Egyéb

Simicska 87 millióért, a TV2 64 millióért erősítette a kormányt

Nemrég írtunk arról, hogy 475 millió forintból hirdette a kormány, hogy Magyarország erősödik. Akkor nem, de most megküldte a Miniszterelnökség azt is, hogy melyik médiacégnek mennyi jutott ebből a pénzből. Simicska Lajos érdekeltségeinek összesen 87, a TV2-nek közel 64 millió, a PestiSrácoknak 3 millió forint.

Március végén írtunk arról, hogy 2 hónap után a Miniszterelnökség végre legalább részben megválaszolta azt a közadatigénylésünket, amelyben a „Magyarország erősödik!” című kormányzati sikerpropaganda költségeit és részletezését kértük ki. Igaz, hogy a korábbi gyakorlatukkal ellentétben nem küldték meg, hogy melyik újságban/tévében/rádióban mennyi hirdetés futott mekkora összegért, de a reklámkampány összköltségét és a hirdetési helyek típusa szerinti bontást megküldték.

Eszerint:

– a kampány összköltsége 475 millió Ft volt

– nyomtatott lapokban 191 hirdetés jelent meg 220,26 millió forintért

– online felületeken 2 hónapig futott a kampány 29,9 millió forintért

– 4268 tv-spot jelent meg 128 millió forintért

– 2620 rádió-spot volt 96,8 millió forintért

– közterületi megjelenés (óriásplakát, citylight, oszlopreklám) nem volt, tehát Simicska nem kapott egy vasat sem

Mivel mindenképp szerettük volna tudni, hogy pontosan mely tévék/rádiók/ online és nyomtatott lapok részesültek a hirdetési pénzből – hisz mindig az a legérdekesebb része egy ilyen kampánynak, hogy kik és mennyit kapnak az így elköltött közpénzből -, beadtunk egy újabb adatigénylést, amelyben biztosra mentünk: odaírtuk a végére, hogy

„A kérdésünk nem a médiatípusok szerinti költségbontásra vonatkozik (tehát pl. újság, tv, online, rádió), hanem arra, hogy a különböző médiaszoltáltatók és sajtótermékek kiadói/tulajdonosai mekkora összeget kaptak a tárgyban megjelölt kampány üzeneteinek közzétételéért.”

Meg is lett az eredmény, nemrég megjöttek az adatok. Bár még ezekből sem derül ki egyértelműen, amire kíváncsiak voltunk, mert a listában több reklámügynökség is szerepel, akikhez természetesen nem csak egy-egy, hanem több médiatermék hirdetési felülete tartozik – ám az nem derül ki a Miniszterelnökség összesítéséből, hogy melyik(ek)en futott a „Magyarország erősödik!” c. kormánykampány.

A felsorolásban szereplő cégek/ügynökségek:

– Sonitus Média Kft.
A Fonyó Károly közvetett tulajdonában lévő cég a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó ClassFM kizárólagos reklámértékesítési partnere.

– AtMedia Kft.
Portfóliójába különböző TV-csatornák tartoznak a magyar sportcsatornáktól a Viasaton át a Minimaxig.

– CM Sales Kft.
Online portálok hirdetésértékesítóje, pl. Hír24, női és autós lapok, Jófogás, Köpönyeg.

– Mediaworks Kft.
Nyomtatott és online sajtótermékek partnere, hozzá tartozik pl. a Nemzeti Sport, a Lakáskultúra, és több megyei lap.

– Lapcom Zrt.
Portfóliójában a Bors, a Kisalföld, a Délmagyar és az Ingatlanbazár található.

– Pannon Lapok Kft.
A Vas, Zala, Fejér megyei, valamint a dunaújvárosi és veszprémi napilapok kiadója.

– RAS (Ringier Axel Springer)
Többek között a Blikk, a Kiskegyed, a Glamour, a profession.hu, valamint több TV- és rejtvényújság tartozik a portfóliójába.

– Russmedia Kft.
Észak-magyarországi napi- és hetilapok, valamint online hírportálok tartoznak hozzá.

  Szerencsére azonban egyszerű, érdemi adatokat is tartalmaz a lista, hiszen több közismert médiatermék nevesítve van kiadója által. Ezekből a számokból szépen kirajzolódik az erősorrend.  

 

A kétféle adatsort összesítve pedig jól látható, hogy Magyarország erősödésének hirdetése a ClassFM-en és a HírTV-n keresztül összesen 87 millió forinttal erősítette Simicska Lajost, az RTL pedig a legújabb médiaháború kezdete óta megszokott módon most sem kapott egy vasat sem.

 

Erdélyi Katalin

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Megosztás