Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A rendőrség teszi a dolgát: néhány hete nem az üldözőket, hanem az érpataki polgármester és csapata elől menekülő újságírót igazoltatták, most viszont az Átlátszón megjelent beszámoló alapján végre eljárást indítanak – gyorshajtás miatt, az újságíró ellen.
Előzmények
Már féltucat büntetőeljárás folyik az érpataki polgármesterhez köthető ügyekben
Bekamerázzuk a médiapatkányt – fenyegették és autókkal üldözték munkatársunkat Érpatakon
Érpataki hazugságbomba: amit az átlátszós patkánymédia elhallgatott!
Egy hónapja volt az ominózus autós üldözés: Móricz Csaba kollégánk az érpataki önkormányzat testületi ülésén próbált forgatni, ám Orosz polgármester az ülés megnyitása helyett fél órán keresztül gyalázta. Mikor a képviselők elunták a műsort, és mindenki elindult haza, egyikük meghallotta, ahogy Orosz odaszól a sleppjének: „Gyerünk utána!”.
Az utasítás az újságíróra vonatkozott, aki ekkor már beült az autójába, és elindult Nyíregyháza felé. A képviselő nyomban hívta Móriczot, aki nem sokkal később meg is látta a nyomába eredő autókat. Beletaposott a gázba, és úgy tűnt, sikerül meglépnie az őt követők elől, de az első településen, Újfehértón egy kereszteződésnél Oroszék utolérték.
Úgy döntött, nem kockáztatja meg az országutat, inkább behajt a kisváros központjába – ekkor jött szembe egy rendőrautó, Móricz elé kanyarodott, és segítséget kért.
Ami ez után jött, az a magyar rendőrség legrosszabb hagyományait idézi: igazoltatták a tőlük segítséget kérőt, ám egy szavuk sem volt az őt tovább szidalmazó társasághoz. Móricz kifejezett kérésére sem tiltották meg, hogy folyamatosan közelről videózzák a jelenetet, így Oroszék azt is gond nélkül rögzíthették, ahogy az egyik rendőr rádión bediktálja a központnak az újságíró személyes adatait.
Megvillant a híres magyar rendőrhumor is: az egyikük odaszólt a videózó Zagyva György Gyulának, hogy „Remélem, a rendőrök arca ki lesz takarva.”
Móricz igazoltatása után nem láttak több intézkednivalót, tájékoztatással éltek – ha akar, tehet feljelentést -, elköszöntek, és magukra is hagyták volna a feleket. Az újságírót viszont egyáltalán nem nyugtatta meg a hatósági eljárás, és követelte, hogy kísérjék ki az országútig. A rendőrök ez némi vonakodás után meg is tették.
Móricz másnap megtette a feljelentést zaklatás és személyes adattal való visszaélés miatt. A rendőrség azt megalapozottnak találta, elindult a nyomozás, többeket kihallgattak.
De megint megvillant a híres magyar rendőrhumor: Móriczot szeptember 8-ára beidézték a nyíregyházi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályára az ellene gyorshajtás miatt indult eljárás miatt. Öröm az ürümben, hogy kiderült, a kapitányságon olvassák az Átlátszót.
Az idézés indoklása legalábbis arra hivatkozik, hogy a hatóság az „átlátszó blogok” alapján értesült arról, hogy az újságíró „megközelítőleg 140-150 km sebességgel haladt” – ezzel meg, ugye a „Kreszben előírt sebességkorlátozást megszegte.”
Igaz, hogy mögötte az érpataki polgármester büntetőbrigádja haladt három autóval – ebből kettő már megint önkormányzati autó, nyilván hivatali feladat teljesítésében eljárva -, de a Kresszel akkor sem lehet viccelni. A berkikrisztiánozást is abba lehet hagyni, az az eset nem a Nyíregyházi Rendőrkapitányság illetékességi területén történt.
Az meg, hogy a magyar hatóságok lényegében soha nem indítanak eljárást sajtóértesülések alapján, tűnjenek azok bármennyire is megalapozottnak, régi rossz beidegződés, amit valóban ideje meghaladni.
Becker András
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁSNégymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!