Egy évvel a vége után 27 millióval drágult a vizes vb
Ennyivel többe kerül „a Császár-Komjádi Uszoda és a Hajós-Széchy Uszoda felújítására irányuló beruházáshoz kapcsolódó mérnöki tanácsadói és építési műszaki ellenőri feladatok...
497 millió forintba kerül a Duna Aréna üzemeltetése, amit Kis-Szölgyémi Ferenc cége végez majd. A Császár-Komjádi uszodába 123,5 millióért vesznek eredményjelző LED-falat és egyéb felszereléseket az Antenna Hungária Zrt.-től.
Az EU-s közbeszerzési értesítő május 27-i számában két eredményhirdetés jelent meg a heteken belül kezdődő vizes vb-vel kapcsolatban. Mindkét tender esetében a világbajnokságot szervező Bp2017 Kft. a megrendelő, és mindkettő – szokás szerint – hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás volt a rendkívüli sürgősségre való hivatkozással.
– a Duna Aréna üzemeltetése nettó 497 millió forint
A feladat egész pontosan a Duna Aréna (Dagály) és az ún. FINA Market teljes körű üzemeltetési és épület-karbantartási feladatainak ellátása. A tendert a Kis-Szölgyémi Ferenc tulajdonában lévő B-Omega-T Kft. nyerte havi 142 millió forintos ajánlattal. A Simicska Lajos és Fonyó Károly közeli üzleti körbe sorolt Kis-Szölgyémi a vezérigazgatója és egyedüli tulajdonosa a B+N Referencia Zrt.-nek, amely évek óta zsinórban nyeri az állami közbeszerzéseket.
Pályázott még a feladatra havi 151 millió forintos ajánlattal az állami tulajdonú HM EI Zrt., és a Fakultás FM Kft., valamint az AQUALOGISZTIKA Kft. is, ám utóbbi két cég ajánlatát érvénytelennek nyilvánították.
– gyengeáramú rendszerek a Császár-Komjádi uszodába nettó 123,5 millió forint
Erre a tenderre az Antenna Hungária Zrt., az EURO ONE Számítástechnikai Zrt., és a T-Systems Magyarország Zrt. nyújtott be ajánlatot, a nyertes az állami tulajdonú Antenna Hungária lett. Az összegből hangrendszereket, eredményjelző LED-falat, wifit, IP-telefont, és egyéb elektronikus felszereléseket vesznek az uszodába.
Április közepén kigyűjtöttük a Közbeszerzési Értesítőből az összes olyan eljárást, amelynek leírásában a vizes vb-re hivatkozott a kiíró. A szerződéseket összesítő táblázatunk ezen a linken megtekinthető, folyamatosan frissítjük. A szerződésmódosításoknál a becsült összeghez nullát írtunk, és az áremelkedés mértéke szerepel a végösszegnél.
A nyilvánosságra hozott szerződések összköltsége jelenleg
nettó 101,5 milliárd forint.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásEnnyivel többe kerül „a Császár-Komjádi Uszoda és a Hajós-Széchy Uszoda felújítására irányuló beruházáshoz kapcsolódó mérnöki tanácsadói és építési műszaki ellenőri feladatok...
Egy év után tette közzé a BKK, hogy tavaly szeptemberben leszerződött a Swietelskyvel a Népfürdő utca és a Vizafogó...
Rájöttek, hogy klíma kell a létesítményekbe, amiben emberek lesznek a versenyek idején. 84% Év végéig még 16 613 194...
72 millió forinttal többet kap a Valton a biztonsági feladatokért, és plusz 50 millió kellett a Duna Aréna üzemeltetésére...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!