rendőrség

Pintér Sándor mentette fel a BRFK új rendészeti vezetőjét hat évvel ezelőtt ugyanerről a posztról

Örülnek a Budapesti Rendőr-főkapitányság több mint egy hónapja kinevezett rendészeti vezetőjének, Markó Attilának a beosztottjai – értesült az Átlátszó rendőri körökből. Az ezredes személye azért érdekes, mert 2012-ben ugyanerről a posztról mentették fel őt néhány kollégájával együtt visszaélés-gyanús esetek miatt, amelyekben aztán semmit nem találtak. Az ügyek kipattanásához akkor Jenson Button Forma-1-es pilóta autójának koccanása vezethetett. 



Társadalmi célú hirdetés

Hat évvel ezelőtt, 2012. május elején Pintér Sándor belügyminiszter indoklás nélkül visszavonta a budapesti rendőrfőkapitány rendészeti helyettesének, Markó Attilának a vezetői megbízatását, az akkori országos főkapitány, Hatala József pedig a Közlekedésrendészeti Főosztály vezetőjét váltotta le ily módon. Az üggyel kapcsolatban az Országos Rendőr-főkapitányságon fegyelmi vizsgálatot rendeltek el, amelyben – mint később kiderült – érintett lett a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Biztosítási Osztályának irányítója is.

A vezetőkkel szemben –  akkori információk szerint – az merült fel gyanúként, hogy a valóságosnál több túlórát írhattak be maguknak, s vehettek fel utánuk jelentős összeget. Emellett vizsgálták azt is, hogy a három vezető feladatköréhez tartozó különböző rendezvények biztosításával kapcsolatos szerződésekkel és a túlméretezett szállítmányok közlekedésének engedélyeztetésével minden rendben volt-e.

E cikk szerzője az ügyről – a történtek idején még a hvg.hu újságírójaként – azt tudta meg, hogy mindez a BRFK ellenőrzési főosztálya által megtartott vizsgálódás révén derült ki. Azt pedig azért rendelték el, mert volt egy koccanásos baleset, de nem is akármilyen.

Jenson Button, aki a McLaren-Honda Formula–1-es csapat tagjaként vonult vissza, még 2016-ban a Vodafone McLaren Mercedes csapat pilótájaként végigszáguldott a Bazilika és a Parlament között a külön erre az alkalomra kialakított 1,6 kilométer hosszú „versenypályán”. A műsor végeztével, a repülőtérre tartva az F1-es gépet szállító teherautó ütközött egy másik járművel.

A rendőri intézkedés során pedig kiderült, hogy a BRFK egyenruhásai olyan gépjármű közlekedését biztosították, amelynek rendszáma a magyar nyilvántartásban nem szerepelt. Az ezzel kapcsolatos ellenőrzés elmaradása vezethetett odáig, hogy felmentették a rendőri vezetőket és fegyelmi vizsgálat indult, sőt a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti (KNYF) Regionális Osztályán nyomozást rendeltek el.

Hogy aztán mindebből mi lett, szerettük volna most megtudni. Megkeresésünkre a KNYF szóvivője, Kovács Katalin azt közölte, hogy a budapesti rendőrfőkapitány feljelentése alapján indított eljárást, amely jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyt, 2013. május 14-én szüntették meg. A szóvivő hozzátette azt is, hogy „az ügyben gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor”.

Az érintettek egyébként a történtek után nem sokkal új beosztásokba kerültek.

Annak ellenére, hogy szokatlan volt, hogy egy rendőrszakmai terület „komplett” vezetését felállították, nem nagyon tudni olyan esetről, mint ami Markó Attilával történt, vagyis hogy visszakerülhetett rendészeti vezetőnek. Igaz, a szakmai alkalmasságára vonatkozóan nem merülnek fel kétségek.

Csikász Brigitta

Címlapfotó: police.hu

Megosztás