Egyéb

Ez a tahó lesz az MTVA sajtófőnöke

Még tavaly ősszel történt, hogy helyreigazítási pert nyertünk ifj. Kobza Miklós, az MTVA új sajtófőnöke ellen. Nem fogadta sportszerűen a vereséget.

 

banner2_mozgo_2

 

Az agrárminiszter politikai és közéleti megjelenésével kapcsolatos tanácsadásra, illetve azok elemzésére és véleményezésére visszamenőlegesen kötött és visszamenőlegesen megszüntetett szerződések dzsungelében kellett a bíróságnak igazságot tennie, aminek a vége az lett, hogy a helyreigazítási kérelmet jogerősen elutasította a Fővárosi Törvényszék, illetve megítélt összesen harmincezer forint perköltséget.

Kapcsolódó cikkek

Ügyészi megrovást kapott az MTVA volt sajtófőnöke közadatok eltitkolásáért

1,8 milliárd forintért szervezte ki az MTVA a reklámfelületek értékesítését

Költségek határok nélkül: százmilliókért forgatott az MTVA Kínában

Akár havi félmilliót is kaphatnak az MTVA bloggerei

A felperes rövidesen meg is fizette ennek felét, 15.000 forintot, de vagy nagyon vicces kedvében volt, vagy még tomboltak benne az indulatok, mert az utalási közleménybe a következőket írta:

Vegyetek rajta Rivotrilt, meg Xanaxot, jó sokat.

utalas

A Magyar Narancstól a miniszterelnök kommunikációs stábjáig vezető pályaív alapján voltaképpen nem csodálkozunk, ha ilyen orvosi tanácsokat ad az MTVA új sajtófőnöke, de ha kérhetjük, inkább fizesse meg a perköltség másik felét is.

Kobza Miklós a 2010-es Fidesz-győzelem után, Habony Árpád csapatának tagjaként Orbán Viktor Facebook-oldalát kezelte, emellett mint “udvari fényképész” is dolgozott a kormányfő mellett.

Korábbi cikkeink Kobza Miklósról

Államtitkokhoz és híváslistákhoz is hozzáférhetnek a független sajtót fenyegető Orbán-komisszárok

Helyreigazitási pert nyertünk az agrárminiszter volt tanácsadója ellen

Fazekas tanácsadójának családja és a kunok taroltak a hortobágyi földbérlet-pályázatokon

Kobza Miklós volt az is, aki a 888.hu nevű portál szerzőjeként bűnözőknek és hazaárulóknak állította be a szerkesztőségekbe beépített nemzetbiztonsági embereket telepíteni akaró, később visszavont belügyminiszteri javaslat ellen tiltakozó újságírókat.

A legfrissebb hírek szerint az állami médiát működtető MTVA sajtófőnökének nevezték ki Kobzát, ahol az egyik feladata a sajtó és a köztévé közt hosszú ideje fennálló rossz viszony normalizálása volna.

Well, good luck with that.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2