A Hagyományok Háza előzetesen 3,4 milliárd forintra becsülte a munkát, de az Épkar Zrt. nettó 4,6 milliárdért végzi el.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó Hagyományok Háza még 2016 augusztusában írt ki nyílt közbeszerzést az 1897-99 között épült Budai Vigadó műemlék épületének teljes körű rendbe tételére. A Hagyományok Háza honlapján olvasható tájékoztatás szerint az ingatlan felújítására egy kormányhatározat alapján két év alatt 5,5 milliárd forint közpénzt költhetnek.
A nyáron kiírt tender eredménye január 31-én jelent meg az uniós értesítőben.
Nettó 4,6 milliárd forintért az Épkar Zrt. végzi el a munkát, melynek költségét a Hagyományok Háza előzetesen 1,15 milliárddal olcsóbbra, nettó 3,45 milliárd forintra becsülte.
A Szeivolt István tulajdonában lévő Épkar Zrt.-nek nem ez az első nagyértékű közpénzes megbízása: a cég részt vesz a
Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság 4 milliárd forintos logisztikai központjának építésében, a Császár-Komjádi uszoda 3,5 milliárdos felújításában és a komáromi Csillag-erőd 5 milliárdos renoválásában is.
A Budai Vigadó felújítására az Épkaron kívül még két cég pályázott, a Swietelsky Magyarország Kft. és a LAKI Épületszobrász Zrt.
Januárban minden huszadik régi és új előfizetőnket megajándékozzuk egy Átlátszós pólóval. Részletek itt.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!