Tizenhárom hónap alatt mintegy 1100 hivatásos szolgálati jogviszonya szűnt meg a büntetés-végrehajtás szervezeteinél – derült ki abból a válaszból, amelyet a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) adott az Átlátszó közérdekű adatigénylésére. A testülettől távozók száma azért is fájhat a bv-nek, mert közel 900 ember hiányzik a teljes állományból.
Nincs adata a BvOP-nek arra vonatkozóan, hogy miért szűnt meg a hivatásos szolgálati jogviszonya 1099 embernek 2017. január 1. és 2018. január 31. között – közölték az Átlátszóval az idén februárban beadott közérdekű adatigénylésünkre. Ezt azzal indokolták, hogy a törvény nem ír elő indokolási, illetve nyilatkozat tételi kötelezettséget.
A közérdekű adatigénylést egyébként azt követően nyújtottunk be a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságához, hogy úgy értesültünk, az újonnan kiképzett bv-sek egy jelentős hányada leszerelt, és sokan hagyják ott a szervezetet.
Így kaptuk meg a testülettől távozók számát, illetve így derült ki még az, hogy idén február 1-jén „a hivatásos, a közalkalmazotti, a köztisztviselői, valamint a részmunkaidős állományt is tekintve 863 fő betöltetlen státusszal rendelkezett a szervezet”.
Adatot kértünk arról is, hogy az érintettek közül hányan voltak olyan „újoncok”, akik a BvOP által szervezett képzésben vettek részt annak érdekében, hogy majd a büntetés-végrehajtásnál dolgozhassanak.
Erre azt a választ kaptuk, hogy „valamennyi hivatásos állományú tagnak szükséges volt a szolgálatba lépést megelőzően elvégezni az előírt képzéseket.” Az adatigénylésben feltett kérdésekre megkapott válaszok tartalmazták azt is, hogy a bv-től távozott mintegy 1100 emberből 358-an a próbaidő alatt szereltek le.
Az új felszerelőkkel egyébként egy háromoldalú felnőttképzési szerződés kötöttek meg, amely megtalálható az Oktatási Központ honlapján az alábbi linken – tették hozzá a BvOP részéről.
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.