Több vádlott is várhatóan felülvizsgálatot kér majd a másfél évtizede húzódó Kulcsár-féle brókerbotrány múlt héten kihirdetett jogerős ítélete ellen. 14 év után derült ki például, hogy ami a K&H brókercégénél történt, nem sikkasztás volt, hanem csalás. Jól járhatnak viszont azok a fidesz-közeli körök, amelyek egy ideje ácsingóznak a Britton-tulajdonú Kartonpack Nyrt.-re – a Britton-tulajdonos Kerék Csabát elítélték ugyanis, a Britton Kft. vagyona az államot illeti.
Számos lényegi dologban változtatott a Fővárosi Ítélőtábla nevében, kirendelés alapján eljáró Debreceni Ítélőtábla a Kulcsár Attila volt K&H-s bróker elleni büntetőügy megismételt másodfokú eljárását lezáró ítéletében. Bár az alapvetően MTI-alapú tudósítások arról szólnak, hogy sikkasztás miatt ítélték el Kulcsárt és társait, az Átlátszó több jelen lévő ügyvéddel is beszélt, akik arról számoltak be, hogy ez félreértés. A bíróság kifejezetten csalásként értékelte a cselekményt szóban kihirdetett múlt heti ítéletében.
Ennek főképp azért van jelentősége, mert így megváltozik az is, kit tekint sértettnek a törvényszék. Eddig, 14 éven keresztül sikkasztás miatt folyt az eljárás, a banki brókercéget pedig sértettként kezelték. A csalás (miszerint a vádlottak haszonszerzés reményében átverték a befektetőket) sértettjei pedig a brókercég ügyfelei.
Így például megnyílhat az ő lehetőségük, hogy tovább keressék a pénz útját – amit eddig, ki tudja, miért a nyomozóhatóságok elmulasztottak. A K&H-s számlákról mintegy 20 milliárd forintnyi értékpapírnak veszett nyoma, a hatóságok az elkövetési értéket 8 milliárd forintban határozták meg. Ennek azonban csak töredéke folyt át a sokat emlegetett Britton Capital&Consulting Kft.-n.
Az oroszlánrész Schönthal Henrik Montrade Ltd.-jén, illetve a jelenleg Franciaországban őrizetben lévő El Abed Hassanon keresztül szublimálódott.
„Ott lehet a politika” – mondták most az Átlátszónak az ügy ismerői. Emlékezetes, az első hírek arról szóltak, az eltűnt pénzek pártkasszákba, az akkori erőviszonyoknak megfelelően, zömében MSZP-s, kisebb részben fideszes holdudvaroncokhoz folyt. Ebből azonban semmi nem szerepelt a vádiratban.
A Schönthal elleni eljárást a vádlott egészségi állapotára tekintettel függesztették fel még az ügy korábbi szakaszában, a Montrade-kapcsolatra így már hivatalosan sem kíváncsi senki. El Abed Hassan ügyét pedig most különítette el az ítélőtábla.
Egyéb brókerügyekben, például a most zajló Quaestor-, Buda Cash, Hungária Értékpapír eljárásokban is precedenst teremthet a mostani ítélet, amennyiben a pórul járt ügyfelek számítanak sértettnek. A sértetteket ugyanis jóval több eljárási jogosultság illeti meg, mint az eddig tanúként kezelt károsultakat.
A bíró a változtatást egyébként azzal indokolta, hogy sikkasztást az követ el, aki elkezeli a „rá bízott” idegen vagyont, márpedig konkrétan Kulcsárra senki sem bízott semmit, az ügyfelek a brókercéggel álltak kapcsolatban. A részleteket azonban, hogy ugyanis Kulcsár, de főképp a sikkasztásban eddig bűnsegédként kezelt Kerék Csaba hogyan követte el a csalást, szóbeli indokolásában egyelőre nem fejtette ki a törvényszék az Átlátszót tájékoztató jogászok szerint.
Kerék szerepe az ügyészség – nagyjából kizárólag Kulcsár nyomozati vallomásán alapuló – vádirata szerint az volt, hogy Kulcsár rendelkezésére bocsájtotta céges számláit. Ez a sikkasztásra vonatkozott, egyelőre, az írásos verdikt kézhezvételéig a jogászok is csak találgatják, mi a helyzet a csalással. Kerék cégére, a Britton Kft.-re, illetve a Kulcsár-féle, amerikai Britton Llc.-re mindenesetre teljes vagyonelkobzást rendelt el a bíróság.
Ez azt jelenti, hogy ugrik a két Britton fő tulajdonában lévő Kartonpack is: a kft. 62, az llc. 30 százalékban tulajdonosa a tőzsdén jegyzett dobozgyárnak.
A Kartonpack az utóbbi időben fidesz-közeli felvásárlási célpont lett. A bonyolult ügy lényege: Fintha-Nagy Ádám, a Fidesz rogánista körével remek kapcsolatot ápoló jogász rátenyerelt a Britton Llc. 30 százalékára, az ügylet azonban függőben maradt, a jegybank és a BRFK is bennfentességet gyanított. A részletek ebben a cikkünkben olvashatók:
Ha a Brittonok részvénye az államhoz kerül, ismét megnyílik az út, hogy baráti befektetők megszerezzék a cég minősített többségét. Az „állam” ilyen esetben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t jelenti. Az MNV első embere, Szivek Norbert szintén belsőkörösnek mondható abban az üzleti csoportban, amelyhez Fintha-Nagy is kötődik – ezt is a fentebb linkelt cikkben részleteztük.
Fintha-Nagy egyébként továbbra is aktív üzleti szereplő. A friss Cégközlöny szerint csak a közeli napokban két új ingatlancégét is bejegyezte a bíróság, az egyiknek a Belvárosban, a másiknak a Várnegyedben található a székhelye.
A most kihirdetett Kulcsár-ítélet azonban több mint valószínű, hogy a Kúriára kerül majd – ezt valószínűsítették legalábbis az Átlátszónak nyilatkozó jogászok. Annak ellenére, hogy a táblabíróság enyhítette a vádlottak büntetését. Az ügyvédek szerint az enyhítés az időmúlás miatt a bíró kötelessége volt.
Ráadásul a vádlottaknak még a csökkentett – Kulcsár esetében például öt évre mérsékelt – szabadságvesztés alapján is be kell vonulniuk a börtönbe, igaz, Kulcsárnak csak pár hónapra, Keréknek azonban még több mint egy évre a jogászok számításai szerint.
Nem is ez a védelem fő aggálya, hanem a sikkasztás-csalás csere, mondván, 14 éven keresztül arra építették fel a védelmet, hogy a vád szerint a brókercég ellen követtek el bűncselekményt. A fő vádlott Kulcsár mindenesetre elégedett az ítélettel, ő tehát vélhetően nem él majd jogorvoslattal, legalábbis ezt nyilatkozta ügyvédje a Blikknek.
Rádi Antónia
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Átutalás
PayPal
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!