uniós támogatások

Milliárdos tendereket nyerő cég építette a felcsúti szigetet uniós pénzből

A felcsúti önkormányzat 234,9 millió forint európai uniós támogatást nyert egy utcaszakasz vízrendezésére, és a vasútállomás melletti záportározó rekonstrukciójára. Utóbbit csónakázótóként és korcsolyapályaként akarják használni, a közepén pedig egy mesterséges szigetet hoztak létre. A fejlesztést főként árvízvédelmi célokkal indokolják, de bíznak benne, hogy további turistákat vonz majd a kisvasútra is. A kivitelezésre kiírt közbeszerzést a Békés Drén Kft. nyerte, amely az elmúlt években többször nyert milliárdos tendereket Mészáros Lőrinc cégével, a Mészáros és Mészáros Kft.-vel konzorciumban.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire
megy el az adód 99 százaléka!

2015 márciusában a magyar sajtóban elsőként számoltunk be arról, hogy a kormány 600 millió forint uniós támogatást ad a felcsúti kisvasútra. Egy hónappal később megírtuk azt is, hogy az önkormányzat a helyi vasútállomás mellé csónakázótavat tervez, amit télen korcsolyapályaként szeretnének használni.

Mindez úgy derült ki, hogy a kisvasút kapcsán Felcsúton forgattak a német közszolgálati tévé, a ZDF munkatársai, akiknek dr. Sisa András, a helyi jegyző mesélt a tervezett fejlesztésről. Ezután kérdéseket küldtünk a tóval kapcsolatban a jegyzőnek, aki akkor még nem tudta megmondani, hogy mennyibe fog kerülni a beruházás, és milyen forrásból fog megvalósulni.

 

Orbánisztán: csónakázótó is lesz Felcsúton

Még alig csengett le a Felcsútra tervezett kisvasút híre, máris itt az újabb kilátásba helyezett fejlesztés a miniszterelnök kedvenc falujában: csónakázótó lesz a vasútállomással szemben. A tervek szerint a beruházást az önkormányzat valósítja meg, költségei egyelőre még nem ismertek a jegyző szerint, ám a télen korcsolyapályaként funkcionáló tó hozzájárul majd a környék turisztikai vonzerejéhez.

2019. március 16-án az mfor.hu írta meg, hogy Mészáros László felcsúti polgármester lakossági fórumot hívott össze március 18-ra, hogy ismertesse a helyiekkel a falu településrendezési eszközeinek módosítását. Az önkormányzat honlapján közzétett dokumentumban pedig a jegyző által már 2015-ben említett, záportározóból kialakított csónakázótó mellett egy mesterséges szigetről is szó van: “a tározó funkciója bővül: csónakázási lehetőséggel, illetve a „tározóban” egy kis mesterséges sziget is épül, melyet híd köt majd össze a 811. sz. főút melletti parkolóval, illetve ott felépítendő éteremmel, sportpályával”.

Az RTL KLub is ott volt a lakossági fórumon, és a videón látszik, hogy a mesterséges sziget már el is készült. A polgármester elmondta, hogy a tározó és a sziget kialakítására 200 millió forintos uniós támogatást nyert az önkormányzat. A falu honlapján a lakossági fórum másnapján meg is jelent egy közlemény a projektről.

 

Az RTL Klub riportja a felcsúti szigetről

Az EU-támogatásokat nyilvántartó kormányzati honlapon megtaláltuk a pontos adatokat: a felcsúti önkormányzat 2017 áprilisában 234,9 millió forint támogatást nyert a “Környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztése, Felcsúton (I. és II. ütem)” nevű projektre. A támogatási arány 100% volt, tehát a teljes összeget az EU adta.

A beruházás része volt a záportározó rekonstrukciója, és a felcsúti Csóka utca egy szakaszának vízrendezése. A fejlesztéseket ár- és talajvízvédelmi, valamint gazdasági és idegenforgalmi célokkal indokolta az önkormányzat. A teljes projektleírás itt olvasható (PDF), egy mondatot emelünk csak ki belőle:

“A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány által (…) 2015-ben támogatást nyert turisztikai, kisvasút létesítési projekt, jól kapcsolódhat, a mostani fejlesztésünkhez. Egyrészt a tározó környéki terület vízkár elleni védelmével, másrészt pedig, hogy a tározós, rekreációs, csónakázási, kikapcsolódási lehetőség idevonzhatja a turistákat, akik ha már eljöttek, biztosan felülnek a kisvasútra is.”

A felcsúti önkormányzat a beruházásra közbeszerzést írt ki, melyet 5 ajánlattevő közül 2017 májusában a Békés Drén Kft. nyert meg 168,3 millió forintért – ezt akkor a 24.hu meg is írta. A teljes összegből 149,5 millió volt a záportározóval és szigettel kapcsolatos munkálatok költsége, ezt azonban tavaly 148,9 millióra csökkentették.

A Békés Drén Kft.-ről már többször írtunk korábban: 2015-ben beszámoltunk róla, hogy 2010 óta ömlik a közpénz a Barkász Sándor tulajdonában lévő céghez, amely sokszor együtt dolgozott Mészáros Lőrinc vállalkozásával, de önállóan is sok közbeszerzést is nyert.

A Békés Drén Kft. felemelkedése: ömlik a közpénz Barkász Sándor vállalkozásához

Elképesztő fejlődésen ment keresztül a kormányváltás óta egy eddig jórészt ismeretlen cég, a Békés Drén Kft. A vállalkozás az elmúlt 5 évben konzorciumi partnereivel közösen majdnem 70 milliárd forintnyi állami megbízást nyert el, miközben a szocialista kormányzatok idején csak elvétve futott be közbeszerzéseken.

Az utóbbi években erős hullámzás látható a Békés Drén mérlegében: nettó árbevétele 2015-ben 19 milliárd forint volt, 2016-ban azonban már csak 1,9 milliárd, 2017-ben pedig 3,6 milliárd forint. A 2018-as adatok vélhetően jobbak lesznek majd, mert tavaly többmilliárd forint értékben nyert a cég tendereket önállóan vagy a Mészáros és Mészáros Kft.-vel közösen.

Címlapkép: a felcsúti sziget az RTL Klub Híradójában. A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42