Tényleg megvette Tombor András a Mandiner jobboldali véleményportált, az impresszumban már az ő cége a kiadó. Ezzel kormánybefolyás alá került az egyik olyan felület, ahol adott esetben konzervatív oldalról is bírálták Orbánékat.
A „Fidesz Baja Ferijeként” jellemezte 2015-ben az Átlátszó kormány-közeli forrása Tombor Andrást, aki ugyan formális politikai szerepet régóta nem visel – az első Orbán-kormány idején a kormányfő biztonságpolitikai főtanácsadója volt -, de befolyása töretlen és nem elhanyagolható.
Vezette az ország egyes számú örökös főoligarchája, Csányi Sándor bankár reklámcégét, belekeveredett a 2006-os sikertelen konzervatív Orbán-ellenes királypuccsba, de bocsánatot nyert. 2010 után Lázár János közelében bukkant föl, de úgy tűnik, rugalmasan állt át a konkurens Rogán-Habony-körhöz.
A médiában egy ideje csak „Habony hitelezőjeként” emlegetik, miután Orbán nem hivatalos tanácsadója egyebek mellett a tőle kapott magánkölcsönnel indokolta fényűző életvitelét a NAV előtt.
Gazdasági befolyása sem elhanyagolható. A hozzá köthető Morando Tőkealap az innovatív startup vállalkozásoknak szánt uniós pénzeken hízott. A médiában eddig egyetlen, sikertelen próbálkozása volt: felé vezettek a szálak a Népszava „liechtensteini” eladási kísérlete sztorijában, de ez az üzlet befuccsolt. A Mandiner-üzletet is évekkel ezelőtt tervezte el, valamiért eddig tartott megkötni az ügyletet. A reklámpiacon ugyanakkor nagyot tarolt a TV2-beszállító, milliárdos forgalmú Atmedia megvételével.
A Mandiner gazdasági szempontból kisebb dobás, mégis jelentős értéket képezhet kormányközeli kézbe kerülve, hiszen a polgári konzervatív véleményoldalon nem egyszer érte kritika az Orbán-rezsimet. Márpedig ez inkább alkalmas a törzsközönség elbizonytalanítására, mint a balos megmondók véleménye.
Ezzel együtt úgy tudni, Tombor, aki már 2015-ben is ezt hangoztatta, kitart amellett, hogy nem tör politika-befolyásoló babérokra a portál gazdájaként, sokkal inkább az általa alapított Mathias Corvinus Collegiumnak adna egy újabb felületet.
A részleteket gyakorlatilag megjósoltuk múlt heti posztunkban. Tombor új céget hozott létre az ügyletre, a Mandiner Press Kft.-t, amelyet az MCC ügyvezetője vezet. Ez vette meg a Mandinert szerdán, a vételárat a felek üzleti titokként kezelik.
Rádi Antónia
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!