A Békés Drén Kft. felemelkedése: ömlik a közpénz Barkász Sándor vállalkozásához

IMG_9292

Elképesztő fejlődésen ment keresztül a kormányváltás óta egy eddig jórészt ismeretlen cég, a Békés Drén Kft. A vállalkozás az elmúlt 5 évben konzorciumi partnereivel közösen majdnem 70 milliárd forintnyi állami megbízást nyert el, miközben a szocialista kormányzatok idején csak elvétve futott be közbeszerzéseken. A cég tulajdonosát, Barkász Sándort többen a békési Mészáros Lőrincként emlegetik, akihez a Fidesz hatalomra kerülése óta ömlik a közpénz. Cikkorozatunk harmadik részében ismerkedjenek meg a Fidesz-éra rejtőzködő csillagával, akinek érdekeltségéhez az egyébként kis költségvetésű Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programból (HURO) is jutott majdnem 1 milliárd forint.

A cikksorozat előző részei

Így költöttek el 7-16 milliárd uniós forintot a semmibe vezető utak építésére a magyar-román határon

Határokon átívelő sajtószolgáltatásban is nagyot alkot a dinnyekartellező fideszes

Bár sokaknak semmit nem mond az a cégnév, hogy Békés Drén Kft., a határ közeléhez érvre, Békéscsabán és Gyulán egyaránt gúnyosan csettintenek a helyi vállalkozók és politikusok, ha a társaság, és annak tulajdonosa, Barkász Sándor szóba kerül.

„A Békés Drén Kft. a helyi Közgép” – állapítja meg egy békési vállalkozó, akinek Barkászhoz is volt egy-két kedves szava: „Mindig azt mondja, mostanában mennyire könnyű Magyarországon vállalkozni. Igen, neki biztos” – panaszkodott. Forrásunk ebben valóban nem tévedett nagyot: bár a cégről ez idáig alig hallhattunk, az elmúlt négy évben gyakorlatilag tarolt a közbeszerzési piacon.

Az Átlátszó mintegy 100 közbeszerzést nézett át az elmúlt tíz évből, mely során kiderült: míg a Békés Drén Kft. a szocialisták alatt csak elvétve nyert állami tendereken, addig 2010 óta egyedül közel 10 milliárd forint, másokkal együtt további 60 milliárd forint értékben kötöttek vele szerződést. Ebből 20 milliárd forintot ráadásul (összesen 30 tendert) úgy hoztak el, hogy senkivel sem kellett érte valódi versenyben megküzdeniük, hiszen ők voltak az egyedüli ajánlattevők.


 

A cég és konzorciumi partnerei által elnyert közel 70 milliárd forint nagyon sok pénz. Amint az a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programról szóló cikksorozatunk első részéből kiderült, az Európai Regionális Alap ugyanekkora támogatásából finanszírozták 7 éven át a teljes programot – és a program keretében megvalósított több száz beruházást.  

 

Egyetlen pályázaton 34 milliárd forint

A megnyert közbeszerzések végösszegét az Országos Vízügyi Igazgatóság (OVF) tavalyi tendere dobta meg, amelyben a Békés megyei ivóvízminőség-javító program megvalósítására kerestek partnereket – rekord összegért, 34 milliárd forintért. A pénz nagy részét a Békés Drén Kft. Fidesz-közeli vállalkozókkal közösen nyerte el.

Az OVF-es gigapályázat egyik részére a Békés Drén Kft. a Mészáros és Mészáros Kft.-vel és a Duna Aszfalt Kft.-vel jelentkezett, és együtt 25,8 milliárd forintot nyertek meg, további 8,2 milliárd forintot pedig egy másik céggel, az Aquaprofit Zrt.-vel közösen hozott el. (A Mészáros és Mészáros Kft.-ről valamint a Duna Aszfalt Kft.-ről bővebben keretes írásunkban olvashat)

A Duna Aszfalt Kft. és a Mészáros és Mészáros Kft. több tenderen szerepel a Békés Drén Kft. konzorciumi partnereként. E két céggel az OVF-es gigatender mellett további négy „vizes” közbeszerzésen indult közösen a cég, ezeken összesen 7 milliárd forintot nyertek.

A Duna Aszfalt Kft.-vel a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóságtól 5,3 milliárd forintot nyertek a mályvádi árvízi szükségtározó fejlesztésére, további 601 millió forintot a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságtól csatornaépítésre, mederkotrásra és hasonló feladatokra. Mészáros cégével közösen 880 millió forintot kaptak a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságtól a Séd-Sárvízi Malomcsatorna építési munkáira (mederrendezés, kotrás), 269 millió forint pedig a Bükki Nemzeti Parktól két pályázaton, szintén kivitelezési feladatokra (zsilipépítés, földutak stabilizálása).

A Mészáros és Mészáros Kft. valamint a Duna Aszfalt Kft. felemelkedése

Orbán Viktor magyar miniszterelnök bizalmasának, Mészáros Lőrincnek a résztulajdonában álló Mészáros és Mészáros Kft. az egyre szaporodó állami megbízásoknak köszönhetően négy év alatt, 2010-2014 között tízszeresére növelte bevételét, nyereségét pedig meghétszerezte (202 millió forintról 1,55 milliárd forintra).

Mészáros korábban elismerte: sikereiben szerepet játszott Orbán Viktor magyar miniszerelnök személye is. A Heti Válasznak adott interjújában úgy fogalmazott: „Abban, hogy eljutottam idáig, bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye”.

A cikksorozatunk előző részében bemutatott Duna Aszfalt Kft. – a HURO útépítéses projektjeinek legnagyobb nyertese – 2010 óta megháromszorozta bevételét (a 2010-es 18,2 milliárdról 2013-ra 54 milliárd forintra), nyereségét pedig megnyolcszorozta (adózott eredménye 2010-ben 464 millió forint forint, 2013-ban 3,85 milliárd forint).

Ráadásul mindkét cég úgy érte el kiemelkedő eredményeit, hogy az építőipari szektor Magyarországon elég nehéz időszakát éli, a válság után sem tudott talpra állni.

Simicska Lajossal is indult, milliárdokat nyertek

A Békés Drén Kft. további visszatérő partnerei között találjuk meg a szintén a kormányváltás óta feltűnően sikeres Közgép Zrt.-t. A társaság többségi tulajdonosa Simicska Lajos, Orbán Viktor miniszterelnök egykori legközelebbi szövetségese, akinek a cégei ugyancsak egymás után nyerték a tendereket 2010 óta. A Simicska Lajoshoz köthető cégcsoport csak a tavalyi év után 11 milliárd forint osztalékot fizetett ki a tulajdonosoknak úgy, hogy megrendeléseik nagy részét közpénzből finanszírozott pályázatokon szerezték meg. Simicska Lajos azóta kegyvesztett lett, ma már háborúban áll a magyar miniszterelnökkel.

A Közgép Zrt.-vel – és az Euroaszfalt Kft.-vel – közösen 1 milliárd forintot nyert a Békés Drén Kft. a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóságtól szivattyútelepek rekonstrukciójára, majd újabb 1,5 milliárd forintot Kondorostól a Kötiviép ‘B Kft-vel és a Közgép Zrt-vel komplex belvízrendezésre. A Békés Drén Kft. olyan tenderen is szerepelt, ahol a Közgép Zrt. és a Mészáros és Mészáros Kft. egyaránt a partnere volt: másokkal együtt ők hárman nyertek 4,5 milliárd forintot a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulástól szeméttelepek rekultuvációjára.

A Békés Drén Kft. az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) alá tartozó regionális igazgatóságoktól kapta állami megbízásai döntő többségét, az OVF és a regionális igazgatóságok összesen 51 milliárd forint értékben kötöttek vele és társaival szerződést. Az OVF-et ebben az időszakban egy fideszes politikus, a Békés Drén Kft. tulajdonosához hasonlóan békés megyei Molnár Béla vezette, aki amellett, hogy az OVF vezetője volt, a párt orosházi elnökségének tagja maradt. Molnár Béla 10 évig töltötte be ezt a posztot, majd egy év kihagyás után 2014-ben újra elnökké választották.

 

 

Majdnem félmilliárd forint, különösebb verseny nélkül

A Békés Drén Kft. a HURO-n belül is nagyot nyert, majdnem 1 milliárd forintot. A nyolc tender közül ráadásul csak egy pályázaton volt valódi verseny, a többit hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban hozta el. A regionális vízügyi igazgatóságok voltak a cég fő partnerei a HURO-n belül is, amelyek különböző vizes projektekkel bízták meg. A cég egyebek mellett szivattyútelepet, partvédő művet, vízmércét épített Malomfoknál, a Marosnál, a Fekete Körösön. Minderre összesen 383 millió forintot nyert.

sarkadi szivattyútelep
Sarkadi szivattyútelep

 

Az igazgatóságok a kivitelező keresésekor nem nyílt pályázaton, hanem hirdetmény nélküli eljárásban választották ki a partnert. A közbeszerzések becsült értéke mind a négy esetben elmaradt a 150 millió forintos közbeszerzési értékhatártól, nyílt eljárást pedig csak e fölött kötelező kiírni. (Egyébként ez alatt az összeg alatt sem tilos.)

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás lényege, hogy a kiíró maga választhatja ki, hogy melyik az a (legkevesebb) három cég, amely beadhat ajánlatot. Kíváncsiak voltunk, hogy a regionális vízügyi igazgatóságok milyen szempontok alapján választották ki a Békés Drén Kft. potenciális ajánlattevőként. Mint megtudtuk, túl sok igényük nem volt: olyan társaságokat hívtak meg, amelyekkel korábban már dolgoztak együtt, és a munkájukkal elégedettek voltak. A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál szempont volt még az is, hogy helyi legyen a cég.

Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban találta a legmegfelelőbbnek a Békés Drén Kft.-t másik HURO-s megbízója, Sarkad város önkormányzata is. Sarkad Nagyszalontával közösen vízelvezetési munkálatokra kapott pénzt a HURO-ból. Sarkad tenderének becsült értéke 4 millió forinttal elmaradt az értékhatártól, így a város szintén hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban választotta ki a kivitelezőt. A város a kiválasztáskor valamennyivel több szempontot vett figyelembe, mint a vízügyi igazgatóságok. Náluk szempont volt például az is, hogy van-e a cégnek csatornaépítésre vonatkozó referenciája, és hogy zömmel Békés megyei és helyi munkavállalókat foglalkoztat-e a cég.

 

Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság 144 433 383 Ft HURO/0802/098 A beérkezett ajánlatok száma: 2 Hirdetmény nélküli tárgyalásos
Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság 131 760 094 Ft HURO/0802/123 A beérkezett ajánlatok száma: 3 Hirdetmény nélküli tárgyalásos
Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATI-VIZIG) 65 394 000 Ft HYDRODEV – HURO/1101/123/1.3.2 A beérkezett ajánlatok száma: 2 Hirdetmény nélküli tárgyalásos
Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATI-VIZIG) 41 999 700 Ft HURO/1101/102/1.3.2 A beérkezett ajánlatok száma: 3 Hirdetmény nélküli tárgyalásos

 

Sarkad ezt a beruházást a HURO 1101/030 kódjelű, Waterman 2 fantázianevű HURO alprogramon belül valósította meg. A 2 millió eurós összköltségvetésű projektre azért volt szükség, mert mint a projekt honlapjáról kiderül, a „Nagyszalonta–Sarkad határon átnyúló térségben óriási problémát jelent a csapadékelvezetés nem megfelelő megoldása, mivel ez gyakran belvizeket okoz a két város belterületén, különösen a Kölesér- és a Gyepes-csatorna mentén.”

Ugyanezen az alprogramon belül Sarkadtól a Békés Drén Kft. egy másik tenderen újabb 18,9 millió forintot nyert csatornázásra. Ez azért érdekes, mert ha a két munkát egy pályázaton osztotta volna ki a város, akkor már nyílt eljárást kellett volna kiírnia, így viszont tárgyalásos úton kaphatta meg mindkét megbízást a Békés Drén Kft.

IMG_9209
Szarvasi Halászati és Kutató Intézet

 

A cég az összesen elhozott hét HURO-s tenderéből (melyek végösszege közel egymilliárd forint volt) csak egyet nyert meg nyílt eljárásban. A szarvasi Halászati és Kutató Intézet (HAKI) írt ki pályázatot kísérleti tavainak felújítása a HURO-n belül. A 330 millió forintos (1,1 millió eurós) munkát a Békés Drén Kft. nyerte meg, versenytársa viszont egyáltalán nem volt, csak a cég nyújtott be érvényes ajánlatot.

A HAKI kérdésünkre elmondta, a műszaki alkalmassági kritériumoknak több Magyarországon tevékenykedő cég is megfelelt, a bekerülési költség miatt ráadásul nyílt EU-s pályázat volt, tehát nemcsak magyarországi cégek vehettek volna részt rajta, hanem bármelyik Uniós országban bejegyzett vállalkozás. „Hogy miért nem jelentkeztek azt mi nem tudjuk” – tette hozzá a HAKI.

 

„Mindent vele kell megbeszélni”

A sorozatos tendernyerések a cég eredményein is meglátszottak. Nyereségét 2010-2014 között megháromszorozta (a 2010-es 267 millió forintról 2013-ban 814 millió forintra nőtt), árbevétele 2,15 milliárd forintról 5,4 milliárd forintra emelkedett. Amikor a Békés Drén Kft. sikereinek titkáról kérdeztük forrásainkat, köztük helyi politikusokat és vállalkozókat, ők egytől egyig a Fideszről kezdtek el beszélni. Barkász Sándorról eddig azt lehetett tudni, hogy a semmiből építette ki birodalmát. Ahogy a beol.hu fogalmazott: „Egy Daciával alapozta meg a kilencedik legfeltörekvőbb céget”.

A Figyelő hetilap elemezte a feltörekvő cégeket 2013-ban, erre a listára került fel kilencedikként a Békés Drén Kft. Barkászról ebben a cikkben írják: 29 évesen gyakorlatilag „Daciájával” alkotta meg a társaságot, amely a kemény munkának köszönhetően egy majdnem 100 főt foglalkoztató vállalkozássá nőtte ki magát. Aztán Barkász valóban belecsöppent a politikába: képviselő jelenleg is Békés városában, de nem a Fidesz, hanem a Jobboldali Összefogás Békésért Polgári (JÖBPK) Kör színeiben önkormányzati képviselő. “Ez a másik Fidesz” – árnyalta a képet egy helyi politikus.

Barkászt mindenki a térség egyik legbefolyásosabb vállalkozójának tartja. Barkász és a Fidesz közeli kapcsolatát helyben tényként kezelik. „Nézze meg Barkász akadémiáját, rögtön egyértelmű lesz a fideszes kötődés Önnek is” – érvelt egy békési vállalkozó. A Békés Drén Kft. tulajdonosának valóban van egy iskola-szerűsége, amit ő alapított, a Delta Akadémia. Az iskola egy nonprofit vállalkozás, a Békés Drén Kft. székhelyére bejelentve, a céget 2011-ben Bakász Sándor alapította H. Kovács Judittal közösen, aki korábban főigazgató volt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél.

Az akadémia honlapjáról kiderül, a képzés gerincét a Nyári Akadémia alkotja, ahol öt napos képességfejlesztő előadássorozaton vehetnek részt az érdeklődők. Az akadémián főként 2011-ben lépett fel több fideszes előadó: a fiatalságról tartott előadást Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere, a médiáról pedig a volt fideszes kormányszóvivő, jelenleg a szintén Fidesz-közeli Heti Válasz főszerkesztője, Borókai Gábor.

 

Az előadók között volt továbbá az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelenlegi elnöke, Domokos László, akivel több, egymástól független forrásunk szerint Barkász hosszú ideje jó kapcsolatot ápol. Domokos ÁSZ-elnöki kinevezése előtt Barkászhoz hasonlóan Békés megyei politikus volt, 1998-2002-ig, illetve a szocialista kormányzás alatt 2006-2010-ig a Békés megyei közgyűlés fideszes elnökeként dolgozott. Emellett 1998-tól 12 éven át volt Szarvas és térségének fideszes országgyűlési képviselője. Békés megyei politikusoktól úgy tudjuk, Domokos ÁSZ-elnökké válása után sem vonult ki teljesen a békési politikából, befolyása még mindig nagy a térségben.

Domokos Barkásszal való kapcsolatáról az Átlátszónak igen szűkszavúan nyilatkozott, írásban csupán annyit közölt, „nincs köze a Békés Drén Kft.-hez”. Egyben hozzátette, az Állami Számvevőszék ugyanakkor támogatja a Delta Akadémia tehetséges gyermekeket támogató alapítványának tevékenységét.

Az üzletember befolyását jelzi, hogy sokak szerint Barkásznak más, magasabb szintű kapcsolatai is lehetnek a Fideszen belül. „Különben hogy nyerhetne Mészárossal és Simicskával tendereket?!” – csattant fel Barkász Sándor egyik versenytársa. Az üzletemberről épp emiatt már olyan legendák is terjednek, mely szerint családi kapcsolat fűzi össze őt és Orbán Viktor miniszterelnököt, híresztelések szerint Barkász lehet a keresztapja az egyik Orbán-lánynak.

Bár helyben ezt beszélik, az információt egyik érintett sem erősítette meg. Orbán Viktor sajtófőnöke, Havasi Bertalan közölte, sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja az információt, mivel erről nincs tudomása. Egyben hozzátette: „Mivel ezt abszolút a privát szférát érintő érdeklődésnek gondolom, ezért nem is tartom feladatomnak, hogy erről információt szerezzek és szolgáltassak Önnek.”

Barkász Sándor szintén nem válaszolt. Az üzletembert egyébként nemcsak erről, cége sikereiről és Domokos Lászlóval való kapcsolatáról szintén hiába kérdeztük, többszöri megkeresésünkre sem reagált.

Egy közös pont egyébként biztosan van a magyar miniszterelnök és Barkász Sándor között: a foci. Barkász 2012-ben vásárolta be magát a másodosztályban játszó Békéscsaba 1912 Előre FC-be, a városnak nem sokkal később stadionfejlesztésre 800 millió forint közpénzt irányoztak elő. Barkász emellett szívén viseli a miniszterelnök által alapított fociakadémiát is, egyik támogatójuk – a Közgép Zrt. és a Mészáros és Mészáros Kft. mellett – a Békés Drén Kft.

D. Kovács Ildikó – Oroszi Babett – Sipos Zoltán

Tableau-grafika: Bátorfy Attila

Sorozatunk következő, befejező részében a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program politikai hátterét, a magyar és a román kormány szerepét mutatjuk be részletesen.

A cikkek a Journalismfund cross-border pályázatának keretében készültek. This article was developed with the support by Journalismfund.eu.

EFIJ_PosKleur

 

A cikksorozat további részei:

Így költöttek el 7-16 milliárd uniós forintot a semmibe vezető utak építésére a magyar-román határon

Határokon átívelő sajtószolgáltatásban is nagyot alkot a dinnyekartellező fideszes

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.