A vádiratban konkrétan nincs is benne, hogy ki mit csinált – Fazekas Tamás ügyvéd a röszkei perről

Fazekas Tamás, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje szerint a magyar menekültügyi rendszert már szinte teljesen szétrohasztották, bár vannak még olyan bírák, rendőrök és BÁH-ügyintézők, akik nem szolgálják ki elvtelenül a menekültellenes politikát. A röszkei perrel példát akar statuálni a magyar rendőrség, de az ügyvéd bízik benne, hogy a bíróság helyes döntést fog majd hozni az ügyben, ahol ő három, súlyos beteg embert véd.

 

 

Fazekas Tamás (1978) az ELTE-n diplomázott 2001-ben, azóta dolgozik jogászként, és monitoroz zárt intézeteket, mint megfigyelő. 2006 óta kamarai tag, 2012-ben az év pro bono ügyvédje volt, több ügyet is nyert az Emberi Jogok Európai Bíróságán.

Elsődlegesen emberi jogi és büntetőjogi szakterületen dolgozik, mostanában főleg gyülekezési joggal, menedékjoggal, rendőrségi bántalmazásokkal és panaszügyekkel foglalkozik, 2006 óta a Magyar Helsinki Bizottság állandó megbízott ügyvédje.

A szervezet régóta kiemelt szerepet vállal a Magyarországra érkező menekültek jogainak képviseletében, és most Fazekas a védőügyvédje a röszkei per három vádlottjának a tízből.

Korábbi interjúnk Fazekas Tamással:

“Attól egy ország nem lesz biztonságos, hogy a magyar kormány ezt leírja”

Tavaly októberben adott már nekünk interjút, azóta jelentősen lecsökkent a Magyarországra érkező menekültek száma. Ez elvileg azt jelenti, hogy Önöknek is kevesebb a munkája ezen a területen. Valóban így van?

A munka jellege bizonyos szempontból változott, és visszaállt a „rendes” menetrend. A krízis alatt az országban csak rövid időre maradó menekülteknek sok érdemi tanácsot nem lehetett adni, de a segítő önkénteseknek rengeteget kellett. Tény, hogy most ideiglenesen kevesebb az ügyfél (ehhez gyanítom az időjárásnak több köze van, mint a karámnak a déli határon), de azért korántsem kevés, mert egyfelől a folyamatban lévő számos ügyben is el kell látni a feladatokat, másfelől továbbra is ott vagyunk az összes táborban, és a határnál, így az átlagosnál még mindig sokkal több munkánk van.

Tehát a krízis első fázisa valóban lezáródott, de például egy hete dolgozom egy keresztény hitre tért, kiadatási őrizetben lévő iráni ügyén – az ilyen ügyek sosem fogynak el.

-Hányan érkeznek most átlagosan, és milyen sors vár rájuk?

2016 március végéig a BÁH adatai szerint közel 7000 menedékkérelmet regisztráltak. A januári nyugalom után márciusra már egyértelmű, hogy ismét gyorsul az ideérkezés üteme, és egyre többen érik el a magyar-szerb határt. Mivel itt a tranzitónában csak napi max. 30 embert engednek be, hogy benyújtsák a menedékkérelmet, a beérkezők száma eleve limitált. Van továbbra is olyan, aki átmászik a kerítésen, ez a másik módja, hogy Magyarországon kérjenek menedéket. Napi szinten pontos adatunk nincsen, ezt mindig néhány hetes késéssel kapja a Helsinki Bizottság a BÁH-tól, de csak havi bontásban.

Igaz az, hogy a szerb határnál embertelen körülmények között várnak a tranzitzónába jutásra a hivatalos utat választó menekültek? Tényleg előfordul olyan, hogy a magyar hatóságok családokat szakítanak szét, például az apát az egyik gyerekkel beengedik, de az anyát a másik gyerekkel nem?

Igen, a hír igaz. A kollégáim a  Helsinki Bizottságtól április végén jártak ott, és borzasztó állapotokat találtak. Például Tompánál még sátrakat, vagy az eső és a szél elleni bármilyen védelmet sem állíthatnak fel az ott várakozók, holott egészen kicsi gyerekekkel is vannak ott, állítólag akár hetekig. A helyzetről a hatóságokkal való közlést és egyeztetést követően fog csak nyilvános jelentést közölni a Helsinki Bizottság, addig a részletekkel kapcsolatban – s ebből azért sok jelent már meg a sajtóban – köt minket a megállapodásunk a nyilvánosságra hozatallal kapcsolatban.

Hiányzik az emberség a magyar hatóságok részéről, vagy ez így teljesen normális?

Hogy csak a legalapvetőbb szükségleteknél maradjunk: az én fogalmaim szerint egyáltalán nem felel meg semmilyen normalitásnak, ha a hatóság nem ad enni és inni valakinek. Ez persze nem újdonság abban a tekintetben, hogy tavaly a krízis idején is döntően önkéntesek biztosították a legalapvetőbb ellátást hosszú hónapokon át.

Ön a védője több olyan menekültnek is, akik a röszkei tömegzavargásos ügyben vádlottak. Az eddig megjelent sajtóbeszámolók szerint a pernek meglehetősen koncepciós szaga van, kerekesszékes férfi és idős asszony is a bíróság előtt áll, nemrég pedig kiderült, hogy az egyik vádlott beadványa hazug fordításban került a bíró elé. Meséljen az ügyről és a védenceiről, valóban ilyen sötét a helyzet?

A Helsinki Bizottság a röszkei eseményekkel kapcsolatban részletes beadvánnyal fordult – sajnos hiába – az alapvető jogok biztosához, amiben leírtuk, hogy miután a határt lezárták, és a tömeg feltorlódott, az emberek egy része rendőrökre támadt. Hogy miért fordulhatott ez elő, annak sokféle oka van, de biztosan szerepet játszott benne a rossz kommunikáció és a hatósági felkészületlenség is. Az azonban elfogadhatatlannak tűnik, ahogyan a helyzetre a TEK reagált.

A három, súlyos beteg ügyfelem a határnál várt, és amikor azt látták, hogy kinyílt a kapu, akkor sorban álltak, és nyugodtan haladtak be, amikor a TEK-esek – közülük sokan azonosító nélkül, maszkban és viperával – mindenkit felszólítás és figyelmeztetés nélkül összevissza vertek. Igazából ha ilyesmi 2006-ban történik, akkor gondolom a Holdig hallatszott volna mondjuk a korábbi emberi jogi bizottsági elnök, a mai EMMI-miniszter, Balog Zoltán hangja.

Nyilvánvaló, hogy a három ügyfelem a légynek sem ártott – egyikük azóta nemzetközi védelmet is kapott már – de persze a vádiratban konkrétan nincs is benne, hogy ki mit csinált. A nyomozás során volt olyan rendőr is, aki szerint a deréktól lefelé béna szír fiatalember a kerítést rugdosta, persze a bíróságon már senki nem mert ilyesmit állítani.

Korábbi cikkeink a röszkei zavargásról

A röszkei felvételeket megsemmisítette a rendőrség, parlamenti vizsgálat nem lesz

Az ORFK szerint szakszerű és arányos volt a röszkei tömegoszlatás, vizsgálat nem lesz

Sem a rendőri vezetés, sem a Belügyminisztérium nem vizsgálja a TEK röszkei akcióját

Az Al-Arabiya helyszíni felvételén is menekültverésnek látszik a röszkei csata

„Míg vert, mosolygott” – a Röszkénél bántalmazott újságírók a TEK akciójáról

Újabb fotóriporter állítja, hogy ok nélkül támadt a menekültekre Röszkénél a TEK

A TEK miatt hágott tetőfokára az erőszak a Röszkén összevert ausztrál fotós szerint

Furcsa visszavonulással készítették elő a rendőrattakot Röszkénél

„A rendőrség eszkalálta az eseményeket” – egy volt rendőrparancsnok a röszkei csatáról

Csak kívülről tűnik úgy, hogy ezzel a néhány emberrel akar példát statuálni a rendőrség, vagy belülről is?

Bárcsak mondhatnám, hogy belülről másképp tűnik. Hogy ezen felül mi lehet az ügyészség szándéka, arról ötletem sincs.

Mi a véleménye a védenceinek erről az egészről? Hogy bírják lelkileg és fizikailag az eljárást?

A kerekesszékes fiatalember múlt pénteken nekem azt mondta, hogy ennél még az is kevésbé megalázóbb, ha otthon hal meg – az idősebbek leginkább már csak sírnak. Fizikailag nem alkalmas számukra a fogvatartás helye az állapotuk szinten tartásán túl. Egy amputációt leszámítva nem végezték el rajtuk a szükséges műtéteket, ráadásul a fogdára önkéntesek vitték a kerekesszéket is. Minden szempontból egyre rosszabbul vannak.

Jogszerű, hogy nem kapnak az állapotuknak megfelelő egészségügyi ellátást a fogvatartásuk alatt? Hogy nem az állapotuknak megfelelő helyen tartják őket fogva?

Tulajdonképpen igen, hiszen a nem életmentő műtét senkinek nem jár házi őrizetben.

Ön szerint mikor, és milyen ítélettel fog véget érni a per?

A kérdés természetes és logikus, de védőként nem mondhatok mást, minthogy bízom benne, hogy a bíróság helyes döntést fog hozni – ha minden igaz, július elején várható ítélet. A saját véleményem nyilván nem titok, de etikailag nem tehetem meg, hogy a bíróság még meg nem hozott döntését előre minősítsem.

Milyen tapasztalatokat szerzett az elmúlt egy évben, a hazánkba érkező menekültek jogi képviselete során? Mi volt a legpozitívabb és mi a legnegatívabb élménye?

Tizenöt éve vagyok a pályán, és tizedik éve foglalkozom menedékjoggal. Őszintén szólva minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy olyan nagy meglepetés nem ért az elmúlt évben.

Az érezhető, hogy kevés kivételtől eltekintve sokszor a menekültdefiníció is rosszul szerepel a határozatokban, és van olyan bíró, aki szerint a statáriális kivégzéssel szembenéző szolgálatmegtagadó szírek nem menekültek. Szóval gyakran érezhető a célirányos képzés és tapasztalat hiánya a rendszerből. Tavaly ősz óta a bíróságoktól egészen penetráns módon elvették a jogot, hogy státuszt adjanak, ha a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal hibázott.

Ebből fakad a legrosszabb tapasztalatom, egy iraki fiatalember ügye. Ő oltalmazotti státuszt kapott menekült helyett, és hiába nyertük meg az első perét, másodszorra is elutasították, de az új eljárás végét már nem várta meg:  inkább a halált kockáztatva lemondott az oltalmazotti státuszáról is, hogy haza szállítsák. Ő egy olajfinomítónál dolgozott, amikor a daesh elől csapot-papot hátrahagyva menekülő iraki tisztek fegyvert adtak a dolgozóknak, hogy akkor védjék ők a fúrótornyokat – a menekültügyi hatóságnak sajnos nem sikerült az erről szóló beszámolókat megtalálnia, pedig két tárgyszavas Google-keresés kiadta első találatként a vonatkozó Washington Post-cikket.

Egy végtelenül rokonszenves fiatalemberről van szó, de egyszerűen feladta. Próbált Magyarországon tanulni, elhelyezkedni, de nem járt sikerrel, és képtelen volt elviselni a hajléktalanszállót, ami náluk hatalmas szégyennek minősül.

Pozitív tapasztalatként, talán személyes okok miatt – hiszen minden nyertes ügy óriási siker, mert akár az életet jelentheti az érintettnek – egy többször letartóztatott kubai ellenzéki újságíró fiú ügye maradt meg, akit a debreceni bíróság még szeptember előtt védelemben tudott részesíteni. De ő sem tudott itthon elhelyezkedni, hiába diplomás, és beszél több nyelvet – egyszerűen magára hagyta a magyar állam. Néha ír még Spanyolországból, ahol szépen termeli az adót, és boldogan él.

Nem saját ügyeket, hanem az összképet nézve azt tudom mondani, hogy a leggyomorforgatóbb élményem tavaly a menekülők nyomorából hasznot húzó kormánypropaganda volt. Az politikai értelemben nagyjából a dögevő hiénák szintje, és a csapból is a legsötétebb faj- és nemzetvédő, álságos ócska duma folyik még mindig.

Ehhez képest aztán különösen lélekemelő volt látni, hogy jóérzésű emberek ezrei szabadidejükben és akár nagyon kevés pénzükből segítettek az utcára étlen-szomjan kényszerülő menekülőknek – na ez az a magyar és keresztény kultúra, amely nem szorul semmilyen „védelemre”.

Mi a véleménye az EU és Törökország között kötött menekültügyi megállapodásról?

Törökország a menekülteknek nem ad védelmet, nem hagyja az embereket dolgozni, a gyerekek nem tudnak tanulni – milliók vegetálnak sátrakban. Ott nincs jövője a menekülteknek, de nem is hívják őket annak. A törökök csak európaiaknak adnak menedékjogot, ez az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint is világosan jogsértő. Az egész paktum ésszerűtlen is, valamiféle groteszk egyet viszek – egyet hozok embercsere, kiszámíthatatlan eredménnyel. Arról nem is beszélve, hogy az ép elméjét lassan teljesen elvesztő Erdogannal kötött emberbiznisz civilizált mérce szerint egyre kevésbé vállalható az önmaga karikatúrájává változó török elnök miatt.

Bocsánat, itt tenném hozzá, hogy remélem Erdogan majd engem is feljelent, erre az esetre – az olvasók elnézését kérve – hozzátenném, hogy akár most is mélyen becsókolhat nekem.

De visszatérve a kérdéshez: láttunk már ilyet, ugyanezt csinálta kicsiben Berlusconi is, amikor Kadhafit vette meg, hogy az utóbbi által dzsungelmajmoknak nevezett, és koncentrációs táborokban tartott fekete-afrikaiak ne érjék el a kontinensünket, még ha százezrek halálát eredményező, az egyik nagy tájékozottságú magyar honatya szavaival élve “tuszuhuti”- típusú mészárlások elöl menekültek is.

Mit gondol Magyarország jelenlegi menekültügyi rendszeréről? Jobb vagy rosszabb, mint tavaly ősszel volt?

A helyzet nyilvánvalóan egyre rosszabb. Most már arról van szó a legújabb törvénymódosítással, hogy a menekültek semmilyen integrációs segítséget sem fognak kapni, sőt, az eljárás idejére eddig kapott havi (!) 7 ezer forintos zsebpénzt is megvonják tőlük. Megbélyegzett nincsteleneket készül gyártani a rendszer, így aligha akar majd bárki is ittmaradni, és akkor megint mondogathatják, hogy dehát ez csak egy tranzitország, holott ez nem védelem és nem érdem.

Az egyetlen remény a magyar menekültügy „túlélésére”, hogy vannak még szakmailag következetes bírák, rendőrök és BÁH-os ügyintézők, akik nem hajlandóak elvtelenül felülni a rossz színvonalú jogszabályoknak, és nem követik a menekültellenes politikát. De a rendszer egészét gyakorlatilag már szinte teljesen szétrohasztották, a maradékáról pedig Kovács Zoltán -kaliberű figurák hazudoznak.

Amíg joggal voltunk büszkék a vasfüggöny lebontására, addig ezt a szégyent hosszú évekbe telik majd lemosni. Nincsen semmilyen egészséges erkölcs, különösen nem a keresztény, ami ezt bárhogy igazolná. A politika újabb és újabb gusztustalan játékokat eszel ki, legutóbbiként múlt hónapban a szerb határtól kamu indokkal az osztrákokhoz telepített sátortábor ötletének formájában – elég nyilvánvaló, hogy milyen céllal.

Ön szerint milyen céllal?

Azt gondolom, hogy pontosan ugyanazon célból, amiből tavaly a kormány az osztrák határhoz buszoztatta a menekülőket, s amire reagálva Ausztria is létrehozni látszik a fizikai és jogi határzárat.

Emberileg mennyire változtatták meg az elmúlt egy évben megismert ügyek és a mögöttük lévő emberi sorsok?

A környezetem talán jobban tudja a választ erre. Az biztos, hogy sokat keményedik az ember a menekültügyekben tapasztalt szenvedést látva, és a borzalmas történetektől, megtört emberektől, de azt hiszem még nem váltam annyira cinikussá, hogy ne érdekeljen az ügyfeleim személyes sorsa. A cinizmus és a keménység azért jól jön a rendészeti ügyekben, mert hozzá kell azt is tennem, hogy továbbra is segítünk a rendőri visszaélések áldozatainak is.

Az biztos, hogy egyre jobban tudom értékelni a nyugalmat, és fogalmazzunk úgy, hogy egyre gyakrabban adok hálát a sok remek alkalomért, amikor karban tarthatom a humorérzékemet.

Szereti a munkáját?

Szeretem és igyekszem megbecsülni. Nem vagyok mazochista, szóval ha az életemből napi 10-12 órát kellene utálni, amivel foglalkozom, akkor máshoz próbálnék kezdeni. De ez akkor is így lenne, ha az ügyvédi hivatás helyett géplakatosként dolgoznék.

Kérdezett: Erdélyi Katalin

Fotó: helsinki.hu

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.