Egyéb

Miért pont a NAV kerülhetett az amerikaiak célkeresztjébe?

Nem cáfolt információk szerint a Vida Ildikó, a NAV elnöke és az adóhatóság két másik vezetője is szerepel a beutazási tilalommal sújtottak listáján. De miért pont ők?

Hiszen az államigazgatás számos más vezetőjének nevéhez fűződnek ellentmondásos ügyek, legyen szó a Nemzeti Bank piaci ár feletti ingatlanvásárlásairól, nemzeti dohánykoncesszióról vagy Erzsébet-utalványról. Nem is beszélve az évi több ezer milliárd forint közpénz elköltésének tisztaságáért felelős Közbeszerzési Hatóságról, vagy éppen a négy éven keresztül Nyerges Attila politikai tanácsadó hatókörében tevékenykedő fejlesztési miniszterről. Németh Lászlóné éppúgy a Simicska-Nyerges-birodalom egyik vezető posztjáról került a miniszteri székbe, mint ahogy Vida Ildikó a Mahír Zrt-nél betöltött vezetői pozícióját cserélte az APEH-elnöki tisztségre. De ugyanez a káderpolitika emelte a Közbeszerzési Döntőbizottság élére Kövesdi Zoltánt, aki kinevezése előtt néhány héttel még a Közgép Zrt. felügyelőbizottsági tagja volt. (A fentiek alapján egyértelműen Simicskához és Nyergeshez köthető Kövesdi az elmúlt hetekben csendben távozott a KDB éléről, ezzel mintegy közvetve igazolva a Simicska-Orbán-háború tényét. Hasonlóképp távozott a Közbeszerzési Hatóság éléről Gajdos Róbert.)

Bár az Egyesült Államok ügyvivője elzárkózott attól, hogy a beutazási tilalommal sújtottak ügyében bármi konkrétumot eláruljon, a döntés kontextusát mégis az általa emlegetett korrupciós ügyek, illetve egyetlen konkrét személy, Horváth András emlegetése adta meg. A NAV-botrány kirobbantójának megnevezése pedig közvetetten megerősíti azt a sajtóértesülést, hogy Vida Ildikó – és talán még két másik NAV-vezető – szerepel az Egyesült Államokból kitiltottak listáján.

Betelt a pohár egy adóellenőrnél, feljelentette a NAV-ot from atlatszo.hu on Vimeo.

Az Átlátszó információi alapján – ahogyan ezt több cikkben is megírtuk – a hálózatos áfa-csalások körüli ügyekben nem a NAV elnökének volt tényleges szerepe – ugyanakkor az adóhatóság első számú vezetőjeként nyilvánvaló felelősséggel tartozik beosztottai döntéseiért. Hogy mást nem mondjunk, megkerülhetetlen a NAV elnökének felelőssége a Kiemelt Ügyek Adóigazgatóságának de facto megszüntetése kapcsán. Vida Ildikóval szemben elég konkrétan köthető bizonyos döntésekhez a kiemelt adózókért és ügyekért felelős főigazgató, Somos Katalin.

Mint azt több cikkben is megírtuk, a főigazgató asszony több esetben megakadályozta, hogy a KÜIG munkatársai végigmehessenek egy-egy áfa-csaló hálózaton. A cikkek megjelenése után szerettük volna megszólaltatni a NAV valamelyik felsővezetőjét, de a megkeresésünket elutasították – igaz, helyreigazítási kérelem sem érkezett. Ehhez képest két hónappal később az adóhivatal – jóhírének megsértésére hivatkozva – kártérítési pert indított az Átlátszó ellen.

NAV-dosszié

Újabb konkrét eset igazolja, hogy a NAV főigazgatója vizsgálatot akadályozott

Újabb volt NAV-os vádolja az adóhivatalt

Súlyosan gyengítette a KÜIG megszüntetése az adóhatóságot

Így úszhatják meg az áfacsalók – Somos Katalin leállított egy fontos vizsgálatot

Tovább a teljes NAV-dossziénkra

Mi kétségkívül jobban jártunk, mint Horváth András, akinél házkutatás is volt, és aki ellen két ügyben is nyomoznak. Nincs ugyanakkor hír az általa feltárt ügyekben zajló nyomozás állásáról – információink szerint a nyomozás nehezen halad, mivel egyetlen rendőrtiszt küzd a rendkívül szövevényes ügyekkel.

Az amerikai ügyvivő többször utalt rá, hogy az emlegetett korrupciós ügyekben a magyar kormány rendelkezésére állnak a bizonyítékok – Horváth András és Vancsura István, a másik nyilvánosságot vállaló volt NAV-os két éve részletesen leírták az illetékes kormánytagokhoz eljuttatott leveleikben mindazt, amit a NAV-nál áfacsalás-ügyben tapasztaltak. Javaslatokkal is éltek, de válaszra sem méltatták őket. Korrupciót emleget, Horváth Andrásra hivatkozik és a kormány rendelkezésére álló információkról beszél az ügyvivő, miközben az adóhatóság elnökét beutazási tilalommal sújtják. Úgy tűnik, az Egyesült Államokban komolyabban vették Horváthékat.

Becker András 

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42