53,6 millió forintba kerül a Rókusfalvy-család etyeki borászatának kipofozása, a projektre EU-támogatást kértek.
[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]
Rókusfalvy Pál, akit leginkább rádiós műsorvezetőként ismer az ország, közel húsz éve borászkodni kezdett a Felcsút szomszédságában fekvő Etyeken, ahol ma a szőlőbirtok mellett egy fogadója is van.
Most fejlesztik a borászatot, vagyis felújítanak két pincét, és kialakítanak egy gépszínt. A munkálatok összköltsége nettó 53,6 millió forint, a kivitelező a Mikrontech Kft. lesz. Mindez a Közbeszerzési Értesítőből derül ki, és ott olvasható az is, hogy Rókusfalvyék uniós pénzt igényeltek a beruházásra, de „még nem született meg a támogató döntés”. Azt viszont leírták, hogy a VP3-4.2.2-16 számú, „Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása” nevű projekt keretében pályáztak EU-támogatásra.
Rókusfalvy egyébként a kezdetektől fontosnak tartotta a környék reklámozását, ezért eleinte Etyek Pincefesztivál, majd Etyeki Piknik néven szervezett turistacsalogató rendezvényeket. 2015 júniusában távlati terveiről beszélt a Válasz.hu-nak adott interjújában:
„Egy idő után a pikniket is el fogjuk engedni, és olyan gasztrosétányt akarunk kialakítani, ahol 20-25 pince kínálja a portékáját. Azt szeretném, ha Etyek olyan lenne, mint Ausztriában Wachau, Burgenland, Steiermark, ahol gyönyörű borutak vannak. Ehhez kell megteremteni az infrastrukturális hátteret: az európai uniós pályázatokat ilyen attrakciókhoz találták ki.”
Orbán Viktor miniszterelnök 2016. január 1-jétől a Szent László- és a Váli-völgy területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztossá nevezte ki Tessely Zoltánt, Fejér megye országgyűlési képviselőjét. Felcsút és Etyek is ezen a területen fekszik.
2016 februárjában felmerült az ötlet, hogy a kormány egy össze-vissza kanyargó nyomvonallal elviszi a felcsúti kisvasutat Etyeken át Bicskéig. Rókusfalvy Pál akkor azt nyilatkozta az Átlátszónak, hogy ő erről nem tudott semmit, majd a Mandinernek beszélt az etyeki fejlesztési tervtanács elnökeként arról, hogy a település fejlesztésének igenis van értelme, és a kisvasút is fontos.
2016 júniusában a Népszabadság vette észre azt a kormányhatározatot, ami a Bicske-Tarján-Etyek közötti kerékpárútra és az Etyeki Gasztrosétányra 3,6 milliárd forintot irányzott elő.
A projekt lebonyolítója az NGM alá tartozó Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács, a kivitelező pedig az Útéppark Kft. és a Roneko Kft. kettőse. A Roneko tulajdonosa Nemes Ferenc és Nemes Károly, utóbbi tulajdonos az Útépparkban is. A Roneko már több stadion-kivilágítással kapcsolatos megbízást nyert, és legtöbbször a Tiborcz Istvánhoz köthető Elios Zrt.-vel dolgozott együtt.
Az Útéppark-Roneko konzorcium Etyeken 1,26 milliárd forintért építi a kerékpárutat, és félmilliárdért a gasztrosétányt. A kerékpárúthoz további 300 millióból aluljáró készül az M1-es autópálya alatt, ezt a Sycons Kft. építi meg.
Nagyon úgy tűnik, hogy a „Pannónia Szíve” nevet viselő fejlesztési programban nincs megállás. Az etyeki önkormányzat 2017. április végén 299 millió forint EU-támogatást nyert „Integrált turizmusfejlesztés a fenntarthatóság jegyében az Etyeki dombság szőlőhegyein” címszóval, a részletes leírás szerint „A projekt keretében megvalósított fejlesztés legfőbb elemei: 300 m2 alapterületű modern turisztikai attrakció (Pezsgő múzeum); rendezvényterem, bemutatóhelységek; 15 m2 kerékpárkölcsönző és szerviz; kiszolgáló helységek; turisztikai információs rendszer.”
Tessely Zoltán, a terület miniszterelnöki biztosa néhány napja a kormányszócső Magyar Időknek lelkendezett arról, hogy Etyek és környéke újjászületik. Szavaiból kiderül, hogy számítani lehet még néhány furcsa fejlesztésre a térségben. Tessely ugyanis elmondta, hogy mivel Etyeknek termálvize is van, „szépségipari szolgáltatásokkal fűszerezett speciális pezsgőfürdős helyeket is létrehoznánk”, a decemberben bezárt bicskei menekülttábor helyén pedig egy „autós és sportkemping” lehet, „amelyet organikus és hazai építészeti megoldásokkal kötnének össze a sztrádával”.
A Bors még májusban vette észre, hogy a Pannónia Szíve Programban hat új szállodáról (ebből egy hatcsillagos) álmodoznak, de szerepel az elképzelésekben egy planetárium is.
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.