rendőrség

Hol dolgoznak a BRFK bűnmegelőzési tanácsadói az iskolákban? Megnéztük a bűnügyi térképen

Az átlag feletti bűnügyi fertőzöttségű XIII. kerületben három, a Váci úton található iskolában tevékenykednek a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnmegelőzési tanácsadó tisztjei, hogy segítség a fiatalokat abban, hogy ne váljanak bűncselekmények áldozatává, esetleg ne nyúljanak drogokhoz. A szám átlagos, ugyanis a BRFK tisztjei kerületenként csupán 2-3 oktatási intézményben végeznek prevenciós munkát.



Társadalmi célú hirdetés

Kezdődik a tanév, a családok életében sok izgalom várható. A tanulás új kihívásai mellett a szülők sokszor aggódnak azon is, hogy biztonságban tudhatják-e gyermekeiket, hogy azok ne váljanak bűncselekmények áldozataivá, ne kövessenek el bűntetteket.

Ebben segítenek a BRFK munkatársai, akik több tucat oktatási intézményben tevékenykednek. 16 bűnmegelőzési tanácsadó tiszt 43 iskolát látogat rendszeresen – ez a BRFK vezetőjének, Bucsek Gábornak a Fővárosi Közgyűléshez benyújtott 2017. évi beszámolójából derül ki.

Az Átlátszó kikérte a BRFK-tól az oktatási intézmények listáját, hogy megnézzük, mely iskolákról van szó, s azok bűnügyileg mennyire veszélyes környéken találhatóak. A bűnügyi helyzetről a rendőrség honlapján, a police.hu-n lévő bűnügyi térkép alapján tájékozódtunk.

A BRFK-tól megkapott listából pedig az tűnik ki, hogy a bűnügyileg veszélyesebbnek mondható városrészekben sem több a bűnmegelőzési tanácsadó tisztek által látogatott oktatási intézmények száma:

Leginkább az látszik a felsorolásból, hogy a fővárosi rendőr-főkapitányság igyekszik minden kerületben prevenciós munkát végezni a fiatalok körében, ugyanis a listán két-három iskola szerepel városrészenként. Kivétel a XXI. kerület, ahol négy iskolát is látogatnak a fővárosi rendőr-főkapitányság tisztjei, illetve a II., a IV. és a XIV. kerületben pedig csak egy-egy oktatási intézményben foglalkoznak a fiatalokkal.

Mielőtt végig vennénk a többi oktatási intézményt, jelezzük, hogy azért fél éves időtartamra kerestünk rá, hogy abba a tanítási időszak is beleessen. Másrészt azokat a bűncselekmény-típusokat választottuk ki, amelyekkel a fiatalok az iskolába járás során találkozhatnak. Van ugyan a bűnügyi térkép választékában közterületen elkövetett bűncselekmények kategória is, de azért nem azt vettük alapul, mert akkor a többi fajta bűntett adatai nem jelentek meg a térképen.

Így bejelöltük a lopást, a rablást és kifosztást, a rongálást, illetve a személy elleni erőszakot. A droggal kapcsolatos bűncselekmények nem szerepelnek a térkép listájában, azt azért hagytuk ki.

Kértük a rendőrséget, hogy adja ki nekünk az adatokat hogy saját térképet készíthessünk belőlük, de az Országos Rendőr-főkapitányság szerkesztőségünkkel azt közölte, hogy a bűnügyi térkép adatai tájékoztató jellegűek. Azok nem hivatalos bűnügyi adatok, „ebből eredően a bűnügyi térkép adatbázisának táblázatos formában történő elérhetősége a nyilvánosság számára nem biztosított.”

Hozzátették, „a Belügyminisztérium rendszerében található régiós, járási vagy települések szerinti bontásban bűnügyi statisztikai adatok, amelyek a megfelelő jogosultságok birtokában lekérdezhetőek.”

Bűnügyi fertőzöttség egyes budapesti iskolák környékén

Az átlag feletti bűnügyi fertőzöttségű I. kerületben a bűnmegelőzési tanácsadó tisztek az Attila utcában dolgoznak: a Petőfi Sándor Gimnáziumban és a Kosztolányi Dezső Gimnáziumban. Az előbbi iskola az Attila út 43. szám alatt található. A bűnügyi térkép alapján a Petőfi Sándor Gimnázium környékén 2018. február 3. és 2018. augusztus 2. között 10 lopás, 1 rablás, kifosztás, 4 rongálás és 2 személy elleni erőszak történt.

 

Az Attila út végén, a Széll Kálmán tér közelében lévő Kosztolányi Dezső Gimnázium környékén 12 lopást, 1 rablást, kifosztás, 2 rongálást és 3 személy elleni erőszakot követtek el idén február és augusztus között.

 

Az I. kerülethez hasonlóan Angyalföld szintén az átlag feletti fertőzöttségű városrészek közé tartozik. A XIII. kerületben három iskolát keresnek fel prevenciós céllal a rendőrségi bűnmegelőzési tanácsadók. Az egyik, a Váci út 21. szám alatti a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bólyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma. A környék bűnügyi helyzete pedig elég lehangoló, mert 45 lopás mellett 6 rablást, kifosztást, 13 rongálást és 19 személy elleni erőszakot számoltunk össze a bűnügyi térképen a fél éves időszakban.

 

A Váci út és a Lomb utca kereszteződésénél lévő Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Katona József Szakközépiskolája, Szakiskolája és Felnőttoktatási Gimnáziumának környéke az előbbinél jóval nyugisabb. Itt a már említett időszakban 16 lopás, 2 rongálás és 4 személy elleni erőszak történt.

 

ABudapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (Váci út 179-183.), amelynek környékén kedvezőtlenebbnek tűnik a helyzet. Itt ugyanis a rendőrség február és augusztus között 22 lopást, 1 rablást, kifosztást, valamint 10 rongálást és 7 személy elleni erőszakot regisztrált.

 

A magas bűnügyi fertőzöttségűnek számító III. kerületben, a Nagyszombat utca 19. szám alatt az Óbudai Árpád Gimnázium található. Az iskola környéke igencsak nyugisnak mondható, mert az általunk megnézett fél éves időintervallumban csupán négy lopás történt.

 

A Nagyszombat utcától kifele, a Bécsi utca 134. szám alatt lévő Bláthy Ottó Titusz Informatikai Szakközépiskola esetében sem tűnik rossznak a bűnügyi helyzet. A police.hu bűnügyi térképe szerint ugyanis itt sem dolgoztak sokat a bűnözők: 5 lopást tüntettek fel – tájékoztató jellegként – a rendőrség részéről.

 

A szintén rossz bűnügyi helyzetképet mutató XIX. kerületben, a Csengő utca 1-ben található Semmelweis Ignác Humán Szakképzőiskola környékén idén február eleje és augusztus között 7 lopást, 2 rongálást és 4 személy elleni erőszakot tüntettek fel a rendőrségi bűnügyi térképen.

 

A Vas Gereben utca másik végénél, az Üllői út 303. szám alatti Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskolája és Szakiskolája sem látszik nagyon katasztrofálisnak a bűnügyi fertőzöttség. A vizsgált fél éves időszak vonatkozásában 8 lopást, 1 rongálást és 2 személy elleni erőszakot regisztráltak a rendőrök „tájékoztató jelleggel”.

Csikász Brigitta

Megosztás