Egyéb

Nyugat-Kelet Kft.: Töröcskeiék utóvédharca?

Pénzügyi közvetítőt alapított a napokban Töröcskei István lecserélt fidesz-közeli bankember bizalmi embere.

„Egyéb pénzügyi közvetítés” tevékenységgel alapított céget az utóbbi időben jobbára az érdekeltségében lévő pénzintézetek szorult helyzete kapcsán emlegetett egykori fő-államadósságkezelő Töröcskei István régi bizalmas üzlettársa, Deák Klára, a tavaly december óta végelszámolás alatt álló Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. volt operatív elnökhelyettese. Az elnevezésében a valaha Töröcskei által vezényelt keleti nyitás gazdaságpolitikájára emlékeztető Nyugat-Kelet Kft. ügyvezetője és egyetlen tulajdonosa az üzletasszony.

Deák több tucatnyi vállalkozásban működött együtt a konzervatív politikai erőket a rendszerváltástól támogató, tavaly azonban látványos körülmények között, alighanem az Orbán-Simicska háború egyik következményeként kegyvesztetté vált Töröcskeivel.

A rendszerváltás előtti jegybankban kezdtek mindketten, majd az állami tulajdonú – s az akkori vezető kormánypárttal, az MDF-fel, illetve az akkor liberális ellenzéki formációként ismert Fidesszel is gyümölcsöző viszonyt ápoló – Magyar Hitelbank menedzsmentjét erősítették. Különböző szerepben és időszakokban együtt tevékenykedtek a versenyszférában is, egyebek mellett a bedőlés elől mentett Hír Televízió működtetőjében, az első Orbán-kormány idején botrányos körülmények között privatizált 12 állami agrárcég közé tartozó Gödöllői Tangazdaságban, a bedőlt azeri kereskedőház-cégben, a később Simicskához került osztalékgyár Neo-Met Kft.-ben és a felszámolás alá került minibankban, a Platiniumban is.

Deák fölbukkant továbbá a Pannergy Nyrt. felügyelőbizottságában is a kétezres években, ahol Töröcskei jelenleg is az igazgatóság tagja, s Deák volt a 100 százalékos tulajdonosa az uniós Jeremie-alapok kezelésében oroszlánrészt kapott (közel 8,6 milliárd forint felett rendelkező) Prosperitás Kockázati Tőkealap-Kezelő Zrt.-nek.

A Prosperitás tavaly augusztusban – vagyis már a fidesz-közeli oligarchacsere idején – váltott tulajdonost: a sármelléki repülőteret üzemeltető ír hátterű cégek vezetőjeként ismertté vált Gubicza Ágoston vette át a részvényeket, jelenleg a Gubicza-érdekeltség GB Capital Partners vagyonkezelő Zrt. a tulajdonos, a cég nevet is váltott: GB & Partnersnek hívják. Gubicza a bulvárhírekben úgy szerepelt, hogy ő a jelenlegi férje Rogán Antal (Fidesz) frakcióvezető első feleségének, Sonnevend Alexandrának.

Meg nem erősített piaci hírek szerint az új kft alapítása összefügghet a Prosperitás átengedésével: Töröcskeiék adott esetben reményeket táplálhatnak ismételten érdekeltséget szerezni a Prosperitásban. Deák azonban nem kívánt az Átlátszó érdeklődésére beszámolni a Nyugat-Kelet Kft.-vel kapcsolatos elképzeléseiről, csupán annyit mondott, hogy a technikai cég azért jött létre, mert hátha a későbbiekben szükség lesz rá.

Rádi Antónia

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 1257 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

4000__ani_6

Megosztás