Büntetés-végrehajtás

Ellenőrzés nélkül jutott be egy volt rab a Kozma utcai börtönbe

Nem csak az veszélyes, ha megszökik egy rab egy börtönből, hanem az is, ha valaki észrevétlenül tud bemenni oda. Főleg, ha olyan személyről van szó, aki korábban ott raboskodott, és ezért ismeri bent a járást. Nemrég volt egy ilyen eset a Kozma utca büntetés-végrehajtási intézetben: a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség szolgálatban kötelességszegés bűntette miatt rendelt el nyomozást.

2019. szeptember 30-án nem ki, hanem „beszökött” egy volt rab a Kozma utcai Budapesti Fegyház és Börtönbe úgy, hogy senki nem ellenőrizte le, és csak az udvaron vették észre, mielőtt még bejutott volna az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) – tudta meg az Átlátszó.

Információink szerint az egykori fogvatartott korábban kényszergyógykezelést kapott az IMEI-ben, és állítólag most az ottani orvosával szeretett volna magának gyógyszert feliratni. És hogy miként tudott bemenni az illető úgy, hogy senki semmit nem kérdezett tőle és nem ellenőrizték?

Úgy tudjuk, hogy két rendőrnek volt intéznivalója a büntetés-végrehajtási intézetben, és az egykori fogvatartott éppen akkor keveredett oda, amikor a nyomozók beléptetését intézték. Aközben a fegyőrök azt gondolhatták, hogy a volt rab  a rendőrökhöz tartozik, és velük együtt beengedték.

A börtönbe bejutva a volt rab elindult az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe, ahova azonban már nem tudott belépni, ugyanis szemet szúrt a bv-seknek, és amikor megállították, kiderült, hogy semmi keresnivalója nincs ott.

A történtekkel kapcsolatban kíváncsiak voltunk arra, hogy az illető miként juthatott be a börtönbe, illetve, hogy az ügyben indult-e vizsgálat. Kérdéseinkre Orosz Zoltán, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának a szóvivője azt közölte, hogy „a börtön parancsnoka haladéktalanul megtette a szükséges intézkedéseket, ezért kérem, kérdéseivel forduljon az illetékes ügyészséghez”. Ezt meg is tettük.

A Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője, Kovács Katalin megkeresésünkre azt a választ adta, hogy „az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség szolgálatban kötelességszegés bűntette miatt rendelt el nyomozást”.

A helyettes szóvivő hozzátette, hogy a büntetőeljárás tárgya kizárólag a büntetés-végrehajtási állománytagok cselekményének vizsgálata, ezért arra a kérdésre, hogy az egykori fogvatartottal mi lett, nem áll módjában válaszolni.

Csikász Brigitta

Címlapkép: Egy fogvatartottat motoz az egyik fegyőr a Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai épületében. Budapest, 2010. november 18. (MTI Fotó: Beliczay László)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42