Egyéb

Újabb cég árulhatja a magyar letelepedési kötvényt Ázsiában

Már két olyan ciprusi cég van, amely engedélyt kapott az árusításra.


tamogatoi_rontgen_jav2

 

Bár már 2015. december 15-én megkapta az engedélyt a Migrat Immigration Asia Ltd. a magyar letelepedési kötvény forgalmazására, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) honlapja szerint csak 2016. március 21-én kötötték meg vele a szerződést. Ennek alapján a Migrat Immigration Mongóliában, Dél-Koreában és Malajziában forgalmazhatja a magyar letelepedési kötvényt. A másik ciprusi cég, az Innozone Holdings Ltd. már 2013 óta foglalkozik a kötvények kereskedelmével.

A ciprusi cégadatbázis szerint a 2015. májusban alapított cég egyik igazgatója Bodó János, ő képviseli a céget Magyarországon. Ahogy arról az Index korábban írt, Bodó a tulajdonosa a dohánynagykereskedelemmel foglalkozó Trafikbrand Zrt. nevű cégnek, illetve galériát üzemeltet a budapesti V. kerületi Falk Miksa utcában.

A letelepedési kötvény indulása óta változott az engedélyhez jutó vállalkozások köre. A parlament gazdasági bizottsága, amely dönt arról, hogy ki forgalmazhat letelepedési kötvényt, 2015. decemberi ülésén hozott határozatot arról, hogy azok a cégek, amelyek az elmúlt három évben nem érték el a családtagok nélkül számított száz kérelmezőt, elvesztik a jóváhagyást, de abban az esetben is visszavonhatja az engedélyt a bizottság, ha például valótlan adatokat adott át a bizottságnak a cég.

Nem forgalmazhat többé kötvényt a Discus Holdings, az S&Z Program Limited és az Euro-Asia Investment.

Korábbi cikkeink a magyar letelepedési kötvényről

Kínai ügyvéd is árulja a letelepedési kötvényt Pekingben

Lian Wang és Boros Attila árulhatja a magyar állampolgárságot a Kajmán-szigeteken

Nem tudja az ÁKK, kivel szerződött az államkötvények eladására

Töröcskeitől a Sólyom Airwaysig: a letelepedési kötvények titokzatos útja

Továbbra is árulhatja a letelepedési kötvényt a Rogán által elmarasztalt szingapúri cég

Egykori Bibó-kollégista árulja a letelepedési kötvényeket Máltán

Belize-i offshore céggel is üzletelt a Habonnyal összefüggésbe hozott letelepedési kötvény bróker

D. Kovács Ildikó

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2