Egyéb

Kivételes eljárásban, érdemi tárgyalás nélkül tolja át a kormány az adatigénylés-ellenes törvénymódosítást

A kormány kérésére jövő hétfőn – azaz a határzárral kapcsolatban tervezett rendkívüli ülésen – már el is fogadja az Országgyűlés az információszabadságról szóló törvény pénteken benyújtott módosítását. Az indok: „Ennek elmaradása a jogalkalmazást megnehezítené és fontos jogalkotói célkitűzések késedelmes megvalósítását eredményezné.”

A törvényjavaslattal kapcsolatos legfontosabb problémákat itt szedtük össze, magához a kivételes eljáráshoz meg a kezdeményezés önmagáért beszélő szövegén kívül annyit érdemes hozzátenni, hogy az aláíró ugyanaz a Semjén Zsolt, aki két hete még ugyanezt a törvényjavaslatot októberi elfogadásra kérte Kövér László házelnöktől. Ennek megfelelően nem is kell találgatni, hogy az elfogadás azok miatt a korlátozó rendelkezések miatt lett ilyen sürgős, amelyek az elmúlt hetekben kerültek a tervezetként még semmi durvát nem tartalmazó javaslatba. Semjén sürgősségi javaslatát itt lehet elolvasni (PDF).

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 1257 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozásúvá váljon. Tudnivalók itt.

Megosztás