Adatigénylés-ellenes törvénymódosítások: újabb pofon az információszabadságnak

Még csak nem is az önkényesen megállapítható költségtérítés árthat a legtöbbet az információszabadságnak a kormány újabb Infotörvény-módosító javaslatában. Az MNB-től a Századvégig mindenki felsejlik az új nyilvánosságkorlátozások mögött, aki komoly szereplő nagy mennyiségű közpénz a nyilvánosság számára átláthatatlan elköltésében.

Azt igazán nem mondhatjuk, hogy senki nem szólt, hogy behoz majd a kormány egy Infotörvény-módosítást. Az e félévi törvényalkotási program alapján december óta tudjuk, hogy áprilisi benyújtással és májusi elfogadással Trócsányi igazságügy-miniszter „a jogalkalmazói tapasztalatok alapján szükséges módosítások átvezetése, a jogalkalmazás során észlelt gyakorlati problémák, ellentmondások kezelése” céljából tervez törvénymódosítást.

Azt persze nem gondoljuk, hogy mi – vagy úgy általában az adatigénylők – jogalkalmazónak számítanánk a kormány értelmezésében, úgyhogy gondoltuk, hogy nem könnyítések jönnek. Ehhez képest ugyanakkor az IM honlapján április 26-i dátummal közzétett normaszöveg tervezetben semmi durva nem volt – bár a titokfelügyeleti eljárással kapcsolatos, év eleji AB határozat végrehajtása már ebben sem sikerült volna, viszont az a szöveg még viszonylag kiegyenlítetten tartalmazott a közérdekű adatokhoz való hozzáférést könnyítő és azt nehezítő elemeket.

Ehhez képest a most benyújtott törvényjavaslatba befészkelte magát egy sor új, kisebb-nagyobb, az adatigénylők jogait korlátozó, legalább két esetben nyílt alkotmányellenességig is eljutó módosítás. A változások ugyanarra, az adatigénylések technikai eszközökkel történő ellehetetlenítésének az irányába tartanak. A két szövegverzió alább elérhető összevetése nagyjából olyan képet mutat, mintha az adatigénylések nagy barátai közül mondjuk az adatigénylésenként többmilliós költséget kimatekozó Kocsis Máté vagy a mindent döntés-előkészítő adatnak tekintő MNB kerítette volna a kezébe a billentyűzetet.

Az alábbiakban fontossági sorrendben összeszedtük, hogy mit kellene elfelejteni a javaslatból, és hogy az érintett módosítás hátterében milyen ügyek lehetnek:

1. Feketeöves, a pálya nehezítésének szintjét messze meghaladó húzásként a döntés-előkészítési adatok nyilvánosságkorlátozási szabálya így egészülne ki egy alattomos mozaikos módosítás eredményeként:

„(5) A közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített, a döntés megalapozását szolgáló adat a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános.

(6) A döntés megalapozását szolgáló adat megismerésére irányuló igény – az (5) bekezdésben meghatározott időtartamon belül – a döntés meghozatalát követően akkor utasítható el, ha az adat további jövőbeli döntés megalapozását is szolgálja, vagy ha az adat megismerése a közfeladatot ellátó szerv törvényes működési rendjét vagy feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását, így különösen az adatot keletkeztető álláspontjának a döntések előkészítése során történő szabad kifejtését veszélyeztetné.”

A gond az új szöveggel természetesen az, hogy minden adat szolgálja további döntések megalapozását is, így aztán ez a hivatkozás az adat keletkezésétől számított tíz évig bármikor előrángatható. Hogy hogyan, azt két fontos ügyben is látni lehet ma is: a Paks II-höz kapcsolódó adatperekben – többek közt a projekttársaságot képviselő, az előterjesztő minisztertől fényévnyi távolságra azért most sem álló Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda tollából – visszatérő érv, hogy a kormánydöntések előkészítő anyagai azért nem váltak az államközi szerződések megkötése után nyilvánossá, mert azok számos további döntés előkészítését is szolgálják. Ez a hivatkozás nyilván sokkal komolyabban vehetőbb lesz, ha alátolnak egy törvényi szabályt, mint ahogy az MNB igazgatósági döntéseinek első fokon általunk kiperelt szövege kapcsán is nagyon hasonló érvekkel próbálkozik a jegybank.

2. Szoros második az adatigénylés költségtérítésének kiterjesztése, ami ellen hiába marad meg a külön bírósági jogorvoslat, hogyha teljesen parttalan és önkényes mérlegelés eredménye lehet az összeg, emellett immár az előzetes megfizetést is követelni lehet.

„A költségtérítés mértékének meghatározása során az alábbi költségelemek vehetők figyelembe:

a) az igényelt adatokat tartalmazó adathordozó költsége,

b) az igényelt adatokat tartalmazó adathordozó az igénylő részére történő kézbesítésének költsége, valamint

c) ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költsége.”

Eddig a másolatkészítés költségeit lehetett felszámolni: ezt a fenti c) pont nyitja ki jelentősen. Mi az aránytalan, már miért ne lenne a tevékenységére vonatkozó közérdekű adatok terjesztése minden szerv feladata? – megannyi kínzó kérdés. Lesz elvileg a tárgyban egy kormányrendelet, de az, hogy hány ember hány napi munkája kellett a konkrét esetben, az nyilván bemondásra megy majd, hiszen az adatkérő nem tudja ellenőrizni.

Tegyük hozzá, hogy ha új adat nem keletkezik (arra ugye az igénylés ma se vonatkozhat), akkor az esetleges anonimizálás, kitakarás elvégzésén kívül mi lehet egyáltalán az alapfeladatokon kívüli munka abban, hogy előszednek valamit az informatikai rendszerükből, rosszabb esetben az irattárból? Ha például egy évnyi, meghatározott célú kiadási számlát amúgy nem tud a rendszer minimális emberi erőforrás felhasználása mellett előszedni, akkor alapból gáz van. Amit ugyanis az adatkérő kér, az szinte mindig olyasmi, amit a szerv vezetője is kér, hogyha van valós kontroll.

3. Szerzői művet csak ne igényelgessünk:

„A szerzői jogi védelem alatt álló mű közérdekű adatként vagy közérdekből nyilvános adatként való megismerésére irányuló igényt a szerző személyhez fűződő jogainak védelme érdekében az adatot kezelő közfeladatot ellátó szerv az adatigénylő által kívánt forma és mód helyett – az adatigénylés teljesítésére rendelkezésre álló határidőben – a mű közérdekű adatot vagy közérdekből nyilvános adatot tartalmazó részei megtekintésének lehetővé tételével is teljesítheti.”

Ez egyrészt az elmúlt hónapok fejleményei alapján eléggé nyilvánvalóan a Századvég, illetve általában a kormányzati think tankok felől fújhat, másrészt teljes diszkréciót ad az adatkezelőnek, hiszen ha akar kiad, ha nem akar, akkor csak betekintést enged. A módosítás azért is érdekes, mert a szerzői jog persze akkor is fennáll, hogyha publikálták a művet. Ha viszont az érintett azért nem akar nyilvánosságot, mert gazdasági célra felhasználná, például másnak is eladná a közpénzből készült tanulmányt, akkor az újabb kérdéseket vet fel.

4. Anonim és ismételt igényléseket nem kell megválaszolni. Az utóbbi logikusnak tűnik, de – nyilván nem véletlenül – úgy sikerült megírni, hogy az egy éven belüli második, illetve többedik igénylés meg nem válaszolásának lehetőségéhez nem feltétel, hogy a korábbi igénylést teljesítették is. A szöveg alapján akkor se kell válaszolni, ha valaki azért ad be újabb igénylést, mert a korábbira nem kapott választ.

Az anonim adatigényléssel kapcsolatos szabályban mi a kimittudos civil adatigénylések elnehezítésének szándékát látjuk felsejleni, mert hiába egyértelmű a mai szabályok alapján, hogy senkinek sem kell magát azonosítania az adatkéréshez, mégis sokan kötnek bele a nem teljes név alatt beadott adatkérésekbe. Reméljük hogy nem lesz igazunk, de ettől függetlenül is feleslegesnek tartjuk a szabályt: ha egy kistelepülésen valaki csak álnéven mer adatkérést beadni, akkor az még mindig mindenkinek jobb, mintha sehogy nem merne.

5. Uniós érintettség esetén meg kell keresni az uniós intézményt, a megkeresés ideje nem számít a határidőkbe. Ez így különösen pikáns egy olyan országban, amelynek kormánya sok esetben zsigerből utasít el minden kötöttséget, ami az uniós szervekkel való együttműködéssel járhat. Általában ugyan nem érdekel minket Brüsszel véleménye, de ebben az egy kérdésben annyira, hogy emiatt leállnak az adatkérések.

6. Nem lesz hatékony titokfelügyelet, hiába kérte az AB. Az indokolás állítja ugyan, hogy a szabályozás megszünteti az AB által megállapított jogalkotói mulasztást, de sajnos ez szerintünk nincs így. Szintén nagy baj, hogy a törvénytervezettel együtt közzétett hatásvizsgálat szerint 180 millió forintra lett volna szükség ahhoz, hogy a törvény végrehajtásához szükséges titokfelügyeleti eljárás költsége a NAIH-nál rendelkezésre álljon, erre azonban nem került sor.

A fenti módosítások ugyan jelentősen elnehezítik az adatkérők helyzetét, de reménytelenné nem teszik azt. Hiába nyílik meg féltucatnyi új út az adatkezelők előtt arra, hogy megszabaduljanak a számukra kellemetlen adatkéréstől, azonban ezeket külön-külön a jogalkalmazás – a rendes bíróságok, a NAIH, illetve akár az Alkotmánybíróság gyakorlata – ugyanúgy képes lehet majd racionális keretek között tartani, mint a javaslatban a korábbi NAIH állásfoglalásnak megfelelően leszűkített 2013-as visszaélésszerű adatigényléses – a számlaszintű adatkérést tiltó – szabályt.

A nagyobb baj az adatkezelőknek szóló üzenet, amit különösen azok fognak megérteni, akik ma is mondvacsinált kifogásokkal hárítják el a nyilvánosságot. Elsősorban ugyanis sajnos nekik készült ez a törvényjavaslat.

Sepsi Tibor

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 1257 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozásúvá váljon. Tudnivalók itt.