Nem akarják, hogy nyom nélkül elsüllyedjenek a korrupciós ügyek, és következmény nélkül maradjanak a korrupciós esetek. Ezért a Jávorhoz és a Juhászhoz kötődő alapítványok együttműködésbe kezdtek. Máriás Leonárd tényfeltáró újságíró is a Közérdekvédelmi Központhoz igazolt.
A Jávor Benedek (a Párbeszéd Európai Parlamenti képviselője) által alapított Zöld Műhely Alapítvány, illetve a Juhász Péter (az Együtt elnöke) által fémjelzett Igazmondó Alapítvány közös korrupcióellenes projektet indított a mai napon. A Közérdekvédelmi Központ célja, hogy minden civil eszközt felhasználva küzdjön a korrupció ellen.Missziójuk:
„A Közérdekvédelmi Központ a korrupció visszaszorítására létrehozott intézmény, árnyék-korrupcióellenes ügyészség, melynek célja közös érdekeink védelme, a törvények betartásának kikényszerítése és az igazságszolgáltatás segítése azokban az ügyekben, amelyekben politikai vagy gazdasági szereplők visszaélnek hatalmukkal és befolyásukkal, jelentős károkat okozva a magyar adófizetőknek.
Ezt a feladatot egy állami, független nyomozóhatóság látná el leghatékonyabban, ezért tevékenységünkkel egy korrupcióellenes ügyészség felállításának szükségességét is szeretnénk bizonyítani.
Az intézményt a Zöld Műhely Alapítvány és az Igazmondó Alapítvány támogatásával hoztuk létre, de további támogatókat és segítőket is örömmel fogadunk. A korrupció elleni küzdelemben mindenkire szükség van, aki tenni akar közös érdekeink védelméért és a közélet megtisztításáért.
A sajtóban napvilágot látó egyedi ügyek felháborodást váltanak ki. Mi arra szeretnénk rámutatni, hogy ezen a területen rendszerszintű problémával állunk szemben, és ennek a felszámolásához szándékozunk tevékenységünkkel hozzájárulni.”
Profi jogászok segítségével az utolsó utáni jogorvoslati lehetőségeket is kihasználva küzdenek majd a korrupciós cselekmények szankcionálásáért. Sokszor díjazott tényfeltáró újságíró segítségével feltárnak majd nagyobb horderejű ügyeket. Tapasztalt kampányosok segítenek abban, hogy az ügyek nagyobb hullámokat keltsenek a nyilvánosságban.
Komoly szakmai stáb segíti a Közérdekvédelmi Központot, hogy feldolgozzák és elemezzék a korrupció jelenségét, és szakpolitikai ajánlásokat fogalmazzanak meg, például a bejelentővédelem területén.
Az Átlátszó írta meg, hogy Máriással nem hosszabbított szerződést a Világgazdaság, amiért meg akarta írni a Magyar Nemzeti Kereskedőház gigantikus veszteségeiről szóló hírt, az azóta Mészáros Lőrinc érdekkőrébe került lapba.
A korrupcióellenes „árnyékügyészség” olyan ügyekben tervez „árnyéktárgyalásokat”, melyeket a Polt Péter vezette magyar ügyészség nem volt hajlandó, vagy képes kivizsgálni. A romániai DNA mintájára szervezendő független korrupcióellenes ügyészségről a Párbeszéd négy alkalommal nyújtott be törvényjavaslatot a magyar Parlamentben. Mindannyiszor leszavazta a Fidesz és a KDNP.
A magyar Országgyűlés csak kormánypárti szavazatokkal külön határozatot is hozott arról, hogy elutasítja az Európai Korrupcióellenes Ügyészség tervezetét. Azóta sem enyhült az Orbán-kormány ebben az ügyben, hiába fenyegette meg az Európai Bizottság súlyos következményekkel Magyarországot, ha Orbán keresztbe fekszik a kezdeményezésnek.
Juhász és Jávor azt is érzékeltetni szeretné az együttműködéssel, hogy politikusok, újságírók és civil szervezetek bizonyos ügyek mentén együtt tudnak működni az Orbán-rendszer visszásságainak felszámolása érdekében. A korrupciós bűncselekmények elévülési idejének 12 évre való növeléséért népszavazási kezdeményezést indító Korrupcióellenes Szövetség is együttműködőként csatlakozott a kezdeményezéshez.
Disclaimer: A cikk szerzőjének cége kommunikációs tanácsokkal segíti majd a Közérdekvédelmi Központot.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!