Zadar kikötőjében is – a legtöbb helyszínen több alkalommal, vagyis gyakorlatilag körbe-körbe utazott a különböző üdülőhelyek között.

Tavaly is Horvátországban találkozgatott a kormányközeli luxusjacht és magánrepülőgép

Az Orbán Viktor miniszterelnök és Mészáros Lőrincék által is előszeretettel használt osztrák magánrepülőgép 2019-ben is járta a világot, és többször feltűnt ugyanott, ahol éppen akkor a szintén Mészároshoz köthető máltai luxusjacht is horgonyzott. Mutatjuk az OE-LEM és a Lady Mrd tavalyi útjait, amelyek 2018-hoz hasonlóan 2019-ben is az Adrián keresztezték egymást.

2019. szeptember elején a Lady Mrd visszatért Rijekába, és ott volt egészen 2020. március 29-ig, amikor áthajózott Trogirba, ahol ezen cikk megírásakor is tartózkodik, és a hirdetések tanúsága szerint eladó sorba került.

Erdélyi Katalin

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom