közbeszerzés

68 millióval többet fizet a XII. kerület a városüzemeltetésre a járvány miatt

A XII. kerület 2018-ban szerződött le a Penta Kft.-vel és a Pannon Park Forest Kft.-vel parkfenntartási, játszótérkarbantartási, és mindenféle zöldterületi feladatokra nettó 2,4 milliárd forint keretösszegben. Ezt most megemelték 68 millióval arra hivatkozva, hogy a koronavírus-járvány miatt el kellett keríteni a parkokat és játszótereket, illetve utóbbiakat sűrűbben kellett fertőtleníteni.

 

A SAJTÓSZABADSÁG NEM CSAK A HATALOMTÓL, TŐLED IS FÜGG – MUTATJUK, MENNYIBE KERÜL AZ ÁTLÁTSZÓ

Az Átlátszó ingyen van, de nem ingyen készül: idén még 3345 előfizetőre lenne szükségünk. Fektess be te is a tényfeltáró újságírásba!

A hegyvidéki önkormányzat 2018 áprilisában írt ki közbeszerzést „egyes városüzemeltetési feladatok ellátására”, amelybe zöldterület-ültetési és -karbantartási, faápolási, parkfenntartási, hulladékgyűjtési, közútjavítási szolgáltatások, valamint játszótéri berendezéssel kapcsolatos javítási és karbantartási szolgáltatások tartoztak.

A négy évre szóló, nettó 2,4 milliárd forint (+ 30 százalék lehetséges emeléssel már 3,1 milliárd forint) keretösszegűre becsült munkát egyedüli ajánlattevőként 2018 júniusában a Hegyvidéki Városüzemeltetési Konzorcium, azaz a Pannon Park Forest Parkfenntartó és Parképítő Kft. és a PENTA Általános Építőipari Kft. kettőse nyerte.

Az európai uniós közbeszerzési értesítőben most megjelent tájékoztató szerint az önkormányzat 68 millió forinttal megemelte a 2,4 milliárdos keretösszeget a koronavírus-járványra hivatkozva.

„A veszélyhelyzet miatti, előre nem látható többletmunkák indokán a Keretszerződés keretösszege a Keretszerződés időbeli hatályának megszűnése előtt kimerül, így szükséges a keretösszeg emelése, annak érdekében, hogy a városüzemeltetési feladatok továbbra is ellátásra kerülhessenek a Keretszerződés hatályának időtartama alatt.”- olvasható a dokumentumban, amiben azt is leírták, hogy mik voltak a 68 milliós emelést indokló többletmunkák.

„A kialakult veszélyhelyzet a városüzemeltetési feladatokat is érintette, hiszen a pandémiás időszak miatt előre nem látható többletmunkaigény merült fel. Többek között pl.: el kellett látni a parkok/játszóterek elkerítését és a játszóterek sűrűbb fertőtlenítését.” 

 

Ha kinyitjuk a közbeszerzési értesítőt, az látszik, hogy a Penta Kft. régi és gyakori partnere a XII. kerületi önkormányzatnak. Az út-, járda-, közmű-, mély- és tájépítési, valamint karbantartási és javítási feladatokra kiírt tendereket rendszeresen ez a cég nyeri.

A Penta Kft. a hegyvidéki önkormányzat közbeszerzésein.

Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) társelnöke, aki tavaly október óta önkormányzati képviselő a XII. kerületben, ezt nyilatkozta ezzel kapcsolatban tegnap, a 444-nek adott interjújában:

„(…) egy közbeszerzésről, amikor kiírják, akkor meg tudom mondani, hogy ki fogja megnyerni. Ha útépítés, akkor a Penta kft. fog nyerni, ha épület, akkor az Archibona kft. fog nyerni, a parkolásnál pedig eleve csak egy cég indulhat. Ha én tudom előre, hogy ki fog nyerni, akkor sejtem, hogy ők is. Az biztos, hogy érdemi verseny nincs ezeken a közbeszerzéseken. ”

A Gödöllőre bejegyzett Penta Kft. tulajdonosa Nagy Gábor Lajos. A főként önkormányzatoknak dolgozó cég a rengeteg közpénzes megbízásnak köszönhetően bámulatos gazdasági eredményeket produkál: nettó árbevétele 2017-ben 10 milliárd, 2018-ban 19,8 milliárd, 2019-ben pedig 30,1 milliárd forint volt. Adózott eredménye ugyanebben a 3 évben megtízszereződött: 240 millióról 2,4 milliárd forintra nőtt.

Erdélyi Katalin

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: A fenntartó XII. kerületi önkormányzat által lezárt játszótér a Normafán 2020 márciusában. (forrás: normafapark.hu)

Támogatási kampány – fizess elő az Átlátszóra, kattints ide a támogatási lehetőségekért! Ha olvasóink 1 százaléka rendszeresen küldene havi ezer forintot, többet nem kellene pénzt kérnünk.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42