városliget

Kétes értékű elismerést kaptak a Liget Projekt középületei – százával osztják ezeket a díjakat, magas nevezési díjért

Néhány hete szinte az egész magyar sajtó beszámolt arról, hogy a Liget Projekt épületei Európa, sőt a világ „legjobbjainak” bizonyultak. Szép lenne, ha így lenne, de a valóság az, hogy nagyjából 40 kategóriában, háromszáznál is több „legjobbnak” járó díjat osztottak ki ezen az ingatlanszakmai pályázaton, és a „versenyre” való nevezés ára kb. 4-500 ezer forint volt.

Év végi támogatási kampány

December 3-án elsőként arról szóltak a hírek, hogy egy rangos szakmai versenyen a Néprajzi Múzeum Európa legjobb középülete díját nyerte el. Majd egy nap múlva kiderült, hogy nemcsak Európa, hanem „a világ legjobb középülete” díját is megkapta a még el sem készült épület.

December 5-én sem maradtunk örömhír nélkül: a magyar hírportálok egymás után jelentettek be egy újabb elismerést, miszerint Európa legjobb szabadidős épületének választották a Pannon Park Biodómját.

Az 1,7 hektáros biodóm a mintegy 5 hektáros Pannon Park központi létesítménye lesz. Az egykori Vidám Park területén épülő Pannon Parkban a Kárpát-medence egykori élővilágát kívánják bemutatni, a három hatalmas, összefüggő csarnokból álló, tetején fényáteresztő felülettel ellátott Biodóm pedig állatbemutatókra, s egyéb attrakciókra szolgál majd a tervek szerint.

A beszámolókból kiderült, hogy az épülettervek az idei Internatonal Property Awards ingatlanszakmai versenyen kapták az elismerést. A zsűri ezen a versenyen nem fűz szöveges indoklást a díjakhoz, a Liget Projekt képviselői azonban gondoskodtak saját sikerük méltatásáról.

A díjat átvevő Gyorgyevics Benedek, a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. vezérigazgatója például „történelmi léptékű” győzelemnek nevezte a Néprajzi elismerését, s a Biodómot tervező Pauliny-Reith & Partners iroda is kiadott egy közleményt saját győztes projektjének kiválóságáról.

A magyar médiumok – beleértve az ún. ellenzéki hírportálokat és a szakmai fórumokat is – szinte szó szerint átvették az MTI győzelmi híreit a Liget Projekt nemzetközi sikeréről. Annak ellenére, hogy az International Property Awards elismerései nem építészeti, hanem ingatlanszakmai díjak, melyek odaítélésénél nem szempont a tervezett épület várossal való kapcsolata, annak társadalmi kontextusa.

Pedig a két épület környezethez való viszonya egyáltalán nem hagyható figyelmen kívül. A monumentális Néprajzi Múzeum megcsonkítja a Városliget történeti parkját, veszélyezteti a világörökségi látványt  – hívták már fel korábban is sokan erre a figyelmet, többek közt Bardóczi Sándor tájépítész.

A Biodóm és a Pannon Park kedvéért pedig az egykori Vidám Park területén történtek brutális fapusztítások. Ráadásul a Biodóm grandiózus csarnokai szintén rombolják a világörökségi látványt.

De magának a nagy ovációval ünnepelt díjnak az értéke is erősen megkérdőjelezhető, mutat rá a Ligetvédők Lapjának cikke.  Gulyás András írásából kiderül, hogy csak Európában 35 db legjobbnak járó díjat osztottak ki a International Property Awards pályázatára jelentkezők közt.

Az Európa legjobb szabadidős épületének választott Biodóm pedig valójában csak két másik törökországi épülettel „versenyzett” a címért. A The International Property Awards marketing menedzsere levélben is megerősítette a Ligetvédőknek, hogy összesen csak három induló volt ebben a kategóriában.

Gulyás András szerint a külhoni sikerekről szóló győzelmi híradás valójában csak a propagandahadjárat része. A nemzetközi elismerésről és díjesőről szóló hírekkel megtévesztik a szakmát és a közvéleményt, állítja Gulyás.

Ha mindehhez hozzátesszük, hogy kb. 40 kategóriában háromszáznál is több „legjobbnak” járó díjat osztottak ki ezen az ingatlanszakmai pályázaton, s hogy a versenyre való nevezés ára kb. 4-500 ezer forint volt  – a Liget Projekt két épülete tehát kb. 1 millió forintért vehetett részt a versenyen –, valóban erős túlzás történelmi jelentőségűnek nevezni egy itt megszerzett díjat.

A Liget Projekt képviselői azonban nem először nyúlnak ahhoz az eszközhöz, hogy állítólagos nemzetközi díjakkal fényezzék a Múzeumi Negyed sokak által vitatott épületeit. Tavaly a MIPIM Cannes-ban tartott ingatlanszakmai kiállításán elért sikerükkel hintették tele a sajtót, miszerint “a Liget Budapest Projekt a Best Futura Mega Project kategóriában Európa városfejlesztési nagyprojektjeként bizonyult a legjobbnak.”

Ez sem teljesen volt így. Ebben a kategóriában ugyanis négyen, egy brazil, egy japán, egy magyar és egy orosz pályázó indult, s közülük a japán projektet (Kashiwa-no-ha Smart City) nyilvánították a legjobbnak. A többi induló helyezéséről a MIPIM, eddigi gyakorlatát követve, nem döntött.

A Liget Projekt képviselői azonban Magyarországon európai győztesként tálalták a projektet, holott semmi ilyen elismerést nem nyertek el.

Bodnár Zsuzsa

A szerző a Ligetvédők aktivistája. Fotó: Garay Klára

Megosztás